NANAKOROBI YAOKI

IX. Memento Neko

"Be the first to turn around/Take the leap to land on higher ground" (Rasmussen-Higher Ground)

2012.04.08., vasárnap
Furukawa Yumi

Kimikot nagyon szerették a macskák. Jó, az is igaz, hogy Yumi jelenleg éppen a fölöttébb találó "Dög" névre hallgató, fekete kandúrja majdnem minden idegenre azonnal rámászott, de a vörös hajú lányról már vagy egy fél órája nem lehetett lekönyörögni. Még szardíniakonzervvel sem, amit pedig Yumi eddig az utolsó reményfonalnak hitt. A lánynak halványlila (vagy neonzöld, magenta, netalántán szürke – sosem értette, miért preferálja mindenki a lilát) segédfogalma sem volt, mit fog kezdeni a helyzettel. Mondjuk, Kimikot aztán nem zavarta a hátán fekvő macska (Yumi esküdni mert volna, hogy még dorombolt is, mármint természetesen Dög, nem Kimiko); teljes lelki nyugalommal játszott tovább a nintendoján valami, a hangeffektekből és a lány váratlan felcsattanásaiból ítélve lövöldözős játékot.

Egyhetes ismeretségük alatt most látta először játszani Kimikot, de az ujjai rutinos mozgásából (na meg a lakkfilc-rajzokkal díszített nintendo ütöttkopottságából) ítélve elég régi hobbija lehetett a kockulás. A képernyőre nézve úgy látszott, mintha játszi könnyedséggel gyilkolná a fura kis zombikat; de a folyamatos homlokráncolásából, összeszűkült szemeiből Yumi arra következtetett, hogy a jelenlegi szinttel komoly gondjai akadhattak.

-Te aztán mindent megteszel, csak tanulni ne kelljen... – eredetileg nem állt szándékában hangosan kimondani ezeket a szavakat, de abból, hogy Kimiko milyen meglepetten kapta rá a tekintetét, rájött, hogy valószínűleg mégis megtette. A nintendo az elveszített meccs idegesítő hangeffektjével sípolt fel tizennyolcadszorra is, a vörös hajú lány egyetlen mozdulattal fordította le és kapcsolta ki.

-Egyébként tényleg – Kimiko eddig Yumi szobájának hófehér szőnyegén feküdt hason (Dög pedig rajta), de most egész egyszerűen leemelte a hátáról az állatot, hogy fel tudjon tápászkodni. Egészen macskásan nyújtózkodott ki, a hátában valami roppant egyet, de úgy tűnik, már ehhez is hozzá volt szokva, mert arcizma sem rezdült a hangra – A tanulás valahogy sosem kötött le, világéletemben csak a labda alatt rohangáltam.

-És akkor hogy jött ehhez a nintendo? – tette le a tollát Yumi. Egyrészt, mert a glikozidos hidroxilcsoportok számolgatásába már teljesen belefájdult a feje, másrészt meg, mert tényleg kíváncsi volt.

-Régen a közös, családi programunk volt a szombat esti kockulás – Kimiko még mindig az ablaknál állt. Nem fordult Yumi felé, nem akarta, hogy újdonsült barátnője lássa, ahogy az emlék hatására gyülekezni kezdenek a könnyek a szemeiben – Eleinte csak kétemberes Mario apával, aztán Minecraft, Gran Turismo, Mortal Kombat, Call of Duty... néha édesanyám is beszállt, és a legváratlanabb játékokban vert minket rommá – önkéntelenül is elmosolyodott ezen, mielőtt folytatta volna – Az első nintendomat a tizedik születésnapomra kaptam. Nem sokat használtam, mert a suliban a szünetekben mindig röpiztem, edzésen ugye nyilván minek, otthon meg ott volt a PS. De aztán általános utolsó évében egy meccs előtt azon kaptam magam, hogy baromira izgulok és remeg a kezem – Yumi tényleg megpróbálta elképzelni, ahogy Kimiko izgul, de az igazat megvallva nem nagyon sikerült neki – Próbálkoztam én légzőgyakorlattal, meditációval, meg az összes hülyeséggel, amit ajánlani szoktak, de semmi se működött.

-A légzőgyakorlat különben szerintem is hülyeség, még életemben nem találkoztam olyan emberrel, akinek bevált volna – szúrta közbe Yumi a rend kedvéért.

-Na ugye! – Kimiko hangján érezhető volt a mosolygás, de még mindig nem fordult meg – És akkor így tök váratlanul eszembe jutott, hogy amikor kockulok, sosem izgulok, sőt, szinte teljesen kizárom a külvilágot. Úgy gondoltam, egy próbát megér, és tényleg sikerült vele lenyugodnom; szóval azóta minden rendes meccs előtt játszom kicsit. De amúgy bocsi – két hosszú lépéssel újra a szőnyegen termett, Dög persze azonnal rávetette magát, ahogy csak leért a földre – Áthívsz tanulni, én meg csak úgy nekiállok LoL-ozni, tök bunkó vagyok.