Apám fogságában

19.

A nyugtatónak hála nem álmodtam semmit az éjjel. Nem mondom az, hogy teljesen kipihenten magam, de legalább rémképektől mentes éjszakám volt. Negyedik napja fekszem itt és azóta nem ettem semmit. Ezt más is észrevette.

- Jó reggelt! Hogy aludtál?
- Nem vagyok teljesen kipihent, de legalább nem álmodtam semmit az éjszaka.
- Reggeliztél?
- Nem.
- És mikor ettél utoljára?
- Mielőtt bekerültem.
- 4 napja nem ettél semmit Virág?
- Nem vagyok éhes.
- Pedig muszáj leszel enni, mert ma vérvételre kell menned.
- Miért?
- Elvégzünk pár vizsgálatot.
- Muszáj egyedül mennem?
- Nem. Ha szeretnéd akkor elkísérlek, ma úgysem jönnek hozzám páciensek.
- Tényleg megtenné?
- Persze! Egyél pár falatot, mert mindjárt indulunk.
- Muszáj?
- Igen, és igyál sok vizet!

Megreggeliztem és megitattam fél liter vizet, utána pedig mentünk is. Sosem féltem a vérvételeknél, de most beparáztam. Bementünk egy vizsgálóba ahol egy kedves doktornő fogadott minket. Míg ő előkészítette a szükséges dolgokat én felültem a vizsgálóasztalra és idegesen tördeltem az ujjaimat. Megnézte mindkét karomat, végül pedig a bal mellett döntött. A pszichiáter a jobb oldalamon állt és felém nyújtotta a kezét.

- Megszoríthatod, ha szeretnéd.

Beleraktam a tenyerébe a kezem és rákulcsoltam az ujjaimat. Mikor a nő lefújta a könyökhajlatomat fertőtlenítővel én felugrottam és belefúrtam a fejemet az orvos vállába erősen szorítva a kezét. Ahogy belémszúrta a tűt, egyre jobban szédültem és engedtem a szorításból.

- Szerintem én mindjárt elájulok.
- Nem fogsz elájulni Virág, hallod? Nézz a szemembe! Csak rám figyelj!

Próbáltam keresni a tekintetét, de nem tudtam, mert csak homályosan láttam az arcát. Pár pillanat múlva elsötétült előttem minden.

Sziasztok! Ez lesz az ünnepek előtt az utolsó rész, amit most kirakok. Két ünnep között nem lesz folytatása, így legközelebb januárban lesz új rész. Előre is Nagyon boldog karácsonyt és Boldog Új évet kívánok minden kedves olvasómnak! Köszönöm, hogy velem vagytok!♥️