with you, it's different | hyunlix

huszonegy

Igaz, már borzasztóan késő volt, és Felix álmos is volt, mégsem akarta álomra hajtani a fejét. Addig biztos nem, amíg Hyunjin a fürdőszobában zuhanyozott, és addig sem, amíg ki nem engedte magából az eddig elnyomott frusztrációját. Merthogy bármennyire is boldog volt abban a pillanatban, muszáj volt feldolgoznia magában az aznapi történéseket. Muszáj volt kiadnia magából. És Hyunjin elmondta neki, hogy ne várjon rá, nyugodtan feküdjön le aludni, és meg is ágyazott neki a kanapén, és a szőke kényelmesen érezte magát, és mosolygott, és boldog volt. Éppen ezért akarta elfelejteni azt az egy dolgot, ami még nyomta a lelkét.
Hiszen ma lovagolt. Három év után először.
És hiába pihent mosoly az arcán, a látása rövid időn belül homályossá vált. Mert Shiro túl könnyen hallgatott rá, túl hamar megtalálta vele a közös hangot, túlságosan is nyugodt volt a közelében – borzasztóan emlékeztette őt Rayre. És amíg valahol mélyen emiatt boldog volt, közben megszakadt a szíve. Hiányzott neki a lova, pokolian hiányzott. Muszáj volt emlékeztetnie magát arra, hogy Ray amúgy is beteg volt. És Felix amúgy sem tehetett volna semmit. Ugye? Nem akarta magát okolni, de nem tehetett mást...

Ez is csak azt bizonyítja, hogy egész életében szerető és egészséges körülmények között nevelkedett. Jól érezte magát veled, és szerintem olyan élete volt, amilyet minden állat megirigyelhetne.

Próbált hinni Hyunjin szavainak, amik most visszhangoztak a fejében.
Biztos hülyeség, de akart hinni abban, hogy talán Ray küldte neki Shirot, és talán mindketten tudnának segíteni egymásnak. Mert ha belegondolt, hogy a néhai lova fentről vigyáz rá, és segítség jelképében erre a farmra vezette őt, akkor könnyebb volt elviselnie a fájdalmat. Akkor talán nem emésztette fel annyira a bűntudat.
És talán végre újrakezdheti. Talán megnyílhat a többiek előtt is. És talán újra őszinte mosolyt láthat majd az édesanyja arcán. Biztos örülni fog, ha majd elmondja neki, hogy három év után újra lóra ült.
Felix halványan elmosolyodott erre a gondolatra.

Nem akart sokáig sírni emiatt. Félt attól, hogy az idősebb időközben végez a fürdőszobában és meglátja a könnyáztatta arcát. Persze, nem mintha félt volna előtte sírni. Hiszen már megtette. És titkolni sem akarta az aggályait Hyunjin elől. Hiszen a fekete hajú már úgyis tudott mindent.
Egyszerűen csak nem akarta újra lehervasztani a mosolyt Hyunjin arcáról, amit borzasztóan sok idő után végre oda tudott varázsolni.
És ekkor eszébe jutott a kérdés, ami egész idő alatt elkerülte a figyelmét, mert túlságosan is aggódott a fiú épsége miatt. Miért lovagolt egyáltalán ki az idősebb? Kivel telefonált? Mi történt? És vajon meg akarja ezt osztani vele? Vajon rákérdezhet?

A saját problémája hirtelen feledésbe merült, a könnyeit zavartan törölte le az arcáról. Vett néhány lélegzetet, és felkelve a puha takaró alól a konyhába lépegetett, hogy megmoshassa az arcát hideg vízzel. Nagyjából kisírta magából az aznapi feszültséget.
Persze, ez nem egy olyan dolog, amin egy alkalom után át lehet esni, aztán el lehet felejteni. De most minden figyelmét a fekete hajúra akarta fordítani. Ez részben neki is jó volt, mert Hyunjin boldoggá tette őt, és Felix boldog akart lenni. Legalábbis boldogabb. Mert nagyjából csak ez az egy dolog volt az, amin Felix változtatni akart, vagy legalábbis túl akart lépni – és ezen a farm, Shiro és Hyunjin úgy látszik képes volt segíteni.

Felix szerette Rayt. És ez sosem fog megváltozni, ez az érzés nem tud egyszerűen csak úgy elhalványulni, és soha nem is fog. És Felix minden nap minden egyes percében gondolt a jószágra, és ezentúl sem akart változtatni ezen. De mostmár más volt a helyzet. Mert a szívében mostmár nem csak Ray foglalt helyet. Ez a farm olyan volt a szőke számára, mint egy új élet, egy új lehetőség. És Felix ezt nem akarta veszni hagyni.
Az édesanyja biztos büszke lenne rá emiatt.
És biztos imádni fogja majd Hyunjint.