Fiatal és őrült (VALMAR ff) ✔️

Amikor 𝑒𝑙𝑣𝑒𝑠𝑧𝑡𝑒𝑡𝑡𝑒𝑙𝑒𝑘...

Mosolyogva lógattam a lábam a hűvös vízbe. A nap már lemenőben volt, így vöröses színben lassan lebukott a vízfelszín alá. A víz tetején tükröződött az utána maradt rózsaszín égbolt. Szemforgatva figyeltem Gerdát és Petit, akik egymást fröcskölték és lökdösték a derékig erő vízben. 𝐵𝑎𝑟𝑜𝑚𝑖𝑟𝑎 𝑜̈𝑠𝑠𝑧𝑒𝑖𝑙𝑙𝑒𝑛𝑒𝑘. 𝐸𝑧 𝑎𝑧 𝑖𝑔𝑎𝑧𝑠𝑎́𝑔. Miután Petivel úgymond "szakítottunk" egyre jobban éreztem a kettőjük közti kémiát. Imádtam őket együtt. Az egyetlen probléma az volt, hogy Petivel még mindig tartottuk a színjátékot. Így nem lehetett köztük semmi. Sóhajtva Milán felé pillantottam. Petra átkarolta a nyakát és mosolyogva nézte őt. Milánt. Az én Milánomat. Aki lényegében mégsem volt az enyém. Ő engem figyelt. Az arca komoly volt. Petra nem tudta elérni, hogy rá figyeljen.
-Milán! Figyelsz te rám egyáltalán?! -szólalt meg a szőke lány felháborodva, mire a vele szemben álló sármos srác mindössze pár másodpercre ajándékozta meg a figyelmével.
-Bocs... Nem figyeltem. -kapta rá a tekintetét zavarodottan. Petra újra magyarázni kezdett. Milán újra engem nézett. Kicsit elkalandozott rajta a tekintetem. Akaratlanul is végignéztem izmos felsőtestét. A szívem máris össze-vissza kezdett verni. "𝐴𝑘𝑎𝑟𝑠𝑧 𝑗𝑎́𝑡𝑠𝑧𝑎𝑛𝑖, 𝑇𝑜̈𝑟𝑝𝑖𝑙𝑙𝑎? " -csengett a fülemben. Megborzongtam. Gyorsan elkaptam a tekintetem.
-Nem jössz be, Esztus? -zökkentett ki a gondolataimból Gerda.
-Hát... Nem tudom... Eléggé fáj a bokám. -húztam el a szám.
-Jajj már... Ez nem kifogás. -indult meg felém Peti.
-Ne! Péter! Eszedbe ne jusson! -próbáltam meg gyorsan távolodni a víztől. Peti azonnal odaért hozzám. A karjait a derekam köré kulcsolta, és a vízbe emelt. Önkéntelenül is kicsúszott egy sikítás a számon.
-Ne adj ki ilyen beindító hangokat, Baby! -kezdte vonogatni a szemöldökét Peti. 𝑂𝑘𝑒́... 𝑈́𝑗𝑎𝑏𝑏 𝑠𝑧𝑖́𝑛𝑗𝑎́𝑡𝑒́𝑘. 𝑀𝑖𝑛𝑑𝑒𝑛𝑡 𝑏𝑒𝑙𝑒!
-Hidd el, ennél többet is tud! -szólalt meg hirtelen Milán mosolyogva. Kihívóan méregetett engem. Megfagyott bennem a vér. Rajtam állt, hogy beszállok-e a játékba. A szemeimmel szikrát szórtam felé. Petra értetlenül nézte Milot. És Peti is összevonva a szemöldökét, őt figyelte. Gerda inkább mosolyogva engem nézett. Szereti a balhét. Tudta, hogy mi történt, hiszen elcsípte a végét. És tudtam, hogy azt szeretné, hogy végre legyen valami köztem és Milán között.
