𝐕𝐄𝐒𝐏𝐄𝐑𝐓𝐈𝐍𝐄 𝐈.

13.

2023. október 13.

Kell néhány perc, hogy felfogjam, mit tettem.

Az egész testem sajog, főleg olyan helyeken, ahol nem is tudtam, hogy lehetséges. Aztán beugrik, hogy ennek rém egyszerű az oka – tegnap délutántól egészen éjszakáig szexeltem Coltonnal. Azt még csak-csak meg sikerül felidéznem, hogy ha minden igaz, akkor öt menet volt egymás után, váltogatva a pozíciókat, de hogy összesen hányszor élveztem el, abba inkább bele sem merek gondolni.

A korábbi életemben annak is örültem, ha egyáltalán sikerült valamelyik partneremmel közel jutnom az orgazmusig, hogy aztán a rózsaszín játékszeremmel végül el is vigyem magamat a beteljesülésig, erre most itt ez a férfi, aki alig ért hozzám, máris a nevét visítva élveztem el. Sosem gondoltam volna ezelőtt, hogy szimplán attól rám törhet a gyönyör, hogy belém hatoljon.

Mondjuk a múltkor is csak csókolt, én meg darabjaira hullottam alatta.

Lassan nyújtózok egyet, nehogy súlyosbítsak a helyzetemen, amikor egy halk nevetés csapja meg a fülemet. A másik oldalamra fordulok, mire szembe kerülök Colton Ravensonnal. A nyakán pedig ott virít egy harapásnyom.

– A picsába! – kerekednek ki a szemeim a felismerés hatására, aztán azonnal közelebb mászom hozzá, hogy szemügyre vehessem a sebet. – Ez én voltam?

– Ahogy mondod! – bólint a férfi, próbálva palástolni a vigyorgását.

Mégis mi a fene ilyen vicces azon, hogy nyakon haraptam? Ez baj, még mellé nagy baj.

– Ne nevess! – csapok a karjára, melyet izmok borítanak. – Fáj, ugye? És miért nem múlik el? Már be kellett volna gyógyuljon, nem igaz?

A kezei közé fogja az enyémet, majd mélyen a szemembe néz. A picsába!

– Allie, vegyél egy nagy levegőt, kérlek – mondja halkan. Teszem, amit kér, és kicsit sikerül megnyugodnom. – Először is, nem fáj, kicsit sem. Érzékeny, ennyi az egész. Másodszor igen, normális esetben el kellett volna már múljon, de ez, hogy is fogalmazzak... Rendkívüli helyzet.

Felhúzott szemöldökkel nézek rá, mert tippem sincs, hogy mire akar kilyukadni. Nyilván én nem vagyok teljes mértékig képben ezekkel a dolgokkal, amiért különben haragszom is magamra, mert sokkal több kérdést is feltehettem volna az évek során Moselynak, meg mióta itt vagyok, itt is lenne bőven lehetőségem bővíteni a tudásomat. Utolsó lehetőségként gyorsan átfutom azt a minimális tudást, amivel rendelkezem, ám nem találok semmi használhatót.

– Hogy érted ezt? – kérdezek rá végül félve. Még igazán a szemébe sem merek nézni.

– Emlékszel, amikor elsőnek adtam a véremből neked, és azt mondtam, hogy ez házasságon kívül tiltott? – Lassan bólintok. – Az egyszeri eset még talán el is felejthető, de magában hordozza a kockázatot egy újabb lehetőségre, mivel a két érintett személy közötti kapcsolat erősödik már egy alkalom után is. Nos, tegnap vált még érdekesebbé a dolog, amikor úgy döntöttél, hogy magadhoz veszel még pár kortyot.

– Az egész az én hibám! – fordulok el tőle, mert az a mennyiségű szégyen, ami rám telepszik, még nekem is sok.

Csakhogy Coltonnak más tervei vannak. Gyengéden maga felé húz, a karjába zár, így a fejem pont a mellkasán fekszik és tökéletesen hallom a szívverését.

– Ez nem igaz! Egyfelől az ösztöneid által vezérelve cselekedtél, másfelől én meg hagytam, holott megakadályozhattam volna. Sokkal erősebb vagyok tőled, tegnap meg különösen egyszerű dolgom lett volna. De nem tettem, mert a fenébe is, akartam ugyanúgy! Lehet, hogy hiba, lehet, hogy tilos, de mélyen legbelül mégis helyesnek érzem.