Várni rád /BEFEJEZETT/

A lélek másik fele

-Nos... bár ez még elég új és kusza, de azt hiszem kijelenthetem, hogy mi...-néztem félve Hazere, és lassan összefontam ujjaimat az övével, mire ő is készségesen kulcsolta össze a kezét velem.
-Nem-rázta meg fejét határozottan Dashiell.
-Dash... kérlek-nézett könyörgően bátyjára Haze.-Kérlek-suttogta halkan, mire Dash egy nagyot sóhajtott, majd megrázta a fejét.
-Amíg nem esik bántódásod, legyen. Elfogadom-forgatta meg szemét, bár valahol mélyen biztos voltam benne, hogy fogunk mi még ketten maradni, és akkor nem olyan nyugodt beszélgetések fognak lezajlani.
-Majd én beszélek a fejével-legyintett Blair, aztán végignézett rajtunk.-Olyan szép látvány, komolyan mondom-vigyorgott, mire Haze mosolyogva hajtotta fejét vállamra, amire az én szívem hevesebben kezdett verni.-De azért örülnék, ha az enyelgésetek nem a reggelim rovására menne-mondta, mire mi kínosan kerülve egymás tekintetét eltávolodtunk a másiktól, és én inkább visszaálltam sütni, Haze pedig leült az asztalhoz.
-Szóval-köszörültem meg a torkomat.-Térjünk át arra, amiért eredetileg átjöttél-mondtam neki, miközben a fűszerek között kutakodtam.
-Oh, igen!-kapott észhez.-Anyáék holnap délután érkeznek, úgyhogy addigra kész kell lennie mindennek, de nem tudom mit csináljak-sóhajtott elgondolkozva Blair.
-Mi az, amit te szeretsz?-kérdeztem tőle.
-Az Ikeás húsgolyót-válaszolta elmerengve.
-Nem pont erre gondoltam-mosolyodtam el.
-De nem tudom-hajtotta le az asztalra a fejét.-A főétel és a desszert megvan, de a leves... passz-vonta meg vállát, úgyhogy én gondolkozni kezdtem.
-Gesztenye?-vetettem fel, mire egy kicsit elhallgatott.
-Gesztenye?-ízlelgette a szót.-Egy zseni vagy! Miért nem jutott ez hamarabb eszembe?-csapott homlokára Blair.-Köszi, Aspen.
-Nincs mit-legyintettem.-Ezen kívül még van valami?-tettem az első kenyeret a serpenyőbe sülni.
-Nem igazán. Még csak annyi, hogy holnap mikor jöhetek át? Ti mit terveztetek csinálni eredetileg?-érdeklődött.
-Szerintem gyere délelőtt. Egyébként nem különösebben terveztünk, vagyis terveztem semmit a holnapot illetően. Itthon leszünk és pihenünk-vontam vállat.
-Jó, rendben, csak mert nem szeretnék zavarni-mondta, mire én csak megráztam fejemet.
-Egyáltalán nem zavarsz. Ha igen, úgyis szólok-mosolyogtam rá őt piszkálva.
-Ez milyen kedves gesztus tőled-fintorgott, aztán elég hirtelen témát is váltott.-Hogy áll a kaja?-érdeklődött.
-Jól, ne aggódj-intettem őt le.
-Ezt örömmel hallom-vidult fel.-Nem akarunk valami zenét hallgatni?-vetette fel hirtelen.
-Na és mit akarsz?-vontam fel szemöldököm.
-All I want for christmas...-kezdte Blair lelkesen, mire én teljesen lesápadtam.
-Ne! Csak ezt ne kezd-könyörögtem neki, összetett kezekkel, amire egy ördögi mosoly kúszott arcára. Hogy egy ilyen kedves külső alatt, hogyan rejtőzhet ennyi rosszindulat?
-Jó, akkor... A crowded room, friends with tired eyes
I’m hiding from you and you soul of ice
My God, I thought you were someone to rely on
Me? I guess I was a shoulder to cry on-dalolt tovább a lány.
-Ne kínozz! Inkább a halál-kértem a haldoklástól remegő hangon.
-Na. Mi bajod van ezzel a számmal?-húzogatta szemöldökét vigyorogva Blair.
