Apám fogságában

37.

4 évvel később...

Négy év telt el a bíróság ítélete óta. Azóta kijártam a gimnáziumot és most szeptemberben kezdtem az egyetemen. Pszichológiát tanulok, hogy tudjak a hasonló sorsú embereknek és mindenki másnak is segíten. Nem tudom megakadályozni, hogy ilyen esetek történjenek, de az áldozatok fájdalmait talán tudom enyhíteni. Decemberben töltöm a 19-et. Az életem már soha nem lesz olyan, mit a történtek előtt és a sok szenvedést sem fogom tudni elfelejteni, de azóta is folyamatosan járok terápiára hetente egyszer. A pszichiáteremmel közösen azon dolgozunk, hogy sikerüljön feldolgoznom a traumákat és megtanuljak együttélni a mentális betegségeimmel. Hosszú út áll még előttem, de végigcsinálom. Anya miatt. Ő megtanított arra, hogy a legvégsőkig harcolni kell. A tárgyalás óta nagyon sokat beszélgetek a tanárommal. Mindig mondja, hogy kezdi újra azt az életvidám lányt látni bennem, akit ötödikben megismert és elkezdett tanítani. És igaza van. Kezdem visszakapni a régi énemet. Apámról azóta sem hallottam semmit és őszintén nem is akarok. Megérdemelte a büntetését azok után amit tett velem. Mindenkinek így lesz a legjobb.