Várni rád /BEFEJEZETT/

Társak jóban, rosszban

"And for a while, you were all mine
I've spent a lifetime giving you my heart
I swear that I'll be yours forever
'Til forever falls apart
'Til forever falls apart
We never had it from the start
'Til death do us part"

     Másnap mindketten későn keltünk. Fogalmam sincs meddig lehettünk fent tegnap, de éjfélnél hamarabb biztosan nem feküdtünk le. Ami azt illeti én nem is vagyok túl kipihent, és szerintem Haze sem.
     Nagyot nyújtózkodva keltem ki az ágyból, és a ruhásszekrényemhez léptem, amikor is feltűnt, hogy amúgy Haze nincsen a szobámba. Egy pillanatra görcsbe rándult a gyomrom, de aztán csak megráztam fejemet, és megnyugtattam magamat arról, hogy valószínűleg lent van vagy a bátyjával, vagy ilyesmi. Igaz, azért a szokásosnál kicsit gyorsabban öltözködtem és végeztem el a reggeli rutinomat, aztán siettem ki a házból, amikor lent sem találtam őt.
     Kilépve az ajtón napsütés fogadott, ami elsőnek kicsit vakítóan hatott, ahogy a tiszta fehér hó visszaverte a fényt, de a szemem egész hamar hozzászokott ehhez. A madarak csicseregtek, és a falka is már kezdett nyüzsögni.
     Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt és mosolyodtam el, amint megláttam Hazet Blair mellett a falkával beszélgetni a rönkökön ülve. Barna tincsein megtört a nap fénye, így egészen aranyos hatást keltett nekik. Istenem... elolvadok a látványában.
Lábaim alatt ropogott az érintetlen hó, és biztos voltam benne, hogy éjszaka havazott, ami itt annyira nem meglepő.
Jókedvűen vetettem le magamat Haze másik oldalára, amire kicsit összerezzent, de amint észrevett engem, csak édesen elmosolyodott.
-Jó reggelt-suttogta halkan. Derekánál fogva magamhoz húztam, és én is folytattam a többiek beszélgetéseinek hallgatását. Épp arról volt szó, hogy Silas és Amity összejöttek - amin, be kell vallanom, nem lepődtem meg. Eléggé lehetett rá számítani.
-Na és mi a kettőtök története?-kérdezte Fane ránk nézve, mire én értetlenül vontam össze szemöldököm.
-Rómeó és Júlia remake? Passz-vontam meg vállamat.
-10 dolog, amit utálok benned-állapította meg Blair, a szakértő.
-Miért?-kérdeztem a lányra nézve.
-Mert... nem tudom. Az és kész-vonta meg vállát.
-Látom a hasonlóságot-egyezett ki vele Hannah is.
-Haze?-pillantottam a mellettem ülőre, hogy ő mit fűzne hozzá.
-Nem ismerem. De a Rómeó és Júliát olvastam-mondta elgondolkozva.
-Fúj! Te azt elolvastad?-sápadt el Waylen. Szerintem ők rendesen rosszul vannak az olvasástól.
-A filmet nézd meg. Az jó-tanácsolta Blair.
-Csak azért mondod, mert benne van Dicaprio-nézett a lányra unottan Fane.
-Na és? Attól még jó film-védte meg magát Blair.
-Na jó, ezt majd később lemeccselitek-szóltam közbe, mire mindnyájan nekem szentelték figyelmüket.-Mindenki itt van?-néztem körbe, és úgy tűnt nagyjából igen.-Dashiell hol van?-néztem kérdőn a lányra.
-Kajál. De majd jön-vont vállat.
-Hát jó. Szóval az elmúlt néhány évben feltehetőleg mindenki vesztett harci képességeiből, úgyhogy most ezen kell majd dolgoznunk. Addig pedig Fane, üzend meg Langdonéknak, hogy néhány hétnél több időnk biztosan nincs. Ők is készüljenek fel, és ha eljön az idő, segítsenek minket-néztem a fiúra.
-Most induljak?-kérdezte, mire én vállvonva bólintottam, ő pedig nem is húzta sokat az időt, úgyhogy én is inkább visszafordultam a falkámhoz, és folytattam monológomat.
