Várni rád /BEFEJEZETT/

Megtört könnyek

     Egész késő estig voltunk el. Már rég besötétedett, amikor visszafordultunk.
     Visszafele már nem siettünk annyira. Fáradtak voltunk, mégis teljesen feltöltődtünk. Jó érzés volt, ahogy az is, hogy a sötét, csillagos ég alatt úgy mozogtunk, mint az árnyékok. Súlytalanul, nesztelenül és eggyé válva a természettel.
     A falka táborhelyére érve sem fogadott jóval nagyobb világosság. Csupán egy házban égtek a villanyok, és különös nyugodtság ült a házakon.
     Elköszöntem a falkától, majd visszaváltozva lassan az otthonom felé vettem az irányt. Üdítő érzés volt belépni a meleg házba a nagy hideg után.
     Mély levegőt vettem, mire megéreztem a levegőben szállingózó isteni illatokat. A hasam már korgott, pláne annak tudatában, hogy Solana istenien főz, de legelsőnek azt akartam csekkolni, hogy mindenki jól van. Mivel feltehetőleg a szobámba voltak, oda is vettem az irányt, és egy kopogás után be is nyitottam hozzájuk. Bevallom, kellemeset csalódtam. Bár abban biztos voltam, hogy Solana fiatalabb, mint Haze, hiszen csak 17 éves, de már most szörnyen felelősségteljesen és anyáskodóan viselkedett. Egyszer majd nagyon jó szülő válik belőle, ebben biztos vagyok. A bétával is úgy tűnt nagyon jól bánik, és megtalálták a közös hangot.
     Mindketten az ágyban heverésztek, mellettük könyvkupacok voltak szerteszét. Solana éppen valamilyen magazint mutogatott, miközben azt magyarázta, hogy figyeljen a külsöjére, ha még idén be szeretne csajozni. Haze csak morogva bólogatott, de valójában mosolygott, ami egészen megmelengette a szívemet. Aranyos volt a fiú, ahogy próbálta elrejteni azt, hogy jól érzi magát, mintha azzal csak bűnt követne el, de sajnos, vagy nem sajnos, barna szemei elárulták őt. Solanaról pedig hát csak annyit, hogy egy aranyszívű lány.
-Megjöttem-szakítottam félbe a pillanatot, mire Solana abbahagyta a fiú bántalmazását, aki azzal a hévvel kócolta is össze tincseit, amik eddig szépen be voltak állítva. Solana morcosan nézte tettét, Haze pedig csak ártatlanul megvonta vállát, majd rám nézett. Szemei csillogása alábbhagyott, nem tudom mi lehetett a baja, de láttam, hogy felhőtlen nyugalma és jókedve hamar elszállt. Tartott tőlem. Ezt láttam rajta, amitől én is feszélyezetebbé váltam. Lehet jelentéktelen volt, mégis számított, hogy hogyan érzi magát a társaságomba, ez pedig annyira nem volt hízelgő.
-Hát akkor én megyek. Majd még fussunk össze-Solana elmosolyodott, aztán mint a filmekben, tisztelgett egyet a bétának, aki elsőnek furán nézett a lányra, majd tétován viszonozta a gesztust. Vicces volt nézni ügyetlen mozdulatait, mintha csak egy tinilány próbálna csókolózni, mégis szép gesztus volt próbálkozása. Talán nem is olyan kőszívű, mint gondoltam.
     Solana még intett egyet a fiúnak, aztán mellettem ellépve kiment a szobából, egyenesen le a konyhába. Egy kis ideig még néztem a bétát, aztán követtem a lányt, hogy kicsit tudjak vele kettesben beszélgetni.
-Minden rendben volt vele?-kérdeztem a konyhapultnak támaszkodva. Kíváncsi voltam, hogy Haze valóban képes előtárni kedves, jószívű oldalát.
-Fogjuk rá. Bár nagyrészt aludt, meg olvasott, de jófej volt. Csak kell neki idő, amíg feloldódik-mosolygott Solana.-Viszont... reggel evett valamit?-váltott aggodalmasabb hangnemre.
-Nem. Miért?-ráncoltam össze szemöldökömet, tartva a választól.
