Apám fogságában

36.

Egy hét telt el az első tárgyalás óta. Ma tartják a másodikat. A tanárommal mentem a bíróságra, mert a pszichiáterem mellé őt is beidézték tanúnak. Az ő meghallgatásával kezdődött a tárgyalás.

- Uram, ön milyen kapcsolatban áll a lánnyal?
- Az iskolában tanítom.
- Hogyan szerzett tudomást a lány családi körülményeiről?
- Ő mondta el.
- Ezt követően milyen lépéseket tett?
- Próbáltam rábeszélni a rendőrségi feljelentésre és a pszichológusra is, de nem sikerült. Mikor már nagyon elfajultak a dolgok, én kerestem neki egy szakembert és küldtem el hozzá.
- Hogy érti azt, hogy elfajultak?

Egy pillanatra felém fordult, mintha megerősítést várt volna, hogy elmondhatja-e. Aprót biccentettem a fejemmel, jelezve neki hogy mondja nyugodtan.

- Virág elkezdte vagdosni a csuklóját.

A bíró rám nézett. Meglepettséget láttam rajta.

- Így volt Virág?
- Igen.
- Köszönöm uram, leülhet.

Utána következett a pszichiáter.

- Virág azt mondta, hogy magához jár terápiára. Ez igaz?
- Igaz.
- Mióta?
- Nyár eleje óta.
- Milyen rendszeresen?
- Eleinte heti egyszer járt, most pedig heti kétszer.
- Orvosi szemmel hogyan jellemezné Virág állapotát?
- A lelki és mentális állapota rettentően instabil. Súlyos depressziót és pánikbetegséget állapítottam meg nála ami egyáltalán nem segít a jelenlegi állapotán. Innen ered az, hogy bántja magát és öngyilkossággal próbálkozik. Nagyon nehezen fogadja el az emberi érintést, főleg a férfiaktól. Nehéz megbíznia az emberekben, mert gyermekkora óta azt tapasztalta, hogy akiben bízik az bántja őt. Az édesanyja halálát a mai napig nem tudta feldolgozni és elfogadni az, hogy ő már nincs itt.
- Tehát orvosi véleménye szerint minden amit Virág állít az megtörtént vele?
- Igen.
- Köszönöm. Kérem hagyják el a tárgyalótermet, amíg meghozzuk az ítéletet.

Kimentünk és körülbelül 10-15 percet vártunk kint, de nekem egy örökkévalóságnak tűnt. Ahogy visszahívtak minket egyre jobban féltem. Ezen az ítéleten múlt minden. Vagy kiszabadulok ebből a fogságból, vagy pedig örökre benne maradok. Állva hallgattuk végig az ítélethirdetést.

- A bíróság meghozta az ítéletet. A bíróság a vádlottat húsz év börtönbüntetésre ítéli kiskorú ellen elkövetett szexuális zaklatás vétsége miatt. Jó magaviselettel legkésőbb tizenöt év múlva szabadulhat. Továbbá a bíróság a vádlott felügyeleti jogát azonnali hatállyal megszünteti és a gyermeket állami gondozásba helyezi. Az ítélet jogerős.

Megkönnyebbülten sóhajtott fel és sírtam el magam. Sikerült! Megszabadultam tőle. Már nem fog tudni bántani. Mégegyszer utoljára ránéztem apámra. Nem láttam rajta sem megbánást, sem bűntudatot. Odamentem hozzá.

- Vége van. Már nem bánthatsz. Megérdemled a húsz évet és kívánom, hogy rájöjj arra mit rontottál el. Egyet megígérhetek, engem többet nem fogsz látni.

Gúnyos kacajjal felnevetett.

- Még mindig ilyen hiú vagy drága szívem? Hamarabb fogunk találkozni, mint azt te hinnéd.
- Ne kergess reménytelen álmokat, mert a végén nagyot fogsz koppanni.

Azzal elsétáltam tőle. Kellett nekem ez a lezárás.