Várni rád /BEFEJEZETT/

A szerelem nem egy opció

"Tried to keep you close to me,
But life got in between
Tried to square not being there
But think that I should have been"

     A levegő abban a pillanatban megfagyott, ahogy beléptünk a szobába, és tapintható feszültség lett négyünk között. Haze sötétbarna szemei az enyémeimet keresték kétségbeesetten, de nem engedtem meg magamnak a romantikus „vesszünk el egymás szemében”  pillanatot, helyette érzelemmentesen bámultam rá, amit ő nem igazán tudott kezelni, csak feszültebb és ingerlékenyebb lett. Azt mellékesen tisztáznám, hogy nem azért viselkedek így, mert nem tudok különbséget tenni aközött, hogy ne szeresd őt, és bánj vele bunkón. Egyszerűen csak nem tudtam, hogy kéne vele viselkednem, és hirtelen csak ezt a mimikát tudtam felvenni. Legszívesebben ölelésembe vontam volna, és addig nem engedtem volna el, amíg nem könyörög érte, de jelenleg Blair mellett kellett kiállnom, nem pedig romantikáznom. Ezt én is tudtam, és hangulatom hamar haragossá vált, mikor megláttam Blair és Dashiell egymásnak küldött pillantásait. Nem tetszett, hogy bárki is egy olyan dolog miatt hibáztatja Blairt, amiről mégcsak nem is ő tehet, méghozzá csak azt csinálta, amit hűsége és béta léte megkövetelt. Kiállt mellettem, az alfája oldalán.
-Ne nézz rá így-morrantam Dashiellre.-Haragudj rám, ha annyira akarsz valakire, de Blairt hagyd ki ebből.
-Ne, Aspen. Ez nem a te felelősséged-rázta meg fejét Blair.
-Dehogynem. Az övé is-bólintott határozottan Dash.
-Dashiell, kérlek. Már biztosan bocsánatot kért-szólalt meg Haze ingerülten.
-Dehogy. Leszarja az egészet-forgatta meg szemeit az alfa.
-Fogalmad sincs mi folyik itt valójában-csettegtem idegesen.
-Neked nincsen! Hogy képzelted, hogy megölsz egy vadászt?-akadt ki.
-Te most kinek is az oldalán állsz, hm?-tártam szét a karomat értetlenül.
-Aspen! Dashnek igaza van-nézett rám komolyan Haze. Erre egy pillanatra elhallgattam, de csend nem lett, mert Blair vette át a szót.
-Nektek mi bajotok van? Nem értitek, hogy ez mit jelent?-fújtatott Blair.
-Alattunk vágjátok a fát-csóválta meg fejét Haze.
-Alattatok?-kerekedtek ki a szemeim.-Senki nem mondta, hogy ez rólatok szól.
-Elég lesz!-morgott rám Dashiell.-Elfelejtetted, hogy egy szavamba kerül, és az árulók nem fognak téged sem megkímélni.
-Egy patkány vagy!-indult el Blair az alfa felé, de én visszatartottam őt.
-Fenyegethet, nem érdekel, de meglesz rá a válaszom. Nem fog érdekelni hány rohadt árulót kell még megölnöm, és az sem, hogy ti mit gondoltok róla, ha ez az ára annak, hogy megvédjem a farkasokat. Lehetőséget adtam nektek, de ti, te-néztem Dashiell szemébe-elég csúnyán visszaéltél ezzel. Árulók vagytok és maradtok egészen addig, amíg vagytok olyan önzőek, hogy jobban érdekeljen a saját életetek, mint a szeretteiteké-csóváltam meg fejemet feszülten. Nem voltam tovább hajlandó velük társalogni, sietve kimentem a házból és nem törődve a rám szegeződő szempárokkal, mentem egyre beljebb az erdőbe.
-Aspen, hallgass végig-hallottam meg Haze hangját.
-Nem vagyok rád kíváncsi-intettem kezemmel, hogy akár el is mehet, de ő makacs volt.
-Nem, Aspen! Állj meg és beszéljük meg-szólt határozottan, mire én nagyot sóhajtva tettem, amit kér.
-Sajnálom Haze, de jelenleg nem igazán van kedvem veled beszélgetni-fontam keresztbe karjaimat mellkasom előtt, megadva a lehetőséget arra, hogy még ne menjünk bele egy rossz kimenetelű veszekedésbe.
-Aspen...-sóhajtott fel szomorúan.-Annyi megbeszélni valónk van. Épp, hogy most kaptalak vissza, de máris az ellenségedként kezelsz. Miért?-lépett hozzám közelebb.
-Nem „kaptál vissza”, rendben? És ha jól emlékszem, te fogalmaztál úgy, hogy ellenségek vagyunk és leszünk, amíg világ a világ-mondtam neki, de szemeibe nem néztem.
-Neheztelsz rám? Erről van szó?-kérdezte félve. Nem. Arról van szó, hogy elárulva érzem magam, és jobban egyedül, mint valaha.
-Azt szokták mondani jó ember, rossz időben, nem? Hát ez most erre tényleg a legalkalmatlanabb idő-ciccegtem.