-Ma este hányt, és próbáltam adni neki valamilyen kaját, de semmit nem volt hajlandó megenni. Tudom, hogy ilyenkor az ember nem kívánja az ételt, de akkor ezek szerint ma még nagyon semmit sem evett. Próbáld meg meggyőzni, hogy jót tesz neki-mintha az olyan könnyű lenne. De végtére is igaza van. Nem tudom már mióta nem evett normálisan, vagy egyáltalán bárhogyan, ez pedig a gyógyulását is hátráltathatja.
-Majd beszélek vele-bólintottam komolyan, mire a lány szemei is boldogan felcsillantak. Ahogy elnézem szívén viseli a fiú sorsát.
-Köszönöm. Akkor majd holnap találkozunk. Jó éjt-mosolygott rám végtelen kedvességgel és szeretettel szemében. Azzal a tipikus szívet melengető Solana pillantással.
-Jó éjt-mondtam neki, ő pedig maga mögött becsukva az ajtót, elhagyta a házat.
     Orrnyergemet masszírozva próbáltam időközben kitalálni valamit a béta megtörésével, de mivel nem született épkézláb ötlet, ezért elsőnek azzal haladtam, amivel biztosan tudtam. Tehát szedtem magamnak egy adag kaját, ami bolognai volt, és egy kis adagot Hazenek is, hátha bejön neki. A két tányérral egyensúlyozva mentem vissza hozzá.
     Lábammal berúgva az ajtót léptem be a szobába, mire a béta összerezzenve kapta rám tekintetét.
-Csupa jókat hallottam rólad. Azt hittem majd olyan beszámolók fognak érkezni, hogy legyilkoltál valakit-ültem le mellé az ágyra mosolyogva, miután a két tányért letettem az éjjeli szekrényre.
     Lassan felült az ágyon, és jobban betakarva magát húzódott kicsivel odébb tőlem. Mondatomra csak unottan megforgatta szemeit.
     Megcsóváltam fejemet, aztán úgy döntöttem bekapcsolom a TV-t és esetleg így este nézhetnénk valamilyen filmet. Ehhez a szemüvegemet is elő kellett keresnem, ami megint eszembe juttatja a kontaklencsét, de tudtam, nem soká úgyis máson fog járni az eszem. Leginkább azon, hogy mit csináljak Hazeel. Szeretnék vele beszélgetni, hogy tudjam ki is ő, de nem tudom hogyan kéne vagy miről. Na meg, hogy hogyan, hiszen ha rá is nézek kicsinál. Oké, talán ahhoz is van köze, hogy én is ezt csinálom vele, de ez csak mellékes.
-Miért csinálod ezt, hm?-néztem rá kérdőn. Lustán fordult felém, és több magyarázatot várva felhúzta szemöldökét. Tekintete különösen nyugodt volt, akár egy szélcsendes őszi erdő kora reggel.-Megakarsz ölni, mégsem teszed, pedig képes lennél rá. Többre vagy képes, mint amit mutatsz magadból, de tagadod. Miért?-kérdeztem őszintén. Kedvetlenül elhúzva száját vonta meg vállát.
-Jobb, ha gyengének hisznek, mintha olyan erővel ruháznának fel, amim nincs-válaszolta halkan.
-Azt hittem az összes áruló egomán-hümmögtem magam elé.
-Azt hittem te nem vagy vadász-válaszolta gúnyolódva.
-Nem vagy vicces-morogtam rá, de ő csak megforgatva szemét elfordult tőlem.-Na ne már, neked is tudnod kell, hogy a sztereotípiák lényeg az, hogy javarészt igaz.
-Véletlenül arról a sztereotípiáról nem hallottál, hogy képesek hideg vérrel gyilkolni?-morgott rám, megmutatva hegyes szemfogait. Amikor azt mondtam nem tudom hogyan kéne vele beszélgetnem, pont ez volt az, amit értettem alatta. Alig szóltunk egymáshoz néhány mondatot, de megint oda lyukadtunk ki, hogy ő feszült lett, én pedig élvezem, hogy felpiszkálom.
-Mit fogsz csinálni, megütsz?-piszkáltam tovább, mire szemei ingerülten villantak fel.