-Párba rendeződve fogunk edzeni. Fizikailag is helyt kell majd állnunk, de a taktika a leglényegesebb. Hogyha az jó, akkor a győzelem is könnyebb lesz. Úgyhogy hajrá, átadom a szót Blairnak-álltam fel, és a többiek is követték a példámat.
-Nem tudom ezt hova tovább fűzni, tudjátok a dolgotokat-mondta a lány, aki az egyik legjobb harcos a falkámban, méghozzá imád másokat szenvedni látni, úgyhogy tökéletes a feladatra.
-Kihívlak-nézett rám Haze mosolyogva.
-De ígérd meg, hogy elviseled a vereséget-mondtam neki egy vigyorral képemen.
-Nyugi, nem nekem kell majd-kacsintott rám, miközben átváltozott farkassá. Én is így tettem, és mindketten beálltunk támadóállásba.
     Nem tudom, hogy ő vagy akár én mennyire gondoltam ezt komolyan, de mindenesetre az első próbálkozásunk kifulladt abban, hogy a hóban gurultunk balra-jobbra.
-Na, szállj le rólam-nyögtem fel és megráztam fejemet, hogy ne tudjon harapdálni. Farkcsóválva ugrándozott odébb, de mikor én már pont talpra álltam, ő megint rám ugrott, így eltaknyoltam a földön. Biztos nevetségesnek néztünk ki.
     Megforgatva szemeimet adtam egy puszit arcára, és beletörődtem vereségembe, amire végre hajlandó volt békén hagyni. Megrázva magamat álltam fel, majd kérdőn néztem Hazere, várva a következő „támadási" akcióját.
-Mostmár komolyan kell vennünk-köszörülte meg torkát, de szemeiben még mindig ott csillogott a játékosság.
-Oké, de akkor tényleg-bólintottam.
-Jó, jó-helyeselt unottan.
-Legyen valami tétje-gondolkoztam el.
-Hm... mit szólnál, ha...-lépkedett hozzám közelebb-bármit kérhetne a másiktól az, aki nyer?-suttogta halkan szavait.
-Benne vagyok!-bólogattam hevesen.
-Nagyszerű. Akkor kész vagy, Aspen?-nézett szemeimbe és most íriszeiben küzdőszelleme gyulladt fel.
-Természetesen-hátráltunk egymástól néhány lépést, de alig távolodtunk el egymástól, máris egymásnak ugrottunk. Haze fürge volt, ám első kísérlete kiszámítható volt, így ki is tudtam harapása elől térni. Erre azonban hátulról érkezett támadása. Megérezve őt hátamra ugrani a földre dobtam magam, de nem lehetett ennyivel lerázni. Mancsára kaptam, mire végre elengedett, és nekem volt lehetőségem átvenni az előnyt. Rávetettem magamat, és hiába rúgott felém, nyakába haraptam, de ő ezzel mit sem törődve tépte ki magát fogaim közül. Alighogy ezt megtette, fogait csattogtatva vetette rám magát, ahogy én is éppen támadni készültem. Ennek köszönhetően összekoccant fejünk, ám jelentéktelen volt, szinte fel se tűnt nekünk, csupán annyira, hogy így én túl későn tudtam reagálni Haze harapására. Leterített engem a földre, erősen ott tartva. Megpróbálva kihasználni az esésem általi lendületet, próbáltam megmozdulni, ami sikerült is, merthogy most Haze került alulra, bár még fogaival mindig erősen tartott, de így könnyebb volt szabadulni tőle. Abban a pillanatban, hogy elengedett, megrúgott. Muszáj volt elhátrálnom egy kicsit, és alig tudtam reagálni következő támadására. Nyakánál megfogtam őt, mielőtt még belém tudott volna harapni. Igen ám, csakhogy ő attól még leterített, és végig is hemperegtünk a havon. Rávicsorogtam, ahogy ő is rám, és erősen a földre taszított, amikor megpróbáltam felkelni. Diadalittas tekintetét látva azonnal beléharaptam, és ledobtam őt magamról. Halkan puffant a földön, de már vissza is tért rám. Halkan pihegett, teste meg-megremegett. Feltehetőleg mindketten csapzottnak néztünk ki, pedig még csak most kezdődik az igazi harcunk. Hazere ugrottam, aki rám morogva harapott belém, de nekem is sikerült rajta fogást találnom. Egy kis idő után meguntuk egymás marását, és elengedtük egymást, ezzel hülye módon Haze kezébe adva az előnyt. A földre dobott, lent is tartva, enyhén megfosztva a levegőtől. Mancsára haraptam, ami nem volt elég ahhoz, hogy elengedjen, de 3 lábon nem állt olyan stabilan, hogy le tudjam ledobni magamról. Kivillantva fogaimat közeledtem a földön fekvő felé, aki ugyan próbált megtámadni, de rosszul döntött, mert így biztos utat biztosított nyakához. Beléharaptam, amire azonnal próbált szabadulni, de képtelen volt. Amíg én marcangoltam őt, ő erősen kísérletezett kiszabadulásával, amikor egy óvatlan tettemtől sikerült neki. Fogait belém mélyesztette olyan gyorsan, ahogy csak tudta. Karmaimat alkalmazva taszítottam el magamtól, amire engedett is, és már készültem újból ráugrani.
