with you, it's different | hyunlix

egy

Már legalább tíz percre bolyongott elveszetten az erdő szélén, és egyre jobban átkozta a telefonján elvileg működő navigációját. Elméletileg öt percre van innen a bolt, ahova mennie kéne. De itt nincs semmi. Csak az erdő. Csak fák, és bokrok, na meg a síkság ameddig csak a szem ellát.
Ha van is itt bolt, nem lehet valami sok bevétele.

– Ne, ne, ne, ne! – a fiú szemei rémülten kerekedtek el, ahogy meglátta elsötétülni a készülékét. Nem is vette észre, hogy fel kéne töltenie.

Csodálatos... Most eltévedt a semmi közepén...

Megfordult, de őszintén szólva fogalma sem volt, hogy melyik irányból jött. Eddig végig csak a készülékébe temetkezve lépegetett ide-oda, így most teljesen tanácstalan volt.
Úgy döntött, hogy ha már idáig elbotorkált, megpróbálja megkeresni azt az állítólagos boltot. Elvileg csak egyenesen kéne sétálnia párszáz métert.
Sóhajtva sétált egyre beljebb a terebélyes fák közé, és kissé úgy érezte magát, mintha egy filmben lenne, és bármelyik pillanatban Narniában találhatná magát.

Amikor hirtelen lónyerítés ütötte meg a füleit, először azt hitte, hogy csak képzelődik. De amint egy pillanattal később az előbb hallott jószág kis híján elgázolta a fiút, a szőke hajúnak rá kellett jönnie, hogy ez a valóság. Ijedten ugrott arrébb a ló elől, aki rá sem hederítve vágtatott tovább egyenesen előre.
Zaklatottnak tűnt, de a fiú nem akart ezzel foglalkozni, elvégre köze sem volt az állathoz.
Még pislogni sem volt ideje, mikor hirtelen újabb lovat hallott meg a háta mögül, de miután a hang irányába fordult meglátta, hogy az előző hófehér lóval ellentétben ezen a szénfekete jószágon lovas is van.
Nem mintha ez bármiféle változást eredményezett volna, se a ló, se a rajta ülő lovas nem foglalkozott a fa tövében álló fiúval, olyan gyorsan vágtattak el mellette, hogy ha nem látta volna, ahogy eltűnnek a távolban, azt hihette volna, hogy csak hallucinálta az egészet.
Bunkó lovas bunkó lóval... – gondolta magában.

Egy pillanattal később viszont felcsillant a szeme, hiszen ha ez a lovas arra az irányba ment amerre neki is kellett volna, az azt jelentette, hogy arra tényleg lesz egy bolt – vagy legalább bármi más az erdőn kívül.

Megszaporázta a lépteit és próbálta követni a patanyomokat a földön, hiszen biztosra akart menni, hogy nem téved el.
Tényleg csak pár percbe és néhány bizonytalan kanyarba telt neki, mire kiszabadult a fák közül. Viszont a látvány, ami fogadta nem az volt, amire számított.
Boltot sehol sem látott, szemei előtt egy takaros farm pihent, és bár a semmi közepén volt, a hely teli volt élettel. A hatalmas telek hátulján egy emeletes családi ház állt, régi építésű, de felújított állapotú. Mellette egy nagyobb pajta, az a tipikus amit az ember a filmekben is szokott látni... A két épülettől kicsit arrébb egy kisebb ház állt, amin látszott, hogy újszerű, csak az elmúlt években kerülhetett oda. A telket tipikus fehérre festett fakerítés zárta körbe, a kertben gyönyörű volt a növényvilág. Látszott, hogy az egész telek szépen volt gondozva. A szeplős fiúnak viszont nem ez adott okot mosolygásra, hanem a szebbnél szebb lovak, amik nyugodtan legelésztek össze-vissza a telken belül lévő elkerített részekben. A telek másik oldalán – szemben a többi épülettel – volt a lovak számára fenntartott istálló. A fiú nem csak állatokat látott, az egyik futtatóban például egy kék hajú fiú etetette éppen az egyik jószágot, de a szőke ekkor meglátott még egy, körülbelül vele egykorú sötétvörös hajú fiút kisétálni a pajtából egy zsákkal a kezében, amiben valószínűleg zab volt.

– Segíthetek?

A szeplős ijedten ugrott hátra a hirtelen jött hangra, majd oldalra kapva a fejét egy mosolygós fiúval találta szemben magát, aki éppen most jött ki a telek egyik kiskapuján.