Apám fogságában

31.

Este az ágy szélén ültem. Nem hallottam, hogy bárki bejött volna az ajtón csak azt éreztem, hogy besüllyed mellettem az ágy és egy kéz megérinti a vállamat. Annyira megijedtem, hogy az ágy másik felébe húzódtam.

- Jobban vagy?

Nem szóltam csak rémülten kapkodtak a fejem. Próbálta követni a tekintetét, de nem sikerült neki.

- Nézz rám Virág! Rám figyelj!

Nem álltam meg csak tovább forgattam a fejem. Megfogta a vállamat, így kényszerítve arra, hogy a szemébe nézzek.

- Nyugodj meg, nem foglak bántani!

Rémülten néztem rá. Nem láttam rajta sem félelmet, sem dühöt. Csak nyugalmat.

- Jobban vagy?
- Igen.
- Ennek örülök. Emlékszel már, hogy miért vagy itt?
- Igen.
- Elmeséled?
- Reggel csörömpölésre keltem. Lementem megnézni és apám részegen járkált fel-alá a konyhában. Megpróbáltam kivenni a borosüveget a kezéből, de nem engedte. Megfogott egy kést és elindult felém. Megpróbáltam lefogni a kezét, de megvágta a csuklómat amitől a földre estem. Hallottam ahogy a kés koppan a csempén és apa valakivel telefonál, de egyre tompábban érzékeltem a külvilágot. Végül pedig itt kötöttem ki.
- Szóval nem öngyilkosság volt.
- Nem. Most mi lesz?
- A sérülésed miatt pár napra bent tartunk megfigyelésen, addig minden nap jövök majd beszélgetni. A többi pedig majd kiderül.
- Rendben.
- Aludj szépen kiscsillag, holnap találkozunk!
- Jóéjt!

Megpróbáltam aludni, de csak a plafont bámultam.