-Aspen!-hallottam meg egy haragos hangot. Nevem hallatára visszaváltoztam, de Haze ezt a pillanatot találta a legalkalmasabbnak arra, hogy leterítsen, így méretes farkasa rajtam kötött ki, fogai pedig csak épphogy nem haraptak rá kezemre. De szerencsére ennél jobban eszénél volt.
-Ez csalás-néztem rá morcosan, kicsit kifulladva, amin az sem segített, hogy a tüdőmön feküdt.
-De akkor ki nyert?-kérdezte ő is visszaváltozva, kíváncsian tekintve le rám. Bíráskodásért a többiekre néztünk, de a látvány eléggé meglepett mindkettőnket. Mindenki döbbenten nézett ránk, Blair kezeivel takarta szemeit, Dashiell pedig körülbelül már vörösödött a dühtől. Lassan visszanéztünk a küzdőterületünkre, amit helyenként vér borított. Valószínűleg mind a kettőnké. Végül pedig magunkat is felmértük. Mindketten havasak, koszosak és véresek voltunk.
-Hupsz-bukott ki Hazeből és csak mindketten ajkunkban harapva húztuk el szánkat.
-Aucs-nyögtem fel, ahogy leszállt rólam, és nehézkesen én is feltápászkodtam.
-Nektek meg fogom tiltani, hogy gyakoroljatok-vette el Blair kezeit arca elől elhűlve.
-Nem kell megtiltani, mert Aspen már nem fog élni, hogy mégegyszer megcsinálja-indult volna el felém Dashiell, ám Blair még mindig lefagyva ugyan, de visszahúzta.
-Nekünk minek is kell harcolni, ha ti tudtok ilyet is?-tátotta el száját Kenneth. Erre mi csak vigyorogva összenéztünk Hazel, és egy puszit adva tincsei közé magamhoz húztam.
-Komolyan mondom, ti ketten...-zsörtölődött Blair, és tuti, hogy épp azon gondolkozott, hogy rám uszítsa-e Dashiellt vagy sem.-Gyertek velem-intett nekünk, majd a többiek felé fordult.-Ti pedig addig folytassátok-sóhajtott.
Engedelmesen követtük a lányt, bár én azért tartottam a távolságot a nem túl szép pillantásokat felém lövelő Dashtől. Közben azon kezdtem el gondolkozni, hogy talán kicsit lehet tényleg túlzásba vittük, mert egyre jobban fájt a mellkasom, és csak abba reménykedek, hogy Hazenek nincs baja.
-Üljetek le-parancsolta Blair a kanapéra mutatva, amint beléptünk a házába.
-Ne légy morci-piszkáltam őt, de ő már rég ki volt akadva.
-Vedd le a pólód-nézett rám mérgesen.
-Minek? Nem vetkőzők neked-ráztam meg fejemet.
-Na gyorsan. Egy, kettő-sóhajtott fel, de nem igazán akartam. Nem azt mondom, hogy szégyenlős vagyok, de nem akartam mind a hármuk előtt meztelenkedni.-Gyerünk, különben én szedem le rólad.
-Woah...-nézett rá rosszallóan Dash. Mivel egész jót szórakozok rajtuk, így cserébe én megtettem a lány kérését, mire fejcsóválva nézett rajtam végig.