-Az, hogy szeptember elsején az volt az első dolgod, hogy ezeket a számokat kezdd el nekem kornyikálni, és már novemberben olyan volt miattad a házam, mintha a kibaszott télapó gyárának leányvállalata költözött volna ide-néztem rá morcosan, mire bűnbánóan nézett rám, aztán ez hamar gúnyos arckifejezéssé vált, úgyhogy én csak megforgatva szemeimet próbáltam tűrni több-kevesebb sikerrel.
-A face on a lover with a fire in his heart
A man under cover, but you tore me apart
Now I’ve found a real love
You’ll never fool me again-énekelte büszkén.
-Meg foglak nyúzni-nyögtem fel fájdalmasan.
-Ünneprontó vagy-puffogott Blair.
-Túlságosan nem hat meg-vonogattam vállamat.
-Utállak-sziszegte keresztbe font kezekkel.
-Akkor a reggeliből sem kapsz-néztem rá mosolyogva, és megterítettem az asztalt.
-Mondtam már ma, hogy mennyire jól áll neked ez a felső?-nézett rajtam végig vigyorogva, mire csak megcsóváltam fejemet, majd leültem Haze mellé.
-Jó étvágyat-mondtam, bár Blair már rég nekilátott az evésnek.
-Egyébként hogy hogy a szüleid nem itt töltik a holnapot?-érdeklődött kedvesen Haze.
-Kivételesen elutaznak. Én tanácsoltam nekik, mert néha egy kicsit túl stresszesek lesznek a szülőségtől-magyaráztam, miközben én is hozzá láttam a reggelim elfogyasztásához.
-A te nevelésedtől én is kész lennék-csóválta meg fejét nevetve Blair.
-Nem is olyan nehéz eset-vonogatta vállát a mellettem ülő béta.
-Ebbe bele tudnék kötni-szólalt meg Dashiell.
-Én is-bólintott a lány.
-Oké, talán én is-mosolyodott el Haze.
-Ezt pont ti mondjátok?-néztem rájuk rosszallóan.
-Elfogadom ezt az érvét-törődött bele Blair két falat között.
-Kedves vagy-morogtam.
-Ja, tudom. Amúgy visszatérve a témára, biztos jó nektek, hogy így ketten lesztek a holnap folyamán? Mert amúgy nyugodtan átjöhettek-ajánlotta fel egy újabb falatot a szájába tömve a lány.
-Örülök, hogy egy picit pihenhetek és kettesben lehetünk. Vagy, ha Haze neked nem jó, akkor nem muszáj-néztem félve a bétára, aki lassan tekintetét bátyjára vezette, és kérlelően nézett rá.
-Jól van, bánom is én-legyintett Dash, mire öccse arcára kiült egy édes mosoly.
-Nekem ez így tökéletes lesz-pillantott rám, és az asztal alatt összekulcsolta a kezeinket, amitől egy nagyot dobbant a szívem. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen jó lesz szerelmesnek lennem, de ez... valami elképesztő.
-Aww...-olvadozott Blair, mire mindketten rájuk kaptuk a tekintetünket. Dashiell arcán unottság és undor ült ki, míg Blair szinte ragyogott a vigyorgás mellett.
-Ja, nagyon édes-forgatta meg szemeit az alfa.
-Jól van na-kuncogott a lány, és párja vállára hajtotta fejét.
-Mellettetek élni sem lehet-húztam el számat, de igazából mindketten szartak rá magasról.
-Ez van-állt fel Blair, és összeszedte a mosatlanokat, miután mindnyájan végeztünk a reggelivel, majd a mosogatóhoz ment, és kivételesen önszántából végzett házimunkát. Lenyűgöző.
-Te nem is ettél semmit-néztem Hazere nemtetszően. Dashiell sem amúgy, de felőlem ő éhen is halhat.
-Ígérem fogok enni, de most tényleg nem voltam éhes-győzködött, úgyhogy én kénytelen-kelletlen elfogadtam érvét.
-Rendben, csak jusson ma valami a szervezetedbe-kértem tőle, mire ő aprót bólintott.
-Azt hiszem Dash, nekünk lassan mennünk kéne, vagy ezek előttünk falják fel egymást-tette a helyére az utolsó evőeszközt Blair. Na igen, azért túl sokat nem kellett dolgoznia, mert lehetett vagy 5 mosatlan.
-Na látod, ez egy jó ötlet-bólintottam.
-Ezt most elnézem neked-nézett rám durcásan a lány.-De mi azt hiszem tényleg megyünk. És akkor holnap?-vonta fel szemöldökét.
