𝐕𝐄𝐒𝐏𝐄𝐑𝐓𝐈𝐍𝐄 𝐈.

09.

2023. október 09.

Tegnap nem hittem volna, hogy a mai reggelem maga lesz a pokol. Persze, ütős volt a kis vörös bogyó, de hogy konkrétan másnapos legyek... Nagyon kevés esélyt láttam rá. Most mégis ülök az ágyamban, a fejem majdnem széjjel szakad, émelygek, és még Fantom dorombolása is egy fülemben lejátszott dobszólónak felel meg.

Amint kicsit arrébb fordulok, hogy letehessem a lábamat a földre, majd valahogy feltornázzam magamat állásba, megpillantok az éjjeli szekrényen egy nagy pohár vizet és egy kék színű bogyót.

Tegnap galagonya, most meg áfonya?

Kész vicc az életem jelenleg.

Abban a reményben, hogy ez segíteni fog, iszok egy korty vizet, aztán beleharapok a gyümölcsbe. Ez már kevésbé édes, de nem is elviselhetetlen. Milyen érdekes, hogy ami a problémát okozza, az mézédes, ami pedig a megoldás rá, az keserűhöz hasonló. Ezek szerint az élet itt sem különbözik mindenben attól, amiben eddig éltem.

Eltelik pár perc, mire a tegnapi ételek liftezni kezdenek a gyomromban.

A picsába!

Hiába szédülök, még sincs más lehetőségem, mint olyan gyorsan a fürdőbe jutni, ahogy csak lehet, kivéve, ha a szőnyegre akarok rókázni. Éppen elérem a célomat, amikor visszaköszön a tegnapi ebédem, mivel utána már nem ettem semmit, csak a bogyót, ami tényleg elég bizonyíték, hogy én is képes vagyok berúgni. Jézusom, akkor milyen lehet a belőle készült alkohol? Egyáltalán hány fokos?

Miután meggyőződöm róla, hogy a rókázás véget ért, feltámaszkodom a mosdókagylóra, egy időben a szobám ajtajának nyílásával.

– Lyssa kisasszony, bejöhetek? – hallom meg Daisy hangját. Hiába mondtam neki pár napja, hogy nem kell ez a hivatalos megszólítás, ezek szerint nem komfortos neki, hogy egyszerűen a keresztnevemen szólítson.

– Aha.

Ennyire futja tőlem, utána megengedem a hideg vizet, hogy alaposan megmossam az arcomat, hátha az segít a rendetlen állapotomon.

A léptek egyre közelednek, majd megállnak.

– Ezek szerint segített az ajándék – jegyzi meg a lány fülig érő szájjal. A kezében egy tálca van, bőven megpakolva mindenféle finomsággal. – Őfelsége kért meg, hogy hozzam be a kisasszonynak, mert feltehetően elég rosszul fogja érezni magát. Habár a tegnap látottak alapján én is erre a következtetésre jutottam.

– Mert, mit láttál? – Alig merem feltenni a kérdést, mert a memóriám kicsit hiányos, de azért bizonyos dolgok nem akarnak eltűnni a lelki szemeim elől, mióta csak Daisy kiejtette a száján az 'Őfelsége' szót. Abban azért még biztos vagyok, hogy a... Khm... Közelebbi ismerkedésünk az erdőben történt, legalábbis amire én emlékszek. Viszont mi van akkor, ha volt még más is utána, esetleg a személyzet szeme láttára. Azt sosem bocsátanám meg magamnak, ha...

– A király az ölében hozta be a kisasszonyt a szobájába.

Pontosan ennyire van szükségem, hogy bekússzon elém az emlék. Colton karjaiban, meglehetősen részeg állapotban, egy hihetetlenül fantasztikus orgazmus után, ráadásul az állapotom ellenére készen egy következőre. Érzem, ahogy az egész arcom elvörösödik. Jól kezdődik a nap.

Ó, basszus! Hétfő van!

– El fogok késni! – kiáltom, amint realizálódik bennem, hogy ha nem kapom össze magamat, ki leszek rúgva, sőt, meg is fogom érdemelni. Ki az az idióta, aki vasárnap berúg, mikor másnap munkanap? Én, ezek szerint.