Chuumily Novellák

Minsan ~

to: Minmin
from: Jani drága

Valahol a nagy világ közepén, egy fiú szobából ordító, és bőgő hangok áradoznak ki. Nem, senki se akar szülni. Akit hallasz, az nem más, mint én vagyok, Minmin. Bár kint szakadó eső van, apum nem sok sikerrel próbálja feltenni a karácsonyi égőket, hisz mindjárt karácsony! Ezek közben én a napi mental breakdownomon megyek át.

- Nem hiszem el, hogy mindenkinek van már valakije, csak én vagyok, aki egyedül fog meghalni, utálom az életemet! – ordítom bőgve a szobámban, amikor hirtelen azt hallom, hogy könnyű, de gyors léptek jönnek a szobám felé. Arra kapom fel a fejemet, hogy anyám, a semmiből benyit a szobámba amikor mindenki tudja, hogy szabály nálunk a kopogás

- Ideje lesz, hogy ha abba hagyod ezt a hisztit már komolyan mondom, szánalmas! Tessék! – oda dob az ajtóba egy kosár mosott ruhát – hogy ha annyira sok az időd, és nincs más dolgod csak ez a hiszti akkor tedd magad hasznossá! Teregesd ki szépen a szárítóra a ruhákat! – majd elmegy

- De anya... fuh, nem hiszem el - mondtam, persze ezt már ő nem hallotta.

Nagy nehezen, de sikerült felkelnem az ágyból majd rávettem magam, hogy kiteregessem ezt a kosár ruhát, miközben kiakadtam anyám kijelentésén

- Hiszti na persze... ebben a házban komolyan mondom semmit se lehet csinálni, mindenki leszar, nagy magasról... - szidtam el a famíliámat, miközben lassacskán kezdett megtelni a szárító ruhával.

Mivel már este volt, gyors ettem egy vacsorát, mostam fogat és ágyba feküdtem, hisz reggel korán kell kelni, hogy eljussak abba a putri iskolába.

7 óra múlva, az órámra keltem. Szerencsére, ritkán van ilyen, de sikerült időbe felkeltem. Elmentem a fürdőbe, megmostam az arcomat, majd a szekrényem elé mentem és elkezdtem keresgetni mit is kéne felvennem. Mikor már sikerült fel öltöznöm, elindultam a buszmegálló felé, nem szoktam reggelit enni, szerintem felesleges. Egy 20 perces buszút után sikerült is egyből az iskolába érnem. Az első dolog, ami nyitott ahogy beléptem az ajtón a zaj volt, és a nyávogás. Az összes picsa körül állta az iskola híres srácát, Choi San-t.

- Jaj, hát, láttalak tegnap az edzőteremben, és nagyon jó voltál, én sose tudnám azokat a kilókat felemelni – mondta majd elkezdett kuncogni, és nyávogni az egyik.

- Köszönöm szépen, de nem olyan nehezek azok, mint amennyire te gondolnád. – mondja San majd erre elkezd nevetni az összes ribanc.

Miközben mentem, látványos undor látszott az arcomon ezeket elnézve, majd, amikor oda pillantottam annyit látok, hogy a gyerek mélyen a szemembe nézett, majd még nagyobb undorral elmentem minél messzebbre onnan, hallva őket beszélni

- Mindjárt jövök, csak el kell mennem egy picit – mondja San

- Ne San kérlek, maradj még itt egy picit velünk! – mondja Regina az egyik fő ribanc

- Ő, jó, legyen... - válaszolt San, miközben kicsit megcsuklott a hangja

Megkerestem a termet, ahol ilyenkor kezdődni szokott óránk, majd elfoglaltam a helyemet, kicsit aggódtam mivel nem láttam az egyetlen barátnőmet Szonját sehol, már pedig, ha beteg akkor útra fogok feküdni azt én most megmondom. Nem sokkal később látom ahogy besétál az osztály ajtaján, majd egy megkönnyebbült sóhaj jött ki belőlem

- Szia drága szívecském! – köszön nekem nagy mosollyal

- Hol a faszba voltál? Rendes azt hittem nem jössz be, miért kő mindig tenni a picsádat amikor itt laksz helybe – háborodtam fel

- Jaj, ne szórakozz már! Pár perccel később jöttem, mint amennyire szoktam te meg már szidod a jó Istent! – emelte fel a hangját ahogy köszönés helyett, közöltem vele mondandómat – Inkább mesélj, történt e valami érdekes