-Mondod ezt te! Elmehetnél pornó színésznek. -forgattam meg a szemeimet. Valamivel muszáj volt visszavágnom. Milán hitetelenkedve felnevetett. Petra és Peti is megelégelte, hogy semmit sem ért.
-Oké, most baromira hülyének érzem magam, amiért nem tudok semmit. És utálom az ilyet! Mi a faszomról van szó!? -kérdezte Peti ingerülten. Éreztem a hangján, hogy nagyrészt megjátssza az idegességet.
-Azt én is szeretném tudni. -nyávogott Petra is. Milánnal egymásra néztünk. Egyikünk sem szólalt meg. Gerda inkább csak a vizet nézte. Sóhajtottam egyet.
-Teljesen mindegy. Milán csak szórakozik velem, mint mindig. -forgattam meg a szemem, amikor végül megtörtem a csendet. Peti azt üzente nekem a pillantásával, hogy "ℎ𝑖𝑔𝑔𝑎𝑑𝑗𝑎𝑘 𝑙𝑒", de már baromira elegem volt. Elegem volt abból, hogy nem tudtam elengedni Milot. Elegem volt a hülye szemeiből, amik még mindig ugyanúgy megigéztek. Elegem volt a hangjából, amitől még mindig végigfutott rajtam hideg. Elegem volt Milánból, és abból, hogy nem jelentek neki semmit...
-Teljesen mindegy. Törpilla kicsit feldúlt mióta megcsókoltam tegnap. -vonta meg Milán a vállát idegesen. Élesen beszívtam a levegőt. 𝐸𝑧𝑡 𝑛𝑒𝑚 𝑎𝑘𝑎𝑟𝑡𝑎𝑚. Csendben figyeltem Petra arcát. Amikor eljutott az agyáig, dühösen Milánra nézett. Azt vártam, hogy majd kiabál egyet vele és elmegy. Na... ehhez képest egészen más történt. A szemrehányó pillantása Milánról szinte rögtön rám vándorolt. Elindult felém a vízben, én pedig a szemöldökömet összevonva vártam, hogy ennek mi lesz a vége. Petra vészesen közel megállt velem szemben. Világos szemeit dühösen összehúzta, miközben melyen beszívta a levegőt.
-Te kis ribanc! Mondd már el, mit képzelsz te magadról?! Azt hiszed el tudnád rontani a tökéletes kapcsolatomat Milánnal? Naivabb vagy mint hittem. - a mosolya egyre szélesebb lett, miközben ezt suttogta nekem, úgy, hogy csak én halljam.
-Hidd el én semminek nem vagyok, vagy leszek az elrontója. -suttogtam kimérten, miközben végig elszántan tartottam vele a szemkontaktust. Nehogy már azt higgye, hogy megijedtem.
-Figyelj! Nekem már nagyon elfogyott a türelmem. Ha mégegyszer beszélsz Milánnal, vagy akár csak ránézel, akkor én....
-Akkor te mi?! -nevettem fel gúnyosan. -Mit csinálsz velem, kinyírsz? -mosolyogtam az arcába vakmerően. Élesen beszívta a levegőt.
-Hát... Csak várd ki a végét, kis picsa! -még egy utolsó megvető pillantást vetett rám. Azt hittem, ennyivel vége, de hirtelen a tenyere egy hatalmasat csattant az arcomon. Felszisszentem. A düh már nagyon ki akart robbanni belőlem. 𝑀𝑒́𝑔𝑖𝑠 𝑚𝑖𝑡 𝑘𝑒́𝑝𝑧𝑒𝑙 𝑒𝑧 𝑚𝑎𝑔𝑎́𝑟𝑜́𝑙? Mielőtt reagálhattam volna bármit, Milán már ott is termett Petra mellett.
-Te meg mit művelsz? -nézett rá megvetően. -Petra! Hogy mered megütni őt?! -rázta a fejét egyre dühösebben. Petra csak csendben állt. Dühösen nézett engem, mintha ez is az én hibám lenne. Hirtelen olyan deja vu jött rám, hogy majdnem elsírtam magam...