-Igen-bólintottam mosolyogva.
-Nagyszerű-hümmögött.-És... örülök nektek-ölelt meg szorosan, mire nekem is muszáj volt vigyorognom.
-Köszi-engedtem el őt lassan.
-Azért mielőtt még megyünk-köhintett Dashiell, és magához intett, majd kimentünk a konyhából, hogy tudjunk kettesben beszélni.-Még soha nem láttam Hazet ilyen boldognak, úgyhogy kérlek, könyörgök ne bántsd őt. Vigyázz rá nagyon-kérte, mire én elmosolyodva bólintottam.
-Úgy lesz. Amíg itt van, nem fogom hagyni, hogy bármi bántódása essen-néztem rá komolyan.
-Köszönöm-biccentett.
-Mehetünk már?-kiáltott ki Blair a konyhából.
-Igen-válaszolta párja, majd még ölelésébe vonta az épp megérkező Hazet.-Vigyázz magadra, és ha ez az idióta bármit csinál, nyugodtan üsd le. Hidd el, nem kár érte-simogatta a béta hátát, aki kuncogva bólogatott.
-Reméljük ilyen probléma nem lesz-lépett hátra testvérétől, és mosolyogva nézett rám. Finoman magamhoz húztam, miközben lágyan oldalát cirógattam, amit kivételesen nyugodtan hagyott.
-Akkor holnap látjuk egymást-kacsintott ránk Blair, aztán még kaptam Dashielltől egy búcsú „bánj vele jól vagy megöllek” pillantást, és ezután végre elhagyták a házat. Amúgy jófejek, hogy átjöttek 2 mondatot beszélni, majd Blair jól bekajált, és húztak is el, de kivételesen egyáltalán nem bántam.
-Ketten maradtunk-sóhajtottam fel Hazere nézve.
-Igen, és én szívesen folytatnám a reggeli tevékenységünket-bólintott a béta.
-Ágyban döglés? Egész jól hangzik-helyeseltem, mire ő azonnal a szobámba vette az irányt, én pedig kézségesen követtem őt.
     A hálóba érve ő azonnal levetette magát a párnák közé, míg én leültem mellé, és egy kis ideig csak néztem őt. Szemeit lehunyta és vett egy mély levegőt. Mellkasa lassan emelkedett, majd süllyedt, és ajkai megremegtek, ahogy kifújta a levegőt. Barna tincsei homlokába hullottak, ami gyönyörű kontraszt volt porcelánbőrével.
-Na és most mit szeretnél csinálni?-kérdezte Haze lassan kinyitva sötét szemeit, amik egyenesen az enyéimbe néztek.
-Csak téged nézni-mondtam halkan, végigsimítva gyönyörű orcáján. Erre láttam, hogy akaratlanul is elpirul, amitől még édesebb lett.
-Megcsókolhatlak?-kérdeztem közelebb hajolva hozzá. Válaszul csak tétován bólogatott, de testbeszéde elég árulkodó volt. Ajkai szétnyíltak, és egy picit ő is felemelte fejét, ami miatt én felbátorodtam. Puha párnácskáihoz lassan érintettem az enyémeimet, de egy pillanatra így is megfeszült. Lágyan simogattam arcát, miközben mozgatni kezdtem ajkaimat. Élesen szívta be a levegőt, majd lassan kifújta, és úgy tűnt már ő is élvezi. A hajamba túrt, és a tincseimmel kezdett játszani, én pedig úgy döntöttem megtehetjük a következő lépést. A lehető legnagyobb gyengédséggel haraptam ajkába, mire ő kézségesen szétnyitotta őket, így összeforhattunk egy franciacsókban is. Elsőnek megilletődött, de hamar ráérzett, és nem soká nyelveink már lassú táncot jártak egymással. Éreztem, hogy Haze néha-néha levegő után kap, de egy pillanatra sem szakadt el tőlem, lassan fedezett fel mindent.
     Egy kis idő múlva elhajoltam ajkaitól, és kíváncsian néztem rá. Lassan kinyitotta szemeit, és pihegve nézett enyémeimbe. Kicsit kábultan tekintett rám, kipirulva, de végtelen boldogsággal íriszeiben.
-Ez... jó érzés-suttogta mosolyogva.
-Tényleg az-pusziltam meg arcát, majd én is elfeküdtem mellette.
