with you, it's different | hyunlix

öt

Nem, nem lett más.

Felix sóhajtva figyelte, ahogy Hyunjin frusztráltan vágta be maga mögött az istálló ajtaját, miután elsietett Felix mellett, aki éppen Bbamával játszott a kertben.

Értetlenül fordult hátra, amikor Hyunjin majdnem fellökte őt a családi ház konyhájában. Felix próbált beszélgetést kezdeményezni vele, de Hyunjin úgy tett, mintha meg sem hallotta volna.

Szomorúan figyelte, ahogy Hyunjin mindig egyből kisétált egy helyiségből, amint meglátta, hogy a szőke is ott tartózkodik.

És nem csak ez szomorította el őt.
Hiába telt el egy hét, Felix nem tudott hozzászokni a lovak jelenlétéhez. De nem csak neki voltak ilyen problémái: Hyunjin nem akart hozzászokni a szőke jelenlétéhez. És emiatt Felix rosszul érezte magát. Néha úgy gondolta, hiba volt idejönne. Hiszen mégis mit akarna itt csinálni, ha a lovak közül egyhez sem mer odamenni, a telek konkrét tulajdonosának a fia pedig utálja őt? Sokat gondolkozott ezen, és igazából betolakodónak érezte magát. Hiszen Hyunjin volt az, aki itt lakott, ez az ő telkük volt, és az idősebb láthatóan nem szerette, ha Felix is itt volt. Igaz, nem küldte őt el, de a szőke mégis úgy érezte, talán jobb lenne, ha nem akarna ennyire idetartozni. Hiszen nem tartozott ide. Igaz, a többi fiú egyből befogadta a szőkét, és úgy viselkedtek vele, mintha már évek óta ismerték volna őt, ami Felixnek nagyon jól esett, de a mellkasa mégis fájt, hiszen az is lehet, hogy Hyunjin csak azért nem töltött együtt több időt a társaság többi tagjával, mert ő itt volt. És ő nem akarta szétszakítani ezt a társaságot, főleg nem úgy, hogy csak egy hete ismeri a többieket, ők pedig már évek óta szinte egy családként tekintenek egymásra.

– Föld hívja Felixet! Felix?

A szőke zavartan pislogva eszmélt fel a bambulásból, a mellette ülő Jeongin pedig csak mosolyogva megforgatta a szemeit.

– Seungmin, én mondtam, hogy túl unalmas vagy. Nézd meg Felixet, mindjárt elalszik.

– Te akartad ezt a filmet nézni, cserebogár – húzta fel a szemöldökét az említett, mire Jeongin felhorkantott. – Lehet, hogy szar a chips, amit viszont te hoztál! Nem a filmmel van a baj! Vagy... de? – kérdőn a szőke felé fordult, aki csak szótlanul bámult maga elé.

– Szerintem mindkettőtökkel baja van – szólt oda Minho a szobában lévő másik kanapéról, mire Jisung popcornt tömött a szájába, ezzel elhallgattatva a fiút, mert a többiekkel ellentétben őt tényleg érdekelte a film.

– Hmm? Ó, nem, nekem tetszik a film is, a chips is, és ti is... – magyarázta Felix oda sem figyelve.

Seungmin kihívóan felhúzta a szemöldökét, majd elvigyorodott.

– Megértem, én mindenkinek tetsze... – fájdalomról árulkodó arccal kapott az oldalához, amikor a mellette ülő Jeongin oldalba verte őt, de inkább csak hatalmas vigyorral a száján közelebb húzta magához a fiút, és halkan a fülébe suttogott:

– De nekem csak te tetszel...

– Menjetek szobára, te jó ég... – húzta fintorba az arcát Jisung, mire Jeongin sértetten vitatkozni kezdett.

– Te beszélsz? A film eleje óta Minho ölében ülsz!

– Shhh, Binnie alszik... – motyogta rekedt, álmos hangon Chan a szoba másik végén lévő fotelből, Changbin pedig békésen pihent az idősebb karjai között. Aranyosak voltak, és talán ők voltak az egyetlen normális pár a szobában.

Felixnek nevetnie kellett azon, hogy mennyire máshogy viselkedett a három pár, de közben legbelül hálás is volt, amiért ilyen kis idő alatt ennyire befogadták őt maguk közé. Jól esett neki, hogy senki nem játszotta meg magát előtte.