-Grat. Eltörted a bordád-tette csípőjére kezét.
-Ez most az a fajta nevelési módszer, amikor a szülő azt mondja, hogy bele fogok halni a sérülésbe, miközben csak egy karcolásom van? Méghozzá tudod ki veszi be, hogy egy pillantásból meg tudod állapítani-forgattam meg szemeimet, mire - feltételezem bizonyítás képpen, vagy nevelőcélzattal - megütött a mellkasomon.
-Cseszd meg-szisszentem fel a fájó területre téve kezemet, és kezdtem látni a realitást abban, amit mond.
-Kérlek szépen nem, neked tényleg el van törve, vagy legalább meg van repedve valamid, és ha nem ismernél, jó érzékem van a sérülésekhez. Amolyan hatodikérzék-vonogatta vállát.
-Eltört a bordája? Ez egész jó hír-mosolygott Dashiell.
-Mi?! Nem, ez nem az-esett teljes pánikba Haze, aki eddig csak csendben figyelte az eseményeket.
-Ne aggódj, nem nagy ügy-legyintettem rámosolyogva, de ő szerintem éppen félig pánikrohamot kapott.
-Nem nagy ügy?! Úristen! Milyen társ vagyok? Eltörtem a bordádat. Jézusom... most akkor mi lesz? Ugye meg fogsz gyógyulni? Aspen, ne nevess! El fogsz hagyni, ugye?-járkált fel-alá totál kétségbeesetten. Sajnáltam szegényt, de akaratlanul is kibukott belőlem egy nevetés, de ezt hamar abbahagytam, mert nem esett olyan jól, és Hazenek sem tetszett.
-Már nem azért, de szerintem ez a világ az adósod lett azzal, hogy eltörted a csontját-vonogatta vállát Blair, Dashiell pedig büszkén tekintett párjára.
-Utálni fognak. Utálni fogsz-túrt ingerülten Haze hajába, mire én csak egy nagy levegőt véve - amit meg is bántam - húztam az ölembe Hazet.
-Figyelj, már Blair is törte el csontomat, és látod, hogy még őt is szeretem. Plusz éltem már át rosszabbat is. Azért mondjuk valószínűleg haragudnék, ha mondjuk a nyakamat törted volna el vagy ilyesmi, de ez tényleg nem olyan lényeges. Viszont talán kérnék tőled egy dolgot kárpótlásért-kezdtem, de ezt már csak neki címeztem, bár Blairék jelenleg úgysem figyeltek ránk, mert éppen engem nevettek ki és szapultak, de ez lényegtelen is.-Egyezzünk meg úgy, hogy én kapom a nyertesnek járó jutalmat-duruzsoltam fülébe, amire éreztem, hogy egy pillanatra elakad a lélegzete, majd még mindig kissé rémült tekintetét rám vezette.
-Nem, Aspen. Ilyen állapotban nem fogunk szexelni-rázta meg fejét halál komolyan szemeimbe nézve, mire én teljesen elvörösödtem, és éreztem, hogy zavaromban már nem tudok magammal mit csinálni.
-Veled meg mi van? Tiszta piros vagy-fordult vissza felénk Blair.
-Csak... itt tök meleg van. Mennyin van a fűtés?-köszörültem meg torkomat.
-Ne azzal törődj, hanem hogy most mit akarsz csinálni-ciccegett a lány.
-Néhány nap és kutya bajom sem lesz-legyintettem még mindig kissé remegő hangon.
-Addig én segítek neked-ígérte meg Haze.
-Jó, hiszek benne, hogy ketten összetudjátok kapni Aspent. Viszont ágytornát csak mérsékelten, ne most akarjatok castingolni a Szürke ötvenbe-nézett ránk szigorúan, amire köpni-nyelni nem tudtam.
-Na és ha azt mondja, máshogy haragudni fog?-rágcsálta ajkait Haze félve tekintve Blairre, mire az én szemeim Dashielléhez hasonlóan kikerekedtek.
-Mi van? Na jó, ebből elég, nem fogok haragudni, és köszi Blair, de semmi ilyet nem terveztünk-ráztam meg fejemet.