-Tudod...-kezdte halkan.-Nem tudom, hogy te hogyan érzed, de én attól félek, túl gyorsan haladunk-mondta elgondolkozva a plafont bámulva.
-Gyorsan?!-nyögtem fel fájdalmasan, merthogy ez az elmúlt időszak túl lassúnak is tűnt, de amúgy pontosan értettem, mire gondol.-Szerintem még pont abban az időszakban vagyunk, amikor hagyjuk kibontakozni a szerelmünket. Nem kapkodtunk el semmit-fordultam felé, és összekulcsoltam kezeinket.
-Nem is tudom-sóhajtott fel, és lágyan cirógatni kezdte kezemet.-Talán igazad van, de annyira félek, hogy így viszont kicsúszunk abból a kevés időből, ami nekünk megadatott-nézett rám félve, mire én elkomorultam.
-Nem fogom hagyni, hogy elszakítsanak minket egymástól-ígértem meg neki, mire ő mosolyogva hozzám bújt. Csend szállt le közénk, de ez most kellemes volt. Rég nem tapasztalt nyugodtság járt át, amit pontosan tudtam, hogy kinek köszönhetek. Még mindketten csak szárnyainkat nyitogattuk, de éreztem, kezdünk egyre inkább összhangba kerülni.
-Aspen, kopogtak-ült fel Haze fülelve, mire én is kizökkentem a gondolataimból. Igaza volt, valóban.
-Ahj... ezt nem hiszem el-keltem ki az ágyból nyüglődve.
-Szeretnek téged az emberek. A helyükben én is mindig keresnélek téged-mondta mosolyogva engem követve, mire én is kicsit jobb kedvre derültem, és összekulcsolva kezeinket mentünk le a bejárti ajtóhoz. Arra számítottam, hogy Blairnek eszébe jutott megint valami, vagy valami hasonló, de nem. Anyáék álltak az ajtó előtt, mire olyan gyorsasággal engedtem el Haze kezét, hogy szerencsétlen meg is ijedt tettemtől.
-Sziasztok-néztem rájuk nehezen formálva a szót, aztán megköszörülve torkomat szedtem össze magamat.-Gyertek beljebb-invitáltam be őket.
-Köszönjük-biccentett apa, aztán végignézett Hazen.-Lemaradtunk valamiről az elmúlt napokban?-vonta össze szemöldökét kíváncsian.
-Nem is sejtitek mennyi mindenről-sóhajtottam.-Ami azt illeti, jó is hogy jöttetek-mentem a kanapéhoz levetve magamat rá, és mielőtt még Haze elmenekülhetett volna, őt is húztam magammal.
-Igen...?-foglalt helyet mellettünk anya, aggódva vizslatva engem.
-Minden oké, csak az elmúlt napokban néhány tartalmas beszélgetésen estünk át Hazel-kezdtem, mire apáék türelmetlenül bólintottak.-És bár még nincsen kimondva, meg elég kezdetleges ez az egész, de azt hiszem kijelenthetem, hogy egy párt alkotunk-húztam derekánál közelebb magamhoz a bétát, aki elvörösödve próbált ellenkezni, de én nem adtam meg neki erre a lehetőséget. Aranyos volt mennyire zavarban volt, és tudtam, hogy a szüleim feszélyezik őt, de muszáj volt egymással megbékélniük.
-Aspen-nézett rám Haze kétségbeesetten.-Ezt... muszáj volt így?-hebegte próbálva csak nekem címezni szavait, de természetesen anyáék is tökéletesen hallották.
-Semmi baj, Haze-mosolyodott el anya, miután sikerült megemésztenie szavaimat.-Nem fogjuk a fejedet venni, csupán... kettőtök kapcsolatának kissé más utat képzeltünk, de ez tényleg soha nem ellened szólt. A fiunk boldog melletted, és azt hiszem ez az egyetlen, ami számít, igaz?-pillantott apára, aki nagyot sóhajtott, majd egy apró mosolyt varázsolva arcára, bólintott.
-Tényleg?-kérdeztem meglepetten.
-Igen. Nem erre számítottál?-nézett rám apa kérdőn.
-Ami azt illeti a fejemben már egy kampánybeszédet is írtam arra az esetre, ha ellene lennétek a dolognak, de akkor nincs gond-vonogattam vállamat.