-Az egyetlen dolog, ami visszatart attól, hogy megöljelek, az...-nézett rám vicsorogva, majd egy pillanatra elhalkult.
-Az...?-vontam fel szemöldököm.-Nincs semmi, ami megállítana-szar ötlet felidegesítenem, de képtelen voltam nem azon gondolkozni meddig megy el, és valójában mire képes.
-Bolondnak gondolsz?-változott vissza szeme eredeti színére.-Miért hiszed azt, hogy egy vadász ilyen könnyen elveszti az önuralmát? Egyáltan miért akarod ezt?-sóhajtott fáradtan.
-Csak kíváncsi vagyok-dőltem hátra az ágyon.
-Ne kóstolgass, rendben?-morrant rám, és magára húzva a takarót a párnába fúrta fejét.
-Ne szabj feltételeket-válaszoltam, majd újból kezembe vettem a távirányítót, és ezzel együtt témát is váltottam.-Milyen filmeket szoktál nézni?-érdeklődtem félig én is elfeküdve az ágyon.
-Semmilyet-válaszolta kicsit olyan nemtörődöm stílusban. Jó, akkor talán... feltehetőleg ő egy sorozatgyilkosos dokumentum filmben találná meg a legnagyobb kikapcsolódást, természetéből adódóan, de én azt lehet most kihagynám. Ezen kívül meg amúgy fogalmam sem volt mire érzékeny. Az akció és a horror filmek lehet durvák lettek volna neki, a vígjátékokat féltem, hogy nem fogja érteni, romantikus filmet pedig én aztán nem fogok nézni. Esetleg valamilyen gyerekeknek szóló filmet nézhetünk, nem mintha azoknak a nagy százaléka nem lenne traumatizáló, de végül sikerült egy szimpatikusat találnom. Hihetetlen, hogy még egy filmválasztást is ennyire túl tudtam reagálni, de Haze szeszélyes és harapós természetéből kiindulva valahogy nem találtam benne semmi csodálkozni valót. Blair parfümétől is teljesen kiakadt, pedig semmi különös nem volt benne. Legalábbis számomra.
-Hoztam neked kaját-szakadtam ki gondolataimból, miközben én el is kezdtem enni. Egy pillanatra rám nézett, elfintorodott, majd nézte tovább a filmet. Láthatólag nem hozta lázba ötletem.-Lassan 2 napja nem eszel semmit-húztam el számat.-Csak egy kicsit-győzködtem közelebb csusszanva hozzá, de erre csak fájdalmasan felnyögött, és arcára egy fintor ült ki. Nem kért se a kajából, se belőlem.
-Nem kérek-makacskodott, de tekintete és korgó hasa elárulta őt. Nem ismerem sok ideje, de már rég feltűnt, mennyit hazudik magáról. Talán ő maga is elhiszi.
-Tuti, hogy nem vagy éhes?-néztem rá kételkedve, miközben én ettem még egy falatot. Határozottan bólintott, és inkább a filmre koncentrált, de én nem adtam fel a próbálkozást. A legnagyobb szerencséje az volt, hogy most volt türelmem hozzá, különben már rég ledugtam volna a villát a torkán.
-Csak egy kicsit egyél-szóltam rá, hátha ezzel sikerül rá hatnom. Az egyáltalán nem tesz jót neki, ha nem eszik.
     Mondatomra megrázta a fejét, és mérgesen fonta mellkasa előtt keresztbe karjait, akárcsak egy durcás kisgyerek, akire a tányéron hagyott zöldségeket próbálom rátukmálni.
-Miért jó neked szenvedni?-sóhajtottam, de annyira nem akart választ adni.-Nem szeretem, amikor inkább úgy döntesz figyelmen kívül hagysz-csettegtem, kezdve egyre inkább idegesebbnek érezni magamat a zsákutcákba futott könyörgéseimtől.
-Őszintén leszarom-adta meg a szörnyen kedves választ, hiába látta, hogy nem annyira szórakoztat engem ezzel a viselkedésével.
-De én nem. Egyél-noszogattam tovább.
