Apám fogságában

2.

06.00-kor keltem és szokás szerint készülődtem anyához a korházba. Azért örültem a reggeleknek, mert akkor egyedül lehettem, ugyanis apa csak 07.00-kor kel, amikor én már rég megyek anyához. Szokás szerint indultam, ő pedig szokás szerint csak feküdt az ágyán és aludt. Mikor ránéztem a gépeire észrevettem, hogy gyengék az életjelei, de nem nagyon akartam ezzel most foglalkozni. Megfogtam a kezét és pár pillanattal később elkezdenek sípolni a gépek, hogy leállt a szíve. Szaladtak az orvosok, de már csak a halál beálltát tudták megállapítani. Ott zokogtam az ágya mellett míg az egyik nővér ki nem vitt a kórteremből. Kicsivel később anyu volt kezelőorvosa is kijött a helyiségből.

- Nagyon sajnálom és fogadja őszinte részvétem.
- Már semmi nem hozza vissza. Ő volt az egyetlen aki miatt megérte élnem és most itt hagyott.
- Esetleg ajánlhatok egy pszichológust, aki segít feldolgozni a gyászt.
- Köszönöm, de nem kell nekem pszichológus . Ha eddig túléltem a dolgokat, ez után is túl fogom. Ha meg nem akkor legalább megint láthatom anyát.
- Rendben. Azért itt a telefonszámom, ha meggondolná magát és szüksége lenne rá. Menjen haza és pihenjen.
- Oké. Viszont látásra!
- Viszont látásra!

08.00 volt mikor elindultam a kórháztól az iskolába. Tudtam hogy nagyon el fogok késni, de muszáj volt bennem, mert egyedül nem bírnék most otthon lenni. 09.03-re értem be. Éppen tesi óránk volt, előtte pedig ugye matek. Szerda volt ezért tudtam, hogy a matek tanárunk második és harmadik órája lyukas és azokat nagy valószínűséggel a termünkben tölti, mivel nekünk második óránk tesi, harmadik pedig informatika. Nagyon kedveltem, mert tök rendes és nagyon figyelmes tanár, de valahogy abban reménykedtem, hogy nem lesz ott. Hát...tévedtem. Teljesen kisírt és könnyektől párás szemmel léptem be a terembe. Ott ült a tanári asztalnál és az érkezésemre felkapta a fejét, de én nem foglalkoztam vele csak leültem a helyemre és előszedtem a cuccaimat. Nem szedtem ki végül semmit a táskámból, mert ahogy leültem megint elsírtam magam és nem tudtam abbahagyni. A tanár megint rám nézett és mikor meglátta, hogy sírok odajött hozzám.

- Történt valami?

A sok sírástól nem tudtam neki válaszolni, de nem hagyott ott, hanem odahúzott egy széket elém és arra ült le.

- Virág, nézz rám! Tudok valamit segíteni?

Kissé alábbhagyott a sírás, de még mindig nem tudtam igazázán beszélni. A tanár elővett egy papírzsebkendőt és odaadta, amiért nagyon hálás voltam, mert a táskámból már az összeset elfújtam reggel.

- Mi a baj?
- Az a baj basszus, hogy van egy apám, aki 10 éves korom óta molesztál és volt egy anyám aki ma reggel a szemem láttára halt meg a kezeim között. És az a baj, hogy van egy olyan osztályom aki nem képes megérteni azt, hogy amiatt mert valaki más még nem kell piszkálni. És mindenki az mondja, hogy legyek boldog. Hogyan legyek boldog ebben a  mocskos világba? Hogyan? Hogy gondolkodjak pozitívan? Minek örüljek az életben? Annak, hogy az apám minden este megerőszakol? Annak, hogy mindjárt betöltöm a 15-öt? Tényleg nagyon jó, plusz egy év amit kibírtam anélkül, hogy megöltem volna magam. Anya volt az egyetlen amiért ezt az egészet elviseltem, mert tudtam, hogy ha ő erős és nem adja fel a harcot a betegsége ellen akkor nekem sem szabad feladnon a harcot és küzdenem kell. Sosem tudta, hogy apám mit tesz velem. Nem tudhatta, hogy min megyek keresztül. De mostmár ő is elment. Feladta a harcot. Egyedül maradtam.
- Részvétem édesanyád miatt.
- Már nem fog visszajönni...
- Mikor kezdett édesapád zaklatni?
- 10 éves kor óta folyamatosan.
- Hogyan kezdődött?
- Az egész úgy kezdődött, hogy egyik éjszaka befeküdt mellém az ágyba és átölelt, közben pedig puszilgatta a nyakamat. Utána egyre töbször fordult elő, hogy együtt fürödtünk. Anyát ez nem zavarta. Örült neki, hogy jó kapcsolatom van apámmal. Talán 12-13 éves lehettem, mikor egyik hétvégén anya a kórházban feküdt, én pedig apámmap voltam otthon. Arról kezdett mesélni, hogy minden embernek más íze van és, hogy ő szeretné megkóstolni hogy nekem milyen ízem van. Naív kislány voltam, így engedtem neki. Először jóleső érzés árasztott el, de mikor már egyre többet csinálta akkor kellemetlen lett a dolog és sokszor sajnos bedurvult. Azon az napon, mikor betöltöttem a 14-et, apám azt mondta, hogy az az ajándéka, hogy igazi nőt csinál belőlem. Akkor nem tudtam hogy ez mit jelenthet, de este megtudtam. Azon az estén erőszakolt meg először és vette el a szüzességem. Azóta minden este megcsinálja. Én pedig gyűlölöm magam emiatt.
- De ne gyűlöld......
- De igenis gyűlölöm magam, mert hagytam, hogy kihasználjon!
- De ez akkor sem a te hibád.
- Az enyém is, mert sosem ellenkeztem ellene és mindent elhittem annak a szemétládának.
- Ez nem igaz.

Hallottam, ahogy megszólal a csengő és mikor ránéztem az órára láttam, hogy 10.00 van ami azt jelentette, hogy mennem kell informatika órára. Őszintén szólva nem akartam elmenni, mert akkor talán soha többet nem tudtam volna beszélni róla ha most itt abbahagyjuk.

- Most ez az órám is lyukas lesz, szóval elkérlek téged és folytatjuk ezt a beszélgetést. Milyen órád van?
- Informatika.
- Oké. Mindjárt jövök!
- Rendben.