-Úgy hisszük mindketten tudjátok ennek következményeit és nehézségeit, úgyhogy hiszem, hogy ezekhez tartva magatokat cselekedtek, és kellő felelősséget vállaltok-mondta anya kedvesen.
-Komolyan mondja?-szólalt meg félénken Haze. Apa és anya összenéztek, majd mindketten elmosolyodva pillantottak a bétára.
-Természetesen, és kérlek tegezz minket-kérte anya.
-Tudjátok a napokban nem csak ti ketten gondolkodtatok el a kapcsolatotokon-kezdte apa.
-Ez így igaz. Amint te, Aspen olyan nagy szerelmi bánatba estél, sejtettük, hogy nem fogod annyiban hagyni ezt a dolgot. Valóban nem voltunk tőle a legboldogabbak, hiszen a múltra való tekintettel, féltettünk téged, de ugyanakkor elég egyértelmű volt az elmúlt hetekből, hogy ti tényleg egymásra találtatok. A szüleid vagyunk, és Haze jó belátásra bírt azzal kapcsolatban, hogy nem védenünk kell téged, hanem támogatnunk-el se hittem, hogy anya szájából ilyeneket hallok. Sejtettem, hogy el fogják fogadni, de azt nem, hogy kezdenek túl lépni a múlton. Pontosan tudtam annak okát, hogy miért nem tetszik nekik, hogy hogyan érzek Haze iránt, és hogy mi miatt féltenek. Haisleyék halála óta a szüleim is kicsit elveszettek, és egyetlen gyerekükként engem halmoztak el mindazzal, amit húgaim kaptak volna. Túlzóan óvtak engem, de ahogy látom kezdik feldolgozni, és túl lépni rajta. Tudom, hogy még mindig nagyon nehéz nekik, de az, hogy elfogadták Hazet, nagyon sokat jelent.
     A béta mosolyogva hajtotta fejét a vállamra, és már megnyugodott karjaimban. Azt hiszem ő is eléggé örült a hallottaknak.
-Köszönjük-néztem szüleimre egy folytott vigyorral.
-Nos egy szülőnek ez a dolga-sóhajtott apám.-De egyébként azért jöttünk, hogy elbúcsúzzunk tőletek-terelte a beszélgetést az eredeti irányba.
-Igaz is-kapott észhez anya.-Mennünk kéne lassanként.
-Tényleg, ma utaztok el-dünnyögtem.-1 hét múlva jöttök, igaz?
-Igen-állt fel lassan anyám, és elindultak a bejárati ajtó felé.
-Remélem jól fog telni-követtem őket, magam után húzva Hazet.
-Igen, mi is-bólintott apa.-Ha bármi gond lenne...
-Nem lesz, ne aggódjatok-ráztam meg fejemet.
-Úgy legyen-bólintott anyám, majd egy kis ideig csak mosolyogva nézett rám.-Szeretlek-vont ölelésébe, amit én egy szemforgatás után viszonoztam.
-Én is téged-dünnyögtem, majd lassan elváltunk egymástól, mire következő áldozatául Hazet jelölte ki. Lassan tárta ki a fiúnak karját, aki erőt véve magán ölelte vissza anyámat. Lehunyta szemeit, és finoman elmosolyodott, amin muszáj volt nekem is vigyorognom. Hihetetlen mennyit változott ezalatt a kis idő alatt.
-Vigyázzatok magatokra-engedte el Hazet anya, és kinyitotta már az ajtót.
-Ti is-intettem nekik, aztán még egy utolsó búcsúzkodás után csukódott utánuk az ajtó.-Büszke vagyok rád-pillantottam Hazere.
-Miért?-vonta fel szemöldökét.
-Mert rengeteget fejlődtél-vontam ölelésembe.
-Köszönöm, Aspen-döntötte fejét mellkasomnak.-Éhes lettem-jelentette ki hirtelen.
-Akkor csinálok neked valamit-pusziltam meg arcát, majd a konyhába mentem.
-Segíthetek neked?-jött utánam vigyorogva.
-Főzni?-vontam fel a szemöldököm.
-Igen. Vagy úgy gondolod nem vagyok elég ügyes a konyhában?-nézett rám piszkálódva.
-Jól van, akkor segíts-intettem magamhoz mosolyogva. -Mit ennél szívesen?-kérdeztem tőle, de felesleges volt, mert semmi fogalma nem volt róla.-Mit szólnál a...mac and cheesehez?-néztem rá kérdőn.
