Egy nyitott koporsóban élek (to be continued)

XV. Fejezet

– Mit keresünk megint a purgatóriumba? – kérdezem felvont szemöldökkel Exiant, elengedve a kezét.

– Most tartom a terápiát, a lelkekkel, akik vevők rám. Gondoltam, részt vehetnél. Amúgy se baj, ha megszokod ezt a helyet. A jövőben sokat leszel itt és szeretném, ha nem töltene el rossz érzéssel, ha ide kell jönnöd. Az se neked, se a lelkeknek, akiket áthozol nem lesz jó – mosolyog lágyan.

Bólintok és elindulok Exiant magam mögött hagyva. Nem szeretnék egyszerre bemenni vele, nehogy valaki észrevegye, hogy együtt jöttünk. Besétálok az közösségi sátorba és leülök egy sakktábla elé. Az egyik paraszttal előre lépek egyet, amíg várom Exiant. Az öltönyös férfi jelenik meg mellettem, akit a múltkor láttam, amikor először jöttem ide. A huszárral lép egyet és várja a következő döntésemet, miközben leül velem szemben. A háta teljesen egyenes, komoly tekintettel fürkészi az arcomat és türelmesen vár. Lépek egyet, majd a világos barna szemébe nézek.

– Lorina vagyok – mondom komoly tekintettel. Adam nem sokkal mögöttem lépett be a sátorba, így nem akarok túl barátságos lenni senkivel, nehogy utána elkapjon és kérdőre vonjon.

– Josh vagyok – húzza apró mosolyra a száját. – Láttalak, amikor Karlee továbblépet. Akkor érkeztél?

– Igen, jó érzés volt látni, hogy valaki továbblép. Kissé megnyugtatott.

– Ez igaz, de valahogy mégis szomorú. Még halálunkban is ismerünk meg új embereket, akiket megkedvelünk és így, újra elveszítjük. Ilyenkor mindenki boldog, de egy kis szomorúság mindig költözik az ember szívébe. Kinek miért. Valakinek irigység, míg másnak a gyász újabb megpróbáltatása okán – fejezi be elszomorodva a mondaton. Igaza lehet. Exian mondta, hogy amikor elvisz egy lelket, az érzelmei le vannak tompítva, de gondolom az itt töltött idő alatt, újra teljes önmagukban tűnnek fel.

– Na, de elég a szomorkodásból, nemsokára ideér Ő és beszélgetünk egy jót – lép egyet, az egyik paraszttal.

– Milyen gyakran szokott jönni? – kérdezem.

– Ez változó. Régen sokkal többet volt itt. Mostanában, mintha kicsit elfoglaltabb lenne – gondolkodik el. – De mindegy mit csinál, mindig szakít időt arra, hogy foglalkozzon velünk – mutat a sátor bejáratához, ahol épp Exian lép be, komoly arckifejezéssel. Josh felpattan, udvariasan felém biccent, majd leül az egyik padra, ami egy szék köré van pakolva. Adam és a sátorban lévő többi ember is csatlakozik. Felállok és én is beülök Josh mellé, Exianról le nem véve a tekintetemet. Exian szóra nyitja a száját, de a múltkor látott idős bácsika belefolytja a szót.

– Most én jövök – mondja Phill. Exian türelmesen bólint és helyet foglal a kör közepén fenntartott székre.

– Nem az újaké az elsőbbség? – akad ki Adam rám mutatva. Exian rám véti pillantását és kérdőn tekintetével figyel, mintha tényleg arra várna, hogy elkezdjek valamit mesélni.

– Én... – védekezésképpen felemelem a kezem.

– Ha nem szeretnél, nem erőltetjük. Majd ha készen állsz. Igaz Adam? – néz Exian bosszúsan Adamre. Gondolom, már ezt is sokszor átrágta vele.

– Nem, Kallee is tudta, mit akar. A fiatalok ügyesek, te meg egyre ritkábban jársz ide – hányja a szemére. – Meg kell próbálnod – bíztat.

– Rendben, de kérhetnék egy bemutatót, hogyan is szoktátok mielőtt belekezdenék? – kérdezem Exiant segítségkérő tekintettel.

– Na, tökéletes, akkor én jövök – lép előre a bácsika.