Egy nyitott koporsóban élek (to be continued)

V. Fejezet

– Hú, hát ez nagyon durva volt – fújja ki magát Kora.

– Eléggé. Sikerült befejezned?

– Igen, de csak épphogy. Az asztallefejelős jeleneted után nehéz volt koncentrálni. Sokszor néztelek, de te güzü, belemerültél teljesen.

– Megesik. Na, de ennek a megünneplésére nálunk alszol? Csapunk egy csajos estét – vigyorgok.

– Hát kislány, elég későn szólsz.

– Légyszi, légyszi – karolom át a kezét kérlelve. Mi ez az új szokás, hogy mindenki kislánynak hív? Leszokhatnának róla. Nem baj, hívjon így, csak jöjjön át. Muszáj meggyőznöm, nem maradhatok egyedül.

– Na jó, de akkor nekem jó bulit csináljuk.

Heves bólogatásba kezdek, amikor egy hideg fuvallat csapja meg a tarkómat. Van egy olyan érzésem, hogy rájött, mit tervezek. Gondolom nem örül neki, de már nem az én gondom. Amíg nem vagyok egyedül, biztonságba vagyok.

*

Kinyitom a bejárati ajtót és beinvitálom Korát.

– Hahó Eli – köszön anyának.

– Szia, anya.

– Sziasztok lányok.

– Eli, elképesztő vagy, mindig mikor itt járok, meglepődök, gyönyörű ez a ház.

– Köszönöm – mosolyog anya, eltúrva egy szemébe logó hajtincset a vizes kezével. Éppen mosogat. – Most lett kész az ebéd. Éhesek vagytok?

– Egy lovat meg tudnék enni – válaszol Kora. Lerúgja a cipőt a lábáról és bemasíroz a nappaliba a kanapéra huppanva. Ledobom a táskám a bárszékre és a pulton áthajolva puszival köszönök anyának. Kora feldobja a lábát a dohányzóasztalra és a távirányítóért nyúl. A nappali egyszerűen van berendezve, a kanapé mögött „L" alakban egy hatalmas könyvespolc, tele az orvosi cikkeimmel és könyveimmel, amit anyáék az évek alatt gyűjtöttek össze nekem.

Három éves korom óta azt hajtom, hogy orvos akarok lenni. Anya mindig is támogató volt, így apával együtt mindig megvették az új orvosi kiadásokat és cikkeket. Amióta tudok olvasni legalább háromszor elolvastam már mindet. Apát tízévesen vesztettem el, ez egy hatalmas törés volt az életünkben. Lehet ez adott még egy löketet, hogy én ne Harry Pottert olvassak a többi gyerekkel ellentétben. Apa halála miatt még jobb orvossá akarok válni, hiszen egy orvosi műhiba miatt vesztettem el.

A könyvespolc mellett egy fikusz teríti be a falat. A hatalmas ablak, a kanapé mellett van kissé távolabb, így a konyhába is belátni. A konyhabútor is barna, a tökéletes egyensúlyt kiemelve, a sötétzöld falakhoz. Bemegyek a szobámba, egy folyosón keresztül, ahol három ajtó nyílik. A bal oldali az én szobám. Szemben van a fürdő és egyenesen pedig anya hálószobája van. Bemegyek a szobába és ledobom a beágyazott, leveles ágytakaróra a táskám. Reggel, amikor elmentem, itt hagytam ugyan azt a kupit, amit az éjjel okoztam. Most viszonyt minden csillog. Az összes jegyzetem a saját rendezőjében van, és minden tökéletes az általam kitalált rendszer szerint helyezkedik el. Anya csodálatos. Nem elég, hogy rendet rakott, de még úgy is tette, ahogy szeretem.

– Király vagy anya – kiabálok ki az ajtón.

– Tudom kincsem – hagyja rám. Rámászok az ágyra és magamhoz szorítom a plüssbanánomat, egy kis erőt gyűjtve. Nem szabad egyedül maradnom sokáig, de egy kicsit meg kell nyugodjak. Remélem, nem lépek ki újra a testemből, nagyon fura érzés és olyankor elkerülhetetlen vele a találkozás. Egy fekete árny kezd megjelenni az ablakom elött, így gondolkodás nélkül, szinte kirepülök az ajtón. A többiek társaságába.