Apám fogságában

8.

Másnap viszonylag jól eltelt a suli egészen harmadik óra végéig. Szünetben összefutottam a tanárral és hiába próbáltam kibújni a beszélgetés alól nem jött össze.

- Szia! Na hogy vagy, minden rendben van otthon?
- Jó napot! Köszönöm, megvagyok, de most mennem kell.
- Hé, várj egy kicsit! Történt valami?

Szaladtam volna el, de megragadta a csuklómat, pont azt amelyiken a vágások voltak. Hirtelen felszisszentem a fájdalomtól amit észrevett és felhúzta a pulóverem ujját.

- Ezt magadnak csináltad?

Nem szólaltam meg csak könnyes szemmel bólintottam.

- Ez így nem mehet tovább. El kell menned egy pszichiáterhez! Nem csinálhatod ezt magaddal. Délután keresek valakit és jelentkezem.

Némán bólintottam majd elszaladtam. A többi tanórának gyorsan vége lett, otthon pedig bezárkóztam a szobámba. Egyedül voltam otthon, mert apám elutazott valahova és majd csak egy hét múlva jön haza. Valamikor 22.00 körül írt a tanár.

- Lyukasórában kerestem neked egy pszichiátert. Beszéltem vele, azt mondta, hogy holnap 16.00-ra menjél el hozzá, akkor tud fogadni téged. Nem akarom, hogy ellógd!
- Rendben, nem fogom ellógni.
- Köszönöm!

Rákerestem a neten és elég szimpatikus, a visszajelzések alapján pedig nagyon kedves. Nem tudom mi lesz ebből. Mikor megláttam a címet, hogy hova kell mennem azt hittem, hogy ez valami rossz vicc. Abba a kórházba kell mennem, ahol anyám meghalt. Ezek után nem aludtam sokat az éjszaka.