-Mit akarsz? Várni? Reménykedni?-kérdezte értetlenül. Az, hogy én se tudtam a válaszokat, felidegesített. Fogalmam sem volt. Honnan tudhatnám, mit akarok? De ha erre tényleg választ vár, akkor csak egy dolgot tudok mondani.
-Azt akarom, hogy eltűnj az életemből. Csak mindent teljesen összekuszálsz-fakadtam ki.
-Azt hittem te más vagy...-suttogta maga elé.
-Hát... úgy tűnik mindketten csalódtunk-vontam vállat.
-Haze-bukkant fel Blair, és aggódva vizslatott minket.-Jobb lesz, ha kicsit magára hagyod Aspent-kérte a fiútól.
-Kinek lesz jobb?-forgattam meg szemeimet.
-Szeretitek egymást, ti is tudjátok, csak most kicsit összezavarodtatok-túrt tincsei közé Blair feszülten.
-De neki nem számít, hogy szeretem! Akkor nem mindegy?-dobbantott idegesen Haze.
-A szeretni fogalma nem merül ki a jó dolgokban, és egyikünknek ezeket magára kell vállalnia-forgattam meg szemeit.
-Mintha te lennél az egyetlen, aki áldozatokat hozott!-emelte fel hangját.
-A szerelemért tett dolgokat nem nevezheted áldozatnak. Jézusom, mintha valamilyen kényszer lenne, amiért vársz cserébe valamit-ingattam fejemet.
-De tényleg vártam érte valamit... hogy majd észreveszed a tetteimet, engem-törölgette arcát.
-Nem csináltál túl sok érdemlegeset. Nem tudom mit vársz-vontam vállat.
-Aspen-szólalt fel most Blair.-Ezt később rendezzétek le, rendben? Ne akarjatok feleslegesen összeveszni.
-Akkor te miért nem tudsz kibékülni Dashel?-kérdezte ingerülten Haze a lánytól.
-Ebbe ezt ne keverd bele!-néztem rá mérgesen.
-Miért ne?-fonta keresztbe karjait maga előtt.
-Miért nem a bátyádat kérdezed, hm? Neki kéne tudnia a választ-tárta szét karját Blair.
-Miért hibáztattok minket?-remegtek meg Haze ajkai.
-A falkámat kell védenem, nem titeket. Az pedig a ti hibátok, ha vagytok olyan gerinctelenek, hogy ezért bárkit is büntettek-morogtam rá.
-Aspen... te ezt nem érted-túrt hajába Haze.
-Csak tűnj el!-kiáltottunk rá egyszerre Blairrel.-Kérlek, Haze-tette hozzá a lány. A béta csak lesütötte szemeit, majd farkassá változva elrohant.
     Legszívesebben megöltem volna valakit vagy valamit, de helyette csak ökölbe szorított kézzel néztem Haze után.
-Baszd meg-ütöttem egy fába.-Mi a szarért történik már megint ez? 1 hétig sem voltam távol, de már minden elcsesződött-csettegtem.
-Ha nincs otthon a macska, cincognak az egerek-vont vállat Blair.
-De... ezt annyira nem így terveztem-hunytam be szemeimet nagyot sóhajtva.
-Sajnálom Aspen. Nem kéne, hogy miattunk te és Haze is haragba legyetek-hajtotta le fejét Blair.
-Ez nem a te hibád. Egyszer majd csak megértik-rúgtam fel egy kis havat.
-Ígérem, beszélek Dashiellel-mondta, és utánam sietett, amint elindultam.
-Beszélj. De azt hiszem Haze és én így pont jól megvagyunk-vonogattam vállamat.
-Ezt nem mondhatod komolyan-hitetlenkedett Blair.
-Márpedig de. Most pihenni szeretnék, de kérlek szólj anyáéknak, hogy beszélni szeretnék velük-néztem a lányra, aki készségesen bólogatott.
-Rendben Aspen, de azért ne add fel Hazet-nézett rám komolyan, mire én unottan biccentettem, majd beléptem a házamba.
     Kezdett fájni már a fejem ettől az egésztől. Ésszerűnek tartom magamat és egyenesnek, mégis abban a pillanatban, hogy Haze feltűnik, elcseszek mindent. Azt terveztem, hogy helyrehozok vele mindent, vigyázni fogok rá, mint a legértékesebb kincsemre, és elfogom neki mondani, hogy szeretem. De már kínomban nevetni támad kedvem, amikor eszembe jut milyen nevetséges vagyok. Hogy voltam olyan ostoba, hogy elhittem, a mi szerelmünk lehet valódi és valaha is egymáséi lehetünk. Azt hittem ezzel az egésszel, amit az elmúlt napokban csináltam, érte is tettem valamit, de ahogy látom még mindig nem egy oldalon állunk, és ez is csak újabb gátat szabott közénk. Dashiellről nem is beszélve... Hosszú évek óta először éreztem úgy, hogy valaki szeretése végre boldogságot okoz nekem, de ezt is elakarják venni tőlem. Blairen kívül talán nincs is más, aki úgy gondolná, megérné szeretnünk egymást. És talán tényleg a többieknek van igazuk...