-Nem akarok enni-válaszolta elhúzott szájjal, és látszott rajta, hogy kellemetlenül érinti a téma, pedig nem azt kértem meg, hogy öljön meg valakit. Vagy azt könnyebben megtette volna, minthogy egyen?
-Anorexiás vagy?-forgattam meg szemeimet unottan. Tekintete mindent elárult. Hihetetlenül jól tud elítélően és lekicsinylően nézni. Akkor gondolom nem, és nem is nagyon értékelte a feltételezésemet.-Mondták már mennyire hasznos vagy?-csettegtem nyűgösen.
-Mondták már, hogy dugulj el?-morrant rám idegesen.
-Tényleg bocsi, hogy nem hagylak éhen halni-húztam el számat.
-Nem te mondod meg mit csináljak-nézett velem farkasszemet, de nekem már kezdett elegem lenni belőle.
-Ez hülyeség. Tényleg még napokig szeretnél éhezni?-forgattam meg szememet.
     Külső szemlélőként mindig láttam az árulókat, és az életüket, de belülről még soha, és valójában fogalmam sem volt milyen is az. Márpedig sejtettem, ez az erős tiltakozása is ahhoz köthető.
-És, ha igen?-válaszolta félvállról.
-Olyan választási lehetőséged nincs. Csak olyan van, hogy fogod azt a szép szád, és ahelyett, hogy beszélsz, eszel abból a kajából, amit adok neked-néztem szemébe morcosan, próbálva a lehető legkedvesebb hangnemben tálalni neki a dolgot. Egy pillanatra csak csendbe maradt, aztán végül megforgatva szemét szólalt meg.
-Milyen étel ez?-kérdezte kicsit fintorogva, mire én elégedetten konstatáltam győzelmemet.
-Bolognai-mutattam felé a kaját, de ő csak hátrább húzódott, és úgy kémlelt hol engem, hol az ételt.
-Az milyen?-nézte furcsán a tányért enyhén elhúzva száját.
-Komolyan kérdezed?-lepődtem meg, de morcos tekintetéből ítélve igen. Nem hittem volna, hogy létezik olyan ember, aki nem tudja mi az a bolognai. Vagy mégis az intézetben milyen kaját adtak nekik? Erre aztán tényleg igazán kíváncsi vagyok.-Hát van benne tészta, paradicsomszósz, hús és fűszerek. Kóstold meg-nyújtottam felé villámat.
     Óvatosan megszaglászta, majd kérdőn rám nézett, mire én bíztatóan bólintottam. Végül fintorogva a szájába vette az ételt. Nehezen ment le neki a falat, mintha valami gusztustalannal etetném.
-Fura...-mondta, ahogy lenyelte az ételt.
-Nem ilyenhez szoktál?-tettem fel a kicsit költői kérdést. Valószínűleg nem, ha fogalma sincs mi ez. Unott pillantást vetett rám, nem is méltatva válaszra, mégis szemében valami olyasmi csillant, ami miatt muszáj volt elkapnom róla tekintetem. Szégyen. Mintha csak szégyelné magát emiatt.
-Nem baj, a hűtőben még van más fajta kaja is. Hátha azok közül bejön az egyik-ajánlottam fel neki, remélve sikerül valamit belétömnöm.
-Nem kérek-utasította vissza.
-Azért nézd meg, hátha-győzködtem.
-Minek?-sóhajtott feszülten, de végül bólintott.
     Addig megállítottam a filmet, majd kikeltem az ágyból és megvártam, amíg Haze is feláll. Erősen az ágyon támaszkodva nehezedett lassan lábaira, de így sem tudott túl magabiztosan megállni. Csak most tűnt fel, hogy egyik lábára biceg. Nem is igazán tud ráállni.
-Mi történt a lábaddal?-mentem mellé és belé karoltam, hogy rám tudjon támaszkodni, de én is egyből beláttam, hogy ez egy rossz ötlet volt, mielőtt még megüthetett volna, így elengedtem őt, mire elvesztve egyensúlyát huppant vissza az ágyra. Kényelmetlenül karolta át testét kezével, és ellenszenvesen nézett szemeimbe. Oké, felfogtam, hogy nem szereti, ha hozzá érnek.