-Tuti jó lesz-bólogatott.-Mit kell csinálnom?-kérdezte lelkesen.
-Mondjuk vedd elő a sajtot, és reszeld le-vettem neki elő az ahhoz szükséges dolgokat, majd feltettem egy vizet forrni a tésztának.
-Az egészet?-nézett rám a sajttal a kezében.
-Igen, lehet-bólintottam. Amíg ő azt csinálta, én elővettem egy lábast, amiben a vajat kezdtem felolvasztani.-Egyébként rohadt jól beszéled a nyelvet, de hallani az akcentusod. Nem itt születtél, igaz?-vetettem fel egy témát, ami egy ideje már eléggé érdekelt, mert tényleg anyanyelvi szinten beszéli ezt a nyelvet.
-Nem. Andorrában-mondta mosolyogva.
-Wow-hümmögtem.-De hogy tanultál meg ilyen jó beszélni?-kérdeztem.
-Nagyon jól tanítják az intézetben a nyelveket, emellett pedig rákényszerültem. Senki nem volt, aki beszélte volna a katalánt, úgyhogy azzal semmit nem kezdtem-vonogatta vállát.
-Tudsz valamit mondani azon a nyelven?-kértem tőle kíváncsian. Kuncogva bólintott, majd meg is szólalt.
-El millor que em va passar ets tu-mondta lágyan szemeimbe nézve.
-Ez mit jelent?
-Azt, hogy a legjobb dolog, ami történt velem, te vagy-mosolyodott el.
-Mondtam már, mennyire meg vagyok őrülve érted?-húztam magamhoz derekánál fogva, és apró csókot leheltem ajkaira, amiből lett még egy és még egy.
-Szeretlek. De azért még mindig éhes vagyok-tolt el magától, és folytatta az ebédje készítését.
-Te túl sokat lógsz együtt Blairrel-forgattam meg szememet, majd elővettem a lisztet.
-Talán igen-vonta meg vállát.-De ismersz, nélküle is tudok köcsög lenni-vigyorodott el. Milyen jó, hogy még büszke is magára.
-Igen, feltűnt, és még mindig haragszok miatta-pillantottam rá morcosan.
-Azért te sem voltál az udvariasság és kedvesség mintapéldánya-közölte a tényeket.
-Ja... kicsit elcsesztük. Nem is értem, hogyan tudunk most itt tartani-csóváltam meg fejemet.
-Hát az még számomra is rejtély-sóhajtott fel, és elmosolyodott, de aztán elkomorult.-Rengeteg mindenről kéne még nekünk beszélni-hajtotta le fejét, felvéve egy ridegebb stílust.
-Mármint?-vontam össze szemöldököm.
-Például az elmúlt 1 hetedről-köhintett kellemetlenül, mire az én jókedvem is elillant.
-Nem értelek ez miért vált ki belőled felháborodást-húztam el számat.
-Aspen... megöltél egy vadászt, és pontosan tudják, hogy ennek köze van Dashiellhez és hozzám. Így is olyan kétes, hogy akár még holnap itt maradhatok. Dashnek rengeteget kell emiatt lenyelnie, ez pedig csak még jobban összekuszálta a dolgokat. Mostmár ő is célponttá vált, ahogy én is és ez a falka is-hajtotta le fejét.
-És ez miben más, mint az eddigi időszak?-forgattam meg szemeimet.
-Abban, hogy most te vagy előnyben, de ezek az akcióid rizikósak. Meg fognak engem találni a vadászok, és bár tartani fogom a számat, fogadni mernék, hogy olyan büntetést szabnak ki rám, amit nem fogok megköszönni. Fel fognak használni ellened, minél jobban tudják, hogy én hozzád tartozom. Ezzel pedig üzenetet küldtél nekik-nézett rám szomorúan, mire én is megenyhültem.
-Milyen büntetés?-kérdeztem félve, mire ő lesütötte szemeit.
-Azzal ne foglalkozz, az nem érdekes. Csak azt szeretném, hogy te biztonságba legyél-erőltetett magára egy gyenge mosolyt.
-Haze, nem hagyom, hogy bántsanak téged. Meg foglak védeni, rendben?-fogtam kezeim közé az övéit, és finom csókot leheltem rájuk.
