with you, it's different | hyunlix

vége

– Majd inkább csukd be a szemed, nehogy megvakítson a por, amit magunk mögött hagyunk! – paskolta meg vigyorogva Miso nyakát Minho, mire Jisung csak megforgatta a szemeit.

– Ugyan már, mindketten tudjuk, hogy én fogok nyerni.

– Abban ne legyél olyan biztos – ügetett melléjük Hyeri hátán Changbin.

Mostanában ritkán volt idejük ilyesmire, ahogy egyre ritkább volt az is, hogy csak ők nyolcan voltak a farmon, szóval ki akarták használni ezt a napot. A gyerekek csak holnap jönnek edzésre, tehát ma szabadnapjuk volt.
Hyunjin sosem tudta elrejteni a mosolyát, amikor valaki új érdeklődött a lovaglásoktatási programjuk felől – az utóbbi időben pedig rengeteg ilyen volt.
Felix rettenetesen büszke volt a párjára, de tudta, hogy nem csak ő: a farmon mindenki az.

Jeongin még nem fejezte be teljesen Mox felnyergelését, Seungmin pedig vizet töltött a lovaknak a futam utánra.
Már majdnem mindenki készen állt.

– Hyunjin, mikor jönnek a beszállítók? Már megrendelted a zabot, ugye?

– Tegnap beszéltem velük – válaszolt a fekete hajú mellett sétáló Felix a barátja helyett is. – Holnap délután érkezik az újabb adag. Majd én átveszem, holnap csak délelőtt oktatok.

– Köszi, Lix – hajolt az ajkaira a fekete hajú egy gyors csókra, majd gyorsan kivezette Ravent a futtatóból.

Chan bólintott, majd a telefonját eltéve végre ő is odalépett Axelhez.

– Már rég nem lovagoltunk így ki – pattant fel Mox hátára végre a legfiatalabb is, majd Seungmin mellé lovagolt.

– Ennyire hiányzott a vereség?

– Ez nem verseny... – próbálta megvédeni a barátját Jisungtól Seungmin, pedig jól tudta, hogy őt is ugyanúgy hajtja a versenyszellem, mint mindenki mást.

– Tudod, ha tényleg akarnád, simán megelőzhetnél mindenkit – simított végig Shiro befont sörényén Hyunjin, miközben másik kezét a lovon ülő szőkeség combján pihentette.

– Díjugrató voltam, Jinnie – hajolt lejjebb hozzá mosolyogva a szeplős. – Nem vettem részt futamokban. Ráadásul vigyáznom kell Shirora.

– Attól még te nyernél. Shiro pedig szereti a vágtát – vont vállat az idősebb, és lábujjhegyre állva sok sikert kívánva megcsókolta a szőkét, majd ő is felpattant Raven hátára, és oldalra pillanatra halvány mosoly jelent meg az arcán.

Ezt szerette a legjobban. Közösen kilovagolni a többiekkel, önfeledten ökörködni és versenyezni az erdő másik végében található vízesésig.

Megmagyarázhatatlan boldogság töltötte el azt látva, hogy Felix mennyire összeszokott Shiroval. Szinte nem volt olyan nap, hogy a szeplős ne lovagolt volna ki rajta – általában a fekete hajú társaságában –, és amikor a rossz idő miatt mégsem ült lóhátra, akkor is mindig gondoskodott róla, hogy a kanca megkapjon mindent, amire szüksége volt. Főleg azóta, amióta kiderült, hogy a jószág állapotos.

Elég sűrű fél évük volt, ezt meg kell hagyni, de Felix így is kristálytisztán emlékszik arra az időszakra, hiszen szinte minden egyes napját az istállóban töltötte.
Hyunjin egyszer régebben poénból fel is hozta, hogy Raven és Shiro eléggé egy húron pendülnek az elmúlt időszakban, de akkor még egyikük sem gondolt nagyon bele ebbe a dologba.
Aztán Shiro elkezdett furcsán viselkedni. Néhány napig teljesen engedetlen volt, még a szőkére sem hallgatott, és senkinek nem engedte, hogy felüljön rá. Felix próbált a kedvében járni, úgy gondolta, hogy a kanca csak nem akar bezárva lenni, így hát kiengedték őt a telek előtti rétre, Raven pedig ezalatt sokszor mellette volt. Felix örült, hogy Shiro nincs egyedül, és remélte, hogy így jobban érzi majd magát. Persze voltak napok, amikor a fiúk nem tartózkodtak végig a farmon, de a szőke sosem gondolta volna, hogy ezalatt a kis idő alatt a két ló ilyen közel kerül majd egymáshoz.
Azután a pár nap után Shiro teljesen megváltozott.
A korábbi makacs, engedelmetlen kancához képest száznyolcvanfokos fordulatot vett a viselkedése, és szinte kezesbárány lett belőle. Felix össze volt zavarodva, és bár próbált örülni annak, hogy a ló újra hallgat rá és le van higgadva, úgy érezte, hogy Shiro túlságosan is nyugodt lett. Teljesen ellustult, egy ideig csak evett és az istállóban álldogált – Felix pedig túlságosan is féltette őt, ezért még a futtatóba is alig vitte ki. A szőke szinte minden napját vele töltötte, de hiába kérte Hyunjint, hogy hívjanak orvost, a fekete hajú szerint ez felesleges lett volna. Ebből aztán kerekedett egy szép kis vitájuk, ami után két napig nem beszéltek egymással, a szőke pedig teljesen elnémult. Nem beszélt a többiekkel sem, helyette viszont még többet volt Shiro mellett.
Nem értette. Attól félt, hogy a kancának fájdalmai vannak, ő pedig nem fogja őket időben észrevenni. Nagyon félt, hogy megint nem lesz képes segíteni a lován. De hiába vizsgálta meg a jószágot alaposan mindenhol, újra és újra, semmi változást nem vett észre. Egy ideig.

