with you, it's different | hyunlix

tizenöt

A szőke mosolyogva kukucskált be az istálló ajtaján, és ez a mosoly csak még nagyobbra nőtt, amikor megpillantotta Hyunjint, aki éppen Ravenre igazította rá a nyergét. Az idősebb arca kicsit frusztráltnak tűnt, amint viszont felpillantva észrevette az istállóba belépőt, a vonásai egyből kisimultak, és mosolyogva hagyta, hogy Felix egy öleléssel köszönthesse őt.

– Miért nem vettél kabátot? – húzta össze szemöldökét Hyunjin a szőke kissé elázott pulcsijára és hajára utalva.

Az eső csupán néhány órája zendített rá, és bár most még csak szemerkélt, tudták, hogy idővel egyre erősebb lesz.
Hyunjin inkább az istállóba húzódott, Felix pedig a többiekkel főzött, és sütit is sütött a nagy házban. Ideje volt enniük, az idősebb már így is szinte egész délelőtt az istállóban volt.

– Reggel otthon hagytam – vont vállat a szőke. – Hajnalban még nem esett...

A pár órával ezelőtti eseményekre való visszaemlékezés miatt hirtelen csend telepedett rájuk, ahogy visszagondoltak a csókra – a sok csókra.
Hyunjin – csak mert megtehette – újra a szőke ajkaira hajolt. Csak egy apró gesztus, semmi több, a szeplősnek mégis nagyon jól esett.
Hyunjin remélte, hogy még sokszor lesz alkalma erre. Minden pillanatot ki akart használni. Mert fogalma sem volt arról, hogy ami köztük történik, az egy néhány napos álom-e, vagy a valóság. És félt. De megpróbált nem erre gondolni, hanem a pillanatnak élni. A sok szép pillanatnak.

– Miért nyergeled fel Ravent? – biccentett a fal mellett álló ló irányába a szeplős.

– Mostanában folyamatosan megugrik, amikor kilovagolok vele, gondolom nyomja egy szíj vagy valami. Csak meg akarom nézni, hogy mi a baja.

– Nézd meg alaposan... – bólintott Felix, és ahogy a hangja elhalkult, a bűntudat egyből belekúszott a fekete hajú mellkasába, de mielőtt megszólaltatott volna, a szőke már ismét mosolygott, és fejét a tőlük szintén pár méterre álló Shiro felé kapta.

Még utoljára megszorította az addig összekulcsolt kezüket, jelezve, hogy jól van, majd a hófehér lóhoz lépett, és csukott szemmel vett egy nagy levegőt.

– Megfésülhetlek, szépség? – suttogta a ló szemébe nézve, és Hyunjin esküdni mert volna, hogy Felix és Shiro kommunikáltak egymással. Tényleg megértették egymást.

A sörénykefét a kezébe véve egy lépéssel közelebb ment a jószághoz, és, bár Shiro teljesen nyugodt volt, Felix keze megremegett, ahogy a levegőbe emelte az eszközt. Most mindent sokkal jobban érzékelt, mint hajnalban. Hiszen akkor csak arra koncentrált, hogy Hyunjinnak ne essen bántódása. De ez most más volt. Most nem ugrott az egekbe az adrenalinszintje az aggodalom miatt, így mindent sokkal jobban érzékelt, és minden sokkal valóságosabbnak tűnt. Lehunyta a szemeit és vett néhány mély lélegzetet, hogy le tudja magát nyugtatni. Le kellett nyugodnia.
Ez a pillanat viszont csak akkor jött el, amikor hirtelen két kar fonódott a dereka köré, egy mellkas pedig hozzásimult a hátához. Csupán ennyi elég volt ahhoz, hogy Felix egész teste lenyugodjon. Nekidőlt Hyunjin mellkasának, és saját kezeit az ő hasán pihenő két kézre tette, összekulcsolva őket – ez a kezében lévő sörénykefe miatt nehézkesebben ment, de őt akkor ez egyáltalán nem érdekelte.

Hyunjin nem szólalt meg, de nem is kellett neki.
Előre hajolva megpuszilta a szőke arcát, aki erre mosolyogva fordította a fejét balra, hogy az idősebb szemeibe nézhessen. A fekete hajú a szőke ajkaira hajolt, ahol nyelveik megtalálták egymást egy lassú, és gyengéd csókban. Felix érezte, ahogy az addig félelemmel telt szíve most megnyugszik, majd újra hevesen verni kezd – ezúttal más okból. A befeszült izmai elernyedtek, ahogy belerelaxált a csókba.