-Én csak szóltam-emeltem fel kezeit védekezően Blair.-Mindenesetre sokat pihenj, és jegeljétek a sérült felületet.
-Nem is értem hogyan jutott eszetekbe megküzdeni egymással-forgatta meg szemeit Dash.
-Jó móka volt-mondtam egyszerűen.
-Kurva jó móka, tényleg-csapta magát arcon Blair.
-Már bocs, de kétlem, hogy itt Hazen kívül bárkit is érdekelne a jólétem-vontam fel szemöldököm vádlón.
-Mert utállak-bólintott Dashiell.
-Mert megérdemelted-mondta Blair.
-Viszont Hazenek is baja eshetett volna-ingatta fejét az említett bátyja.
-Oké, talán tényleg hülye voltam meg minden. Most akkor írjam le százszor, hogy többet nem verekszek?-pillantottam rájuk unottan.
-Na jó, menjetek inkább mielőtt még eltöröm én is valamidet-sóhajtott Blair. Haze a lány óhajára felállt az ölemből, én pedig visszavettem a pólómat, és én is felkeltem a kanapéról.
-De ígérd meg, helyettem is kellően kiképzed a falkát-néztem Blairre komolyan.
-Oh, ne aggódj, holnapra már olyan katonákat faragok belőlük, hogy azt Brad Pitt is meg fogja irigyelni-húzta ki magát büszkén.
-Még mindig nem láttam a Haragot-húztam el számat.
-Nem baj. Azért még szeretlek-ölelt meg mosolyogva, amit én viszonoztam is.
-Én is téged. És köszi-pusziltam tincsei közé.
-Oké, ennyi elég lesz-forgatta meg szemeit Dashiell. Elengedtem Blairt, és inkább Hazehez léptem, aki boldogan hagyta magát ölelgetni. Ám bátyja ezt sem nézte jó szemmel, így kinyitva az ajtót, finoman jelzett nekünk, hogy ideje menni. Hallgatva rájuk vettem az irányt Hazel a házamba, és igaz, hogy nem voltunk olyan sokat kint, de ezután mégis jólesett egy kicsit ledőlni.
Bár nem a lábam tört el, Haze ragaszkodott hozzá, hogy felkísérjen, és nagyon édesen figyelt rám, amint pedig a szobámba értünk, már szaladt is jégért. Én addig csak levetve pólómat és nadrágomat befeküdtem az ágyba, és úgy vártam vissza Hazet, aki nem is olyan sokára vissza is tért, és azonnal kezelésbe is vett. Finoman elhelyezkedett csípőmre ülve, a jeget pedig a lehető legóvatosabban mellkasomhoz érintette, mire halkan felszisszentem, de hagytam, hogy végezze dolgát. Csendben jegelte a sérült részemet, miközben másik kezével lágyan simogatta felsőtestemet, ami teljesen el is terelt a figyelmemet a fájdalmamról.
     Mosolyogva figyeltem őt, egészen addig, amíg meg nem hallottam halk szipogását.
-Te most sírsz?-kérdeztem halkan, nem is amiatt, mert nem volt egyértelmű, hanem, mert meglepődtem. Csak lehajtva fejét rázta meg azt, de nem is tudom kinek akart hazudni, hiszen már könnyeit sem tudta visszatartani.
-Oh, Édesem-néztem rá fájdalmasan elmosolyodva, és arcát cirógatva próbáltam nyugtatni. De erre csak halk zokogás tört ki belőle. A bűntudatban az legszarabb, hogy azt fogja gondolni haragszok rá, hiába próbálom arról győzködni, hogy nem. És ezáltal magát fogja hibáztatni. Pedig, hogy őszinte legyek, ha Blair nem szól, fel se tűnik, méghozzá a borda egy törékeny csont, semmi különös nincs benne, ha valamitől eltörik. Mellesleg harc közben visszaváltoztam emberré, amit egy teljesen segghülye vérfarkason kívül senki nem csinál. Legalábbis gondolom akkor tört el. Vagy repedt meg. De a lényeg, hogy egy cseppet sem vagyok mérges Hazere, magamra annál inkább, amiért miattam haragszik magára.
-Ne haragudj, Aspen-sírta elhúzva rólam kezeit.
-Nem haragszom-simogattam arcát.
-Pedig kéne-csuklott el hangja.
