𝐕𝐄𝐒𝐏𝐄𝐑𝐓𝐈𝐍𝐄 𝐈.

22.

2023. október 23.

Ha egy hónappal korábban valaki azt mondja nekem, hogy a vardalossi királlyal fogok egy szobában ülni és azon gondolkodni, hogy vajon ki követ el egymás után gyilkosságokat embereken, biztosan kinevettem volna.

Tévedés ne essék, tényleg mindig vonzott a baj, vagy én őt, ezt nem tudom. Olyanra viszont még a huszonnégy évem során soha nem volt példa, hogy egy sorozatgyilkos nyomába eredjek, még ha nem a szó szoros értelmében. Először is, a tegnap elsőként felfedezett hulla után összehánytam a palota folyosóját, aminek a feltakarításához ugyan ragaszkodtam, de amint az a jellegzetes szag megcsapta az orromat, még egy adag csatlakozott az előzőhöz.

Szegény Beth pontosan ezt az időpontot választotta ahhoz, hogy megnézze, mi ez a lárma, szóval realizálva a helyzet súlyosságát, azonnal takarítást kért és bekísért a fürdőszobába, hogy segítsen megmosakodni és átöltözni, mert bizony néhány folt díszítette akkor már a ruhám elejét. Fantom természetesen a nyomunkban volt, le sem maradhatott tőlem, nehogy ne legyen ott, ha bármi baj történne.

Az asszony nagyon megértő volt és türelmes, holott bűzlöttem és remegtem a sokktól.

Míg mi azon fáradoztunk, hogy engem helyrehozzunk, addig Colton és Spencer bevonultak a kisterembe, riasztottak minden vezetőt, aki elérhető távolságban volt, aztán elmondták nekik a történteket az elejétől a végéig. Mire vállalható állapotba kerültem és Beth-szel utánuk mentünk, azon tanácskoztak, hogy hogyan kellene elkapni a tettest.

Született egy döntés, miszerint a biztonsági főnök néhány legjobbjával kimegy a helyszínre információkat gyűjteni, hátha valaki látott valamit, illetve egy wixhen is velük tart, hogy megvizsgálhassa a testet esetleges nyomok vagy egyedi ismertető után.

Később a palota nagykapuján kopogtatott egy, a vásárban áruló férfi, miszerint ő látott valamit.

A személyleírása kísértetiesen hasonlított ahhoz, amit az itteni személyzet adott a papírt kézbesítőről, szóval itt lettünk biztosak abban, hogy ugyanazzal van dolgunk.

Aztán ma korán reggel érkezett két bejelentés, miszerint újabb támadások történtek, egy újabb nő, illetve egy fiatal férfi képében.

– Szerintem szólnod kellene a néphez – dobom be az ötletet immáron frissebben a mai reggelen, mire minden szem rám szegeződik. – A világért sem akarok beleszólni, meg igazából nem is ez a munkám, csak tanították az egyetemen, hogy bizonyos esetekben célravezető lehet, ha egy cég vezetője, erre a helyzetre lefordítva az ország uralkodója – mutatok Coltonra – megszólal a nyilvánosság előtt valamilyen formában. Nyilván ez nem ugyanaz, mint promótálni egy terméket, de talán segíthet kézre keríteni az elkövetőt.

– Nekem tetszik az ötlet – szólal meg Spencer, majd összekulcsolja az ujjait az asztal felett. Őszintén szólva nem hittem, hogy lesz támogatóm, lévén marketinget tanultam, nem kriminológiát, viszont néztem elég nyomozós sorozatot, hogy az információkat összefésülve előálljak valami használhatóval.

– Egészen pontosan mire gondol, Miss Rosewood?

A biztonsági szolgálat vezetője a város térképét a kezében tartva teszi fel a kérdését, miközben a macskám felül mellettem. Eddig aludt, viszont gondolom, már éhes lehet, mivel még nem jutottunk be az étkezőbe.

– Ha Őfelsége közleményt adna ki – mondom, mivel itt esélytelen a tévés közszereplés, mellesleg a sajtótájékoztató sem a legjobb ötlet –, abban részletezni lehetne azt, amit eddig tudunk a támadóról, és ha valaki látna a személyleírásnak megfelelő alakot, akkor azt be tudná jelenteni. Nyilvánvalóan ez sokkal gyorsabb lenne, ha telefonálhatna a bejelentő, de ennek hiányában elég lesz, ha itt, a palota előtt gyűjti valaki a tippeket.