NANAKOROBI YAOKI

Prologue

"Face to face, eye to eye/Under lights, no where to hide"                                                                              (All Good Things-Fight)

Shinju reszketegen fújta ki a levegőt, aztán még egyszer, utoljára körbenézett a hatalmas csarnokban. A neonfények elvakították, de pár pislogás után eltűntek a szemei elől a színes foltok. Kis szurkolótáboruk a zászlóval pont a pályájuk mögött helyezkedett el, és ahogy a lány végigfuttatta tekintetét az ismerős szavakon, azok önkéntelenül is megnyugtatták kissé. Nanakorobi yaoki – ha elbuksz hétszer, állj fel nyolcadszor is. Kicsit talán közhely, de neki – nekik – rengeteget jelentett. Majdnem annyit, mint a zászló mögött, a lelátón összegyűlt szeretteik.

Ott állt a Karasuno teljes csapata, arcukon még a győztes meccs boldogságával; de már az ő csapatnevüket kiabálva, hogy majd' beleremegett a szektor. Hitomi unokatestvérének taiko-s bandája épp most cipelte be a hangszereit, és Shinju sikeresen felfedezte köztük a pánikrohamosan szaladgáló Shimadát, Takinouét, és Tsukishima bátyját, akinek a mai napig nem volt képes megjegyezni a nevét.

Kicsit távolabb a szürke és narancssárga tömegtől sokszínű, melegítős csapat állomásozott: a teljes Nekoma és Inarizaki, majdnem a teljes Fukurodani... Mi több, még tőlük is elszigetelődve néhány Shiratorizawást is megpillantott – könnyű volt őket felismerni Ushiwaka kétajtós szekrény-termetéről és Tendou rikítóan vörös hajáról, ami még egy közlekedési lámpának is a becsületére vált volna.

Végül pedig a másik oldalon, a lehető legmesszebb a Shiratorizawától gubbasztott az a két ember, akik a lány számára a legtöbbet jelentették. Iwaizumi semmitmondó arccal bontotta ki éppen a kóláját, Tooru ellenben – mit sem törődve azzal, ki látja így, és ki nem – tizennyolc évét meghazudtoló lelkesedéssel integetett, derékig kilógva a korláton. Shinju érezte, ahogyan az izmait megbénító félelem szinte leolvad róla, amikor felemelte a karját, hogy visszaintegessen a fiúnak.

-Komorishi! – kiáltotta el magát, és a tömeg moraján keresztül is tisztán hallatszott a hangja a pályán. Mind a hét lány odalépett, egy körben egymáséhoz illesztették a jobb kezüket, és amikor Shinju még egyszer elismételte a csapatnevüket, teli tüdőből, karjukat az ég felé lendítve felelték rá, hogy "Harcolj!".

Aztán felsorakoztak. Nyolcan álltak a vonal mögött, Shinju a sor elején, Akane a végén. Már egyikük sem félt az előttük álló próbatételtől, szívből tudták mondani, egyszerre a velük szemben álló csapattal, hogy "Jó játékot!". Igen, ennek tényleg jó játéknak kellett lennie – annyit küzdöttek, hogy eljussanak idáig, fiú- és lánycsapatok ellen tették próbára magukat; és Shinju biztos volt benne, hogy ez olyan meccs lesz, ami megért minden, eddig hozott áldozatot.

Szokásos kezdőcsapatukkal álltak fel: Kimiko jobb elöl, Kaede középen, Akane baloldalt; a hátsó sort pedig Shinju, Yumi és Yuna alkotta. A niiyamaiaké volt az első nyitás, Shinju felvettte a fogadópozíciót. Jöjjön!

A játékvezető sípja megszólalt, és a Nemzeti Bajnokság Női Döntője elkezdődött.