-Eddig is rossz volt a bokám-mondta egy kis idő múlva, én pedig nemtetszően néztem végig rajta. Megint hazudik. Majd meg kell jobban is néznem a bokáját, de jelenleg ez nehezen kivitelezhető lenne.
-Oké, mindegy-engedtem el egyenlőre a témát.-És hogy akarsz lemenni a konyhába?-vontam fel szemöldököm.
-Sehogy-adta meg az egyszerű választ.
-Haze, jó lenne, ha ennél, és csinálnék neked teát is. Tedd meg értem-néztem rá fáradtan, de miért is gondoltam, hogy őt ez meghatja?
-Még a saját életemet sem menteném meg, ha azt mondanák érted tegyem meg-morogta, de végül újból felállt már egy kicsivel stabilabban. Inkább elengedtem fülem mellett piszkálódását és járására koncentráltam.
-Bassza meg-sziszegte fájdalmasan, amint bal lábára nehezedett.
-Megengeded, hogy segítsek?-léptem hozzá közelebb, felé nyújtva kezemet.-Segítek neked, rendben? Csakhogy tudj rám támaszkodni-szólaltam meg most nyugodtabban, legyűrve az összes olyan kényszert, hogy sértegessem. Ujjaimat finoman végigvezettem derekán, de láthatólag nem tetszett neki, amit úgy adott tudtomra, hogy jó erősen a lábamra lépett.-Aú, ne legyél már ilyen-csettegtem idegesen.
-Kértem, hogy ne csináld ezt-morgott rám ingerülten, majd végül elindult kifele. Halkan dünnyögve mentem utána, de ezután sem voltak a dolgok zökkenő mentesek. Szép lassan elindultam, de mivel láttam, hogy nehezen járt, és megterhelő is volt neki, muszáj volt rávennem, hogy rám támaszkodjon, mert féltem minél több mindennek teszi ki fájó lábát, annál rosszabb lesz neki.
-Könyörgöm ne hisztizz, oké? Fel foglak venni, hogy ne kelljen terhelned a lábad, és hogy megkönnyítsem a dolgunkat. Ígérem, finom leszek-néztem szemeibe.
     Lassan megállt, majd felém fordult, csakhogy haragos pillantásokkal illethessen. Szemeiben sötét vihar örvénylet, mintha csak egy késő esti őszi esőzést néznék. Rideg volt, ugyanakkor volt benne valami meleg tekintetében, amit egészen kellemes volt nézni. Érdeklődve fürkésztem íriszeit, amik szép lassan szelídülni látszódtak. Elkapta rólam a tekintetét, de megenyhült szemei nem hazudtak, így én is felbátorodtam.
     Közelebb léptem hozzá, mire ő egyet hátra lépett, és újból rám emelte tekintetét. Biztatóan bólintottam neki, ő pedig megilletődve nyújtotta felém kezét. Ujjaival végigsimított karomon, fel a vállamig, egészen a tarkómig, és végül megállapodott keze nyakamnál.
     Visszakozott, láttam rajta, de nem lökött el magától. Kissé lehajoltam, és egyik kezemmel lábánál, másikkal pedig derekánál szép lassan felemeltem. Bevallom lendület nélkül kicsit nehezebb volt őt felvennem, de súlya nem volt akkora, hogy ne tudtam volna vele megbirkózni.
     Nem volt hirtelen mozdulat, de mégis megéreztem, hogy teste megfeszült, és megrémült, de én nem engedtem el. Egy pillanatra elakadt a lélegzete, majd gyengén tincseimbe markolt. Teste megremegett, de nem tett semmit. Vett egy mély lélegzetet, majd lehunyta szemeit, és arcát bőrömbe fúrta. Másik kezét is óvatosan nyakam köré kulcsolta, úgy mintha csak attól félne megijedek tettétől. Lassan fújta ki az eddig bent tartott levegőt, aztán jobban körém fonta kezeit. Tincsei csikizték a nyakamat, és megéreztem bőrömön halk szuszogását. Mellkasa lassan emelkedett és süllyedt, csak szívét hallottam gyors tempóban kalapálni. De az is lehet, hogy az csak az enyém volt.
