𝐕𝐄𝐒𝐏𝐄𝐑𝐓𝐈𝐍𝐄 𝐈.

07.

2023. október 07.

Nem merem kinyitni a szemeimet, mert ha megteszem, akkor szembe kell néznem a tegnap történtekkel, amihez pedig nem sok kedvem van, vagy inkább bátorságom. Szépen, fokozatosan térnek vissza az emlékeim, de a legaggasztóbb az, amikor bekúszik a lelki szemeim elé, ahogy gyakorlatilag letepertem az ország uralkodóját. Én, aki sosem tett még ilyet korábban, sőt, a fejemben sem fordult volna meg ehhez hasonló. Mindennek tetejében még utána sikerült elélveznem, amíg a férfi a nyakamat csókolgatta.

Csak nyílna meg alattam a föld, te jó ég!

Eldöntöm, hogy elég volt az önsajnálatból, hiszen bármennyire szeretném, nem bujkálhatok a takaró alatt. Végül kinyitom a szemeimet, de az ablakon beszűrődő napfény azonnal bántja a látásomat, ezért átfordulok a másik oldalamra. Ekkor veszem észre, hogy bizony nem egyedül fekszem az ágyban, hanem osztozom rajta a macskámmal, aki megint nőtt egy kicsit.

Remek, szóval csak a szokásos!

Nyújtózok egy nagyot, majd lassan kibújok a mennyei illatú ágynemű közül. Igazából csak ekkor tűnik fel, hogy ugyanaz a ruha van rajtam, mint tegnap – habár nem kéne, hogy meglepjen. Az viszont határozottan, hogy a felső réteg hiányzik a fűzővel együtt.

Ugye nem? Az nem lehet, hogy Colton levetkőztetett! És egyáltalán ő hol aludt, ha én elfoglaltam az ágyát?

Nincs több lehetőségem újabb kérdéseket kitalálni, mert egy határozott kopogás után kinyílik az ajtó, ami – ha az emlékeim nem csalnak, akkor – a férfi irodáját választja el a hálótól. Gyorsan magam elé kapom a paplant, hogy takarjon, hiszen az alsóruha alatt nincs semmi, ami fedné az ágaskodó mellbimbóimat. Éppen időben végzem el a szükségem mozdulatot, mert amint az ajtó irányába fordítom a fejemet, Colton mosolygó arcával találom szembe magamat.

Jézusom, hiszen ez rosszabb, mint hittem!

Egy szempillantás alatt fülig pirulok, pedig, ha nem alszok el, lehet, hogy lett volna folytatás...

– Jó reggelt! – szólít meg a férfi, ahogy közelebb lép, kezében egy tálcával, amit eddig észre sem vettem.

– Jó reggelt! – mondom lesütött szemekkel. – Nézd, sajnálom a tegnapit. Nem szabadott volna megcsókoljalak, a többit meg végképp sajnálom. Nem tudom, mi ütött belém – rázom meg a fejemet, mialatt próbálom visszatartani a könnyeimet.

– Semmi baj, Allie! Amikor adtam neked a véremből, akkor számolnom kellett a következményekkel, mert nem véletlenül tilos az ilyen a házasságon kívül. Viszont csak hogy tudd, nem tennék másként.

Szólásra nyitom a számat, de nem tudok mit mondani. Gyakorlatilag a király most vallotta be, hogy olyan dolgot tett tegnap miattam, ami tiltott, ráadásul ennek ellenére nem érez megbánást.

– Hoztam neked reggelit, mert ha jól sejtem, éhes lehetsz – szólal meg újból, mire hangosan megkordul a gyomrom. Nem tehetek róla, elnevetem magamat. – Ezt igennek veszem.

Ezt követően felém nyújtja a tálcát, ami meg van rakva mindenféle finomsággal, ráadásul az illata is igazán kecsegtető. Persze ezt nem csak én gondolom így, mivel Fantom ezt a pillanatot választja a felkelésre, hogy aztán valami nyávogáshoz hasonló módon tudassa velem, bizony ő szintén éhes.

– A picsába! – csúszik ki a számon, amint belém hasít a felismerés, miszerint Colton nem tudott eddig a macskámat ért változásokról, mellesleg fogalmam sincs, hogy került ide mellém az ágyba. – Ó, bocsánat! – kapok a szám elé, majd Fantomra mutatok. – Te engedted be?