𝐕𝐄𝐒𝐏𝐄𝐑𝐓𝐈𝐍𝐄 𝐈.

18.

2023. október 18.

A sálat kérés nélkül terítem a nyakamba, amint kilépek a zord hidegbe. Pedig még tél sincs, hogy ennyire hideg legyen. Mondjuk én fázós vagyok, szóval nem biztos, hogy megfelelő mérce lennék a hőmérséklet megállapítására és jellemzésére, mivel amint picit lentebb csúszik a hőmérő higanyszála, azonnal húzom fel a zoknit az alváshoz.

Szerencsére a sálam elég hosszú és széles ahhoz, hogy egy részét a fejemre is tekerhessem, máskülönben a füleim pár percen belül lefagynának.

Daisy a kezembe ad egy vászontáskát, amiben az a vaníliapudinggal töltött, burgonyás tésztából készült péksütemény található, ráadásul első látásra hat darab, úgyhogy a reggelink már biztosított.

Beszállunk a hintóba mindhárman, mert természetesen Fantom ki sem maradhat a kalandból. Meglepő módon nem voltak rémálmaim az elmúlt napok eseményei miatt, pedig számítottam rá. Olyan sok minden és olyan hirtelen vált az életem részévé, amivel tartani a tempót felér a lehetetlennel, ám én mégis itt vagyok, talán nem hibbantam meg eddig, bár fogalmam sincs az úticélunkat illetően, ahová egy vheetrael férfivel utazok, aki képes irányítani az árnyakat már nem csak éjszaka, hanem fényes nappal is. Mindezekkel együtt a belé vetett önbizalmam nem rendült meg tegnap sem, amikor elárulta, hogy mi történt valójában Magnus Dixonnal – hogy az árnyak mit tettek vele.

Most már nagyon kíváncsi vagyok, mi ez a közöttünk lévő kapocs valójában, mi a célja és mi lesz vele a továbbiakban. Azt garantálom, hogy a férfi vérét ennek köszönhetően kívánom állandóan és ezért kellett még az ágyban fekve, alvástól kótyagosan Colton nyakához hajolnom, hogy igyak néhány kortyot. Egyre jobban érzem a húzóerőt, ami mást is közvetít felém a nyilvánvaló vonzalmon kívül. Ravenson egyre nehezebben tud ellenállni a késztetésnek, miszerint ő meg az én véremből kapjon kóstolót. Minden egyes alkalommal, amikor szeretkezünk vagy én csillapítom a szomjamat, a szemfogai megnyúlnak, készen arra, hogy átszakítsák a bőrt a nyakamon. Még tartja magát, nem teszi meg, és már csak az a kérdés, hogy mikor törik meg az akarata.

Mellette elhelyezkedve figyelem, amint Fantom a szemben lévő ülésen végigfekszik, elfoglalva két személy számára elegendő helyet.

– Nem hittem volna korábban, hogy láthatok majd valamikor egy famulust, azt meg végképp nem, hogy még kedvelni is fog – közli Colton vigyorogva, míg én előszedem a vaníliapudingos finomságot és beleharapok az egyikbe, egy másikat meg Ravensonnak nyújtok.

Mivel ülve is fel kell rá néznem, ezért hátradöntöm a fejemet egy kicsit és megforgatom a szemeimet.

– Kedvel? Ez a macska oda és vissza van érted. Szerintem majdnem ugyanúgy szeret téged, mint engem, pedig én a védelmezettje vagyok – jegyzem meg egy következő falat után. Tényleg isteni ez a péksüti.

– Nekem ez imponál. Mármint, hogy téged helyez előtérbe. Őszintén hülye lenne az, akinek csak a második helyre lennél jó.

Colton és a te nagy szavaid!

Komolyan mondom, néha a természetemmel ellentétben szótlanná válok egy-egy ilyen vallomásnak felérő mondata után. De mégis mit kéne erre felelnem? Hiszen még pár napja estem át a változáson, azóta erősödtek fel az érzékeim és velük együtt – bár kissé fáj bevallani – az érzelmeim szintén, magyarán annak is örülök, ha nem éppen csatát vívok önmagammal, mint egy skizofrén. Azt hittem, hogy miután teljes értékű tagjává válok a vheetrael közösségnek, megszűnik a belső hang a fejemben, de tévedtem.

Lehetségesnek tartom azt a verziót, miszerint teljesen mindegy, átestem-e a változáson vagy sem, ugyanúgy a két énem viaskodik egymással és sosem tudni, mikor melyikük győz.