Segíts Nekem!-Taekook

vingt-et-un

Reggel egyedül keltem fel.Persze nem is vártan mást,de ahogyan mind tudjuk a remény hal meg utoljára.

Az ágyból fél óra alatt kint voltam,kicsit vonzó ajánlat lett volna egész nap aludni,de munkám az sajnos van.

Mivel nem volt jobb dolgom és reggelizni sem szerettem volna,a szobába maradtam és retro zenéket hallgattam.

Mondjuk inkább kitáncoltam a lelkemet is,de ez mellékes.

A végén már a hajam a homlokomhoz tapadt,hát nem is csodálkozok egy teljes óráig táncoltam.

Viszont eszembe jutott hogy azért még emlékeztetni kéne a többieket hogy életben vagyok,úgyhogy egy új ruhába átöltözve idultam megkeresni a kis csapatot.

Útközben azon gondolkodtam hogy Minho vajon honnan fogja tudni hogy haladok?

Mármint én is tudom hogy nem fog félni meglátogatni,de attól még nem hinném hogy mindent fog látni majd ami itt történik.

Ahj talán megengedhetem magamnak hogy egy kicsit Kookal is legyek,nem?

Na jó ezt még megvitatom majd később.
-Taehyung!-kiált fel egy vidám hang

-Szia Jackson.-köszönök vissza neki,na ő vajon mit akarhat?

-Éppen téged indultalak felébreszteni, de úgy látszik sikerült nélkülem is.-nevetett fel

-Na gyere reggelizz velünk!-kezdett el magával húzni
-Öhm oké?-mondtam de nem mintha lett volna más választásom

Gyorsan elráncigált az ebédlőhöz,és egy nagyon nagy helyre vezetett be.

Lenyomott egy székre és azt mondta maradjak ott mert neki még dolga van.

Amint kisprintelt a terem féleségből belépett helyette egy nem várt vendég.

-Kook?-lepődtem meg rögtön,mikor az említett egy sötétkék selyem ingben besétált

-Jó reggelt Tae.-mondta nyugodtan aztán mögém lépett

-Mától fogva kevesebbet fogunk találkozni nagyon sajnálom,muszáj elutaznom.-hajtotta nyakamba a fejét miközben egy mélyebb légelzetet vett

-Hiányozni fogsz Kookie.-mondtam már a sírás határán.

Ha ő elutazik az azt jelenti hogy már nem látom többet,soha.

-Te is nekem TaeTae.-fordított maga felé és egy érzelmes csókba hívott amit bármi hezitálás nélkül viszonoztam.

Örökké szeretni foglak Kook,ezért nem találkozhatunk többet.

-Gyere Jk mennünk kell.-jött be egy ismeretlen

-Megyek,szeretlek TaeTae.-mosolygott rám és távozott
-Én is Kookie.-suttogtam miközben egy könnycsepp legördült az arcomról

A plafont kezdtem el bámulni,azon gondolkodva hogy most kell megtennem még nem gyengülök el teljesen érzelmileg.

Tudom hogy vannak kamerák de nem érdekel.

Őszíntén már semmi sem.

Gyorsan kifelé siettem és elindultam megkeresni azt a bizonyos szobát.

Nem is vártam mást egyből megtaláltam.

Nem húztam az időt,amint beléptem az összes fiókot kiöntöttem és felszedtem ami kellett.

Közben hallottam hogy beindult a riasztórendszer de nem érdekelt.

Elkezdtem a megfelelő irányba futni és csak sírtam.

Nem bírtam megállni hogy ne tegyem.

Túl sok volt a a felgyülemlett érzés bennem.

-Taeh-hyung állj már meg!-kapta el a kezemet Jimin lihegve

-Nem tehetem,Jiminh én márh nem jöhetek visszha.-szipogtam,
miközben tartottam vele a szemkontaktust, és egy váratlan mozdulattal a földhöz vágtam a fiút és újra futni kezdtem.

Sajnálom hogy ezt teszem veletek.

Ezek után már az sem fog érdekelni ha meghalok,nem fog tudni.

Már kint vagyok és éppen Minhot hívtam.

Elmonda hol fog várni a sofőrje hogy felvegyen.

Előre elfog a félelem de nem hátrálok meg.

Már nincs hova mennem,nem maradt semmim.

Mégis mi értelme lenne elmenekülni?

Hát pontosan semmi.

Nem érné meg nekem ez az egész.

De érte megteszem.

Érte mindent megtennénk hiszem szeretem őt.

Szeretlek Kookie és örökké foglak.