-Én megleszek, hidd el, de azt soha nem bocsátanám meg magamnak, ha miattam bántódásod esne-barna szemeiben fájdalom csillant, ami engem is teljesen átjárt.-Ahj, a fenébe... miért hagytam, hogy téged is magammal rántsalak?-suttogta maga elé.
-Most már egy párt alkotunk, és együtt is fogunk szembenézni a problémáinkkal. Ha megígéred, hogy végig itt leszel mellettem, akkor semmilyen akadály nem lehet túl nagy-cirógattam kézfejét, mire ő elmosolyodott.
-Készen fogsz állni a harcra?-kérdezte szemeimbe felnézve.
-Erre születtem-bólintottam határozottan.-Na és te?
-Ez az életem. Még jó hogy-sóhajtott fel, majd fejét mellkasomnak döntötte.-Ígérem küzdeni fogok érted, és a falkádért-mormogta halkan.
-Ez mostmár a te falkád is. Ide tartozol, Haze-vontam szorosan ölelésembe, mire éreztem, hogy teste picit megrázkódik, és arcát mellkasomba fúrja. Lágyan ringattam őt, és lehunyva szemeimet próbáltam kiélvezni a pillanat minden másodpercét.

*****

     Az ebéd elkészítésének befejeztével úgy döntöttünk, hogy a szobámban fogjuk elfogyasztani filmnézés közben, úgyhogy a délutáni programunk nagyjából ez volt. Haze most nem bújt hozzám, csak tőlem egy kicsit elhúzódva nézte a Tv képernyőjét. Tudtam, hogy még mindig a nem régen megejtett beszélgetésünkön agyalt, de nem akartam, hogy emiatt rossz kedve legyen.
-Haze...-simítottam végig kezén, mire ő összerezzenve kapta el tőlem, majd úgy tűnt realizálta, hogy mi történt.
-Ne haragudj, csak el voltam merülve a gondolataimba-túrt hajába nagyot sóhajtva.
-Ne elmélkedj ennyit, nincs semmi gond-küldtem felé egy bíztató mosolyt.
-Igen, igazad van-görbültek az ő ajkai is felfele, de tudtam, hogy még mindig ugyanolyan gondterhelt, és abban is biztos voltam, hogy határozott gondolatai vannak a dolgokat illetően, amiknek az ellenkezőjéről én sem fogom tudni őt meggyőzni, úgyhogy csak megpróbálom kicsit elterelni a figyelmét.
-Lazíts. Megérdemled-kértem tőle lágyan.
-Te is pontosan tudod, hogy nem tudok-nyögött fel fájdalmasan.-De azért lehet megpróbálom a kedvedért-csúszott lejjebb az ágyon, és magára húzta a takarót.
-Majd én addig vigyázok rád-húztam magamhoz, mire végre ő is elmosolyodott, és lehunyva szemeit bújt hozzám.
     Fáradt volt, szóval nem bántam, ha egy kicsit alszik. Finoman cirógattam selymes, puha tincseit és gondolataimba merülve néztem a Tvben menő műsort. Most, hogy Hazel eljutottunk idáig, nem fogok lemondani róla. Harcolni fogok érte, és megteremtem neki itt a jövőjét. Hiszen ide tartozik. És nem hagyom, hogy ezt bárki is elvegye tőle, tőlünk.
     Rávezettem tekintetemet, és muszáj volt elmosolyodnom azon, ahogy édesen szuszog. Annyira, de annyira szeretném, ha ő is bízna bennem, a közös jövőnkben és egy jobb életben, de csak Isten tudja mi is jár az ő fejében. Csendben van, de az mindig vihart jelez, tudom jól. És másodjára is felfogja forgatni az életemet, lefogadom. De bármimet rábíznám, az életem miért lenne kivétel?

     Elnyomva egy ásítást feküdtem el én is az ágyon, és kikapcsoltam a Tvt. Gyorsan dobogó szívvel néztem Haze gyönyörű arcát, és mint az elmúlt napokban oly sokszor, megint belé szerettem. Eddig soha nem volt annyira tiszta, mint most, és már értem is miért. Visszaadta az életemet, és kiegészítette sajátjával. Teljesen szerelembe ejtett. Nevetséges. De igaz. És semmit sem bánok a vele töltött percekből.
     Lágy csókot leheltem homlokára, majd lehunytam szemeimet, és mosolyogva én is lassan álomba szenderedtem.