Hyunjin már idejét sem tudta annak, hogy Felix mikor töltötte utoljára az egész éjszakát a hálószobában. Szinte minden este az istállóban fagyoskodott, az sem érdekelte őt, hogy mínuszok repkednek odakint.
És ez most sem volt másképp.
Hyunjin régebb óta ismerte Shirot, mint Felix, és pontosan jól tudta, hogy milyen az, ha a kanca beteg. Most nem volt beteg, ebben Hyunjin biztos volt. Azt viszont nem hagyhatta figyelmen kívül, hogy Felix nem hiába érez valami furcsát a jószággal kapcsolatban. Felix jobban értett az ilyen dolgokhoz, mint ő, ezért Hyunjin bízott a szőkében.
De az, hogy a szeplős egyetlen éjszakát sem aludt végig, az semmire nem volt megoldás.

– Yongbok? Kérlek, gyere be... – sóhajtott álmosan Shiro boxához lépve.

Felix, mintha meg sem hallotta volna a párját, összevont szemöldökkel tapogatta a ló hasát, és Hyunjin már azon sem lepődött volna meg, ha kiderült volna, hogy a fiúnak orvosi végzettsége is van.
A szőke szemei hirtelen kikerekedtek, és a felismerés szinte villámcsapásként érte. Szó nélkül Hyunjinhoz lépett, majd megfogva a bal karját – amit, habár még mindig borítottak hegek, a mennyiségük elenyésző volt a fiú kezdeti állapotához képest – a kancához vezette őt, és megsimíttatta vele azt a pontot a hasán, amit az előbb ő is tapogatott.

– Jinnie, Shironak kell egy ultrahangvizsgálat...

Az idősebb szemei kikerekedtek, és hirtelen bent rekedt a levegő a torkában. Szinte alig bírta felfogni amit hallott.

– Te jó ég... – motyogta az orra alatt sokkosan, hol a mellette álló szeplősre, hol a jószágra pillantva.

Felix fáradtan elnevette magát a helyzet abszurditásán.
Senki nem hibáztathatja őt, hiszen sosem volt még kancája, és soha nem is találkozott korábban vemhes lóval. A díjugratás világában ez amúgy is csak hátránynak számított.
De most teljesen mások voltak a körülmények, és Felixet hirtelen megmagyarázhatatlan izgatottság töltötte el. Ha tényleg igaza van, és Shiro tényleg állapotos, akkor a szőke kész vele tölteni minden egyes szabad percét, és megadni neki mindent, amire csak szüksége van.

– Igazad volt. Megint... – húzta magához a mosolygó szőkét egy ölelésre Hyunjin, és Felix hatalmasat sóhajtva végre megnyugodott.

Nem volt több aggodalom, hiszen tudták, hogy Shiro miért volt olyan, amilyen.

Az elkövetkezendő időszakban mindenki egy fokkal gyengédebben bánt a kancával, leszámítva azt, hogy a kezdeti sokktól függetlenül Shiro ugyanolyan maradt, mint amilyen addig volt, és ugyanúgy élvezett kilovagolni a szőkével ahányszor csak alkalom adódott rá.

Mint most. Több, mint fél év után, a tavasz kezdetét jelentő virágzó fák lombjai alatt, együtt mindenkivel.
Felix boldog volt, elmondhatatlanul boldog.
Úgy érezte, hogy az életében szépen lassan minden a helyére áll. Az édesanyja imádta Hyunjint, és bár az édesapja külföldön élt, videóhívásban már ő is találkozott a fekete hajúval. Shiro így, vagy úgy, de visszaadta neki azt a boldogságot, amit Felix már évek óta tudatosan megtagadott saját magától, a többiek a farmon pedig az első naptól kezdve családtagként tekintettek rá. Imádott itt lenni, imádott a többiekkel lenni, imádott lovagolni, imádta Shirot, és szerette Hyunjint. Mindennél jobban.

– Aki utoljára ér a vízeséshez, az mosogat vacsora után!

Nem is kellett több noszogatás, a nyolc fiú szinte egyszerre rajtolt el, és pillanatokon belül már csak a mögöttük hátrahagyott porfelhőt lehetett észrevenni, plusz rengeteg kiabálást és önfeledt nevetést.

Hyunjin nem is kívánhatott volna többet.
Felix mellett vágtázni, és látni a hatalmas mosolyt az arcán miközben Shiron lovagol, aki látszólag szintén ugyanígy élvezi ezt a nagy hajrát – ennyi kellett az idősebb boldogságához.

– Szeretlek! – kiáltotta a mellette lovagló fiúnak, aki erre még nagyobb mosollyal az arcán fordult oldalra, és szinte ragyogott az arca.

– Akkor érj utol, és csókolj meg! – nyújtotta ki a nyelvét vigyorogva, majd egy pillanat múlva bevágott a párja elé. – Én is téged! – fordult hátra utoljára, majd Shirot megpaskolva erősebb vágtába kezdett, ezzel hamar lehagyva a mögötte lovagló fiút.

És bár Hyunjin egy éve még nem mert volna így vágtázni, most csak önfeledten nevetve a párja után eredt, miközben nem lebegett semmi más a szemei előtt, csak az ő szőke angyala.
Mert vele minden könnyebb és szebb volt.
Felixszel minden más volt.