𝐕𝐄𝐒𝐏𝐄𝐑𝐓𝐈𝐍𝐄 𝐈.

30.

2023. október 30.

Ez kész bolondok háza, én mondom.

Éppen nyolc óra múlt, de az egész palota fel van forgatva, mintha legalábbis egy csapat betört volna, és azon kívül, hogy irtózatos rendetlenséget hagytak, még el is loptak pár dolgot.

Igen, valószínűleg ezért nem találjuk azokat a kellékeket és díszeket, amikre feltétlenül szükségünk lenne.

Felsóhajtok a homlokomat simogatva, hátha akkor sikerül tisztábban gondolkodnom, de ez tényleg kezdi meghaladni a türelmem határát. Amikor megkaptam ezt a munkát és először tudomást szereztem a bálról, sejtettem, hogy nagy teher lesz, de hogy ennyire, arról fogalmam sem volt. Lehetséges, hogy ha a magánéletemben nem történtek volna mostanság ennyire radikális változások, akkor jobban bírnám a rám nehezedő súlyt.

A falnak támaszkodok végül, mert át kell gondolnom az öt perce meghozott tervemet. Fantom nyávogva ül le mellém, mert érzékeli az állapotomat, így biztos vagyok benne, hogy nem fog egyedül hagyni még egy csábító szundikálásért helyett sem.

– Asszonyom, jól van?

Holtsápadt tekintettel néz rám az egyik szolgáló, kezében egy dobozt tartva.

Mióta lettem én „asszonyom"? Ja igen, azóta, hogy már mindenki hallotta az eljegyzés hírét, hiába a hivatalos bejelentés még várat magára, ezért a palota személyzete máris királynéként tekint rám.

Ez egyszerűen remek!

– Igen, semmi bajom! – legyintek egyet, majd ellököm magam a faltól. – Mi van abban? – mutatok a dobozra.

– Mrs. Forbes küldette fel velem az ünnepi evőeszközöket, mert szerinte nincs olyan háztartás, ahol egy ilyen neves eseményen nem a legszebbeket helyezik fel az asztalra – magyarázza a fiatal fiú, én meg szinte hallom ugyanezen szöveget Dinah szájából elhangzani.

Amikor tartottunk tegnap egy gyors, körülbelül tízperces egyeztetést a mai nappal kapcsolatban a Kisteremben ebéd után, lényegében ugyanezt a mondatot mondta az asszony, aki rendkívül szívén viseli a látszatot. Az már más tészta, hogy hiába lesz a legtündöklőbb az egész, ha közben a levegőben lóg Damoklész kardja, mert még semmi információnk arról, hogy mikor lesz a párbaj. Annak végkimenetele pedig finoman szólva is kétes.

– Rendben – bólintok pár másodperc után. – Tedd le oda az asztal mellé a földre, és én megmondom a lányokat, hogy a terítésnél azokat használják.

A fiú bólint, aztán teszi, amire kértem.

Kezd alakulni a bálterem, de még közel sincs kész állapotban, holott holnap itt a nagy nap, és akkor derül ki, hogy mennyit ér a diplomám, amit ugyan sosem kapok készhez, de végül is az ahhoz szükséges tudást megszereztem az évek során. Még október 1-jén, amikor ide kellett költöznöm ebbe a világba, azt hittem, hogy majd sírok a díszes okirat hiánya miatt, de konkrétan azóta eszemben sem volt, ám mentségemre szóljon, akadt bőven más, ami lekötötte a figyelmemet.

Viszont az csúnya lenne, ha valamit elszúrnék és a bál nem ütné meg az annak idején Ingrid hercegnő által égi magasságokba rakott lécet. Az utóbbi napokban mindig fordítottam pár percet arra még ebben az őrültek házában is, hogy a személyzet néhány tagjának kikérjem a véleményét az elmúlt bálokkal kapcsolatban. Egységes volt a vélemény és részben el is keserítő, mert az információk fényében nagyon úgy tűnik, hogy Colton húgának tanulnia sem kellett a dolgokat, anélkül is remek érzéke volt hozzájuk.

Más évekig tartó tanulás és gyakorlás után sem tudna összerakni egy olyan rendezvényt, amit éveken át tett Ingrid.

Nagy levegő, Lyssa! Nem lesz gond!