-Ha nagyon szeretnéd haragudhatok valamiért, de az nem ezért lesz-mondtam neki vállat vonva.
-Akkor...?-emelte rám könnyektől csillogó íriszeit, amik olyan fájdalmasan szomorúak voltak.
-Azért, mert nem engedted, hogy én kapjam meg a jutalmat-ingattam meg fejemet.
-Ne poénkodd el-törölgette könnyeit.
-Na de kérlek-néztem rá könyörgően.
-Jó-suttogta halkan.-Bármit kérhetsz tőlem-hangja remegett, és alig volt érthető, amit mondott, de én pontosan tudtam, hogy engedett nekem.
-Akkor azt kérem, hogy ne haragudj magadra-kértem tőle lágyan.
-Aspen, ne-rázta meg fejét.-Bántottalak-tört rá a zokogás egy újabb hullámban.
-Szerelmem, nyugodj meg. Azért ennél vannak rosszabb dolgok is az életben-mosolyogtam rá.
-Ennél is?-kérdezte megtört hangon.
-Nem tudom, azért szerintem mondjuk a Titanicon utazni ennél rosszabb volt-gondolkoztam el.
-Miért nem tudsz komolyan venni?-fakadt ki, és már ütött volna a mellkasomra, de még idejében megállította kezét, amiért nagyon hálás voltam.
-Mert nem látom okát, hogy így ki legyél akadva. Semmi bajom, nem történt nagy dolog-kulcsoltam össze ujjaimat az övéivel.
-De... nem figyeltem rád eléggé. Nem az számít, hogy milyen súlyos, hanem hogy fájdalmat okoztam neked-magyarázta gesztikulálva.
-Napsugaram, előfordulnak ilyesmik-vontam meg vállamat.
-Nem akartalak bántani, sajnálom. Szeretlek-hajolt le hozzám és egy finom csókot adott a jelölésre nyakamon, amitől halkan felnyögtem.
-Tudom. Én is szeretlek téged-vezettem kezemet derekára, és lehunyva szemeimet hagytam, hogy édes csókjaival behintse fájó mellkasom.
-Adok egy másik kívánságot-suttogta halkan bőrömre.-Ne rám pazarold, hanem magadra.
-Semmi mást nem kérek tőled, csakhogy bocsáss meg magadnak-kértem tőle.
-Annyira utálom magamat-temette arcát kezeibe.
-Ne mond ezt, Haze-néztem rá elkomorulva.
-De olyan hülye vagyok-ostromolta magát.-Nagyon fáj?
-Ami azt illeti sokkal jobban érzem magam most, mint bármikor máskor, amikor nem volt eltörve a bordám, köszönhetően annak, hogy te itt vagy velem-mosolyogtam rá.
-Ezt csak azért mondod, hogy...-kezdte volna, de én lehúztam magamhoz, és azonnal ajkaira tapadtam. Elsőnek meglepődött, aztán ő is visszacsókolt.
Mikor már nem volt egyikünknek sem elég oxigénje, egy pillanatra engedtem őt elhajolni, csak amíg vesz egy nagy levegőt, aztán húztam is vissza magamhoz egy újabb csókra. Nem ellenkezett, lágyan marta ajkaimat, táncba hívva nyelvemet. Ujjait tincseimbe vezette, és néhányat hátratűrt, hogy ne lógjon a homlokomban. Már nem sírt, de ahogy végigsimítottam arcán, még megéreztem néhány könnycseppet, és felhevült pofiját. Még egy utolsó csókot adtam megkínzott párnácskáira, aztán elhajoltam tőle. Szemei még könnyektől csillogtak, mint a patakon megtörő napsugarak, és kicsi kezei remegtek. Még mindig ideges és rémült volt.
-Semmivel nem tudsz nekem akkora fájdalmat okozni, mint amikor látnom kell téged szenvedni-suttogtam neki halkan.
-Szeretlek-simított végig arcomon.
-Én is téged-cirógattam kezét.
-Ígérem, leszek közel olyan jó ápolód, mint amilyen te voltál nekem-mosolyodott el halványan, és a jeget megint mellkasomhoz érintette.
-Azt nem kétlem-néztem rá elveszve vonásaiban, miközben századjára is belészerettem.