-Ne ejts le-kérte, ami inkább volt érthetetlen dünnyögés, de sikerült kivennem belőle a lényeget. Észre se vettem, hogy eddig én is bent tartottam a levegőt, és csak most engedtem ki.
-Vigyázok, ne aggódj-indultam el vele kifele a szobából, amint megbizonyosodtam róla, hogy biztonságban érzi magát. Valahányszor megrémül valamitől, sokkal másabb arcát láttatja. Fura volt látni, hogy tud gyenge is lenni, fáradt, emberibb. Tegnap is, amikor segítettem neki a sebeit ellátni, egész normálissá vált. Csakhogy most önszántából mutatta meg nekem ezt az arcát, ami így teljesen más hatást ért el.
     Óvatosan mentem le a lépcsőn, véletlenül se legyen Hazenek rossz, majd a konyhába érve lassan letettem egy székre. Egy kicsi időbe telt neki, amíg realizálta, hogy elengedtem, és ő levette a kezeit rólam. Tekintete az ablakra vándorolt, és ujjait piszkálva figyelte egy kis ideig a havas tájat, aztán újból visszafordult hozzám.
-Szóval? Mivel tudsz szolgálni?-köszörülte meg torkát, és láthatólag kerülte a tekintetemet. Csak ekkor tűnt fel milyen ártatlannak is néz ki így.
     Az én pulóverem volt rajta, ami minimum egy számmal nagyobb volt rá, így takarta alatta levő nadrág egy részét. Kézfejére rácsúszott a pulóver ujja, amivel jobban fel tudta melegíteni kezeit. Szemei fáradságot tükröztek, és egész sápadtnak tűnt. Ugyanakkor arcát halványan elpirulni láttam. Gondterhelt képet vágott, és pofiját próbálta kezével eltakarni, remélve nem tűnik fel nekem. Ekkor végre szemeimbe nézett, így jobban láthattam azt a két sajnálkozó szempárt. Nem értettem miért reagál így, de nem is tudtam most ezzel foglalkozni. Túlságosan el voltam azzal foglalva, hogy ezek mennyire ragyogóvá tették nyúzott arcát. Ami azt illeti, tényleg tisztában voltam azzal, mennyire vonzó külseje, de ez csak még jobban idegesített, és egyel több ok volt, amiért utálhatom. Nem volt jó érzés valami olyat szépnek titulálni, ami belül közel sem volt gyönyörű. Az, hogy tud így is viselkedni, az egy dolog volt, de ez a bétának csak egy kis része volt.
-Hát...-szakadtam el arcától elkomorulva.-Van itthon egy kevés pizza, krumplipüré, csirke. Ha édesre vágysz tudok adni csokiskekszet és sütőtökös pitét-soroltam, de ahogy elnéztem fogalma sem volt miről beszélek, így inkább megpróbáltam én dönteni.-Tudom ajánlani a csokiskekszet, azt többségében mindenki szereti.
-Inkább egy teát kérnék-mondta már határozottabb hangon.
-Úgy volt, hogy eszel valamit, nem?-néztem rá számonkérően.
-Aspen, kérlek-wow... nem is hittem volna, hogy ezeket a szavakat ismeri.
     Tényleg megdöbbentem rajta, de látva durcás pillantását, csak elégedetten biccentettem, és az egyik szekrényből elővettem bögrét, majd feltettem egy vizet forrni. Az asztalra tettem a mézet, és a filtereket, aztán úgy döntöttem mégis megkísérelek adni neki valamilyen ételt, úgyhogy a szekrényből elővettem neki a csokiskekszet. Nagy szemekkel követte a finomságot, majd ahogy letettem elé, elítélő tekintettel mért végig, de ennyi még megéri.
     Egy kis ideig csak szemezett vele, és nem volt túlságosan felbátorodva, úgyhogy én vettem ki egyet belőle, és kezdtem enni. Kis ideig nézett engem, aztán egyszerűen kivette kezemből a félig megevett süteményt, és ő is beleharapott egyet. Bár nem értékeltem annyira tettét, ezt az áldozatot még hajlandó voltam meghozni érte.
     Már épp kezdtem volna gyönyörködni a látványban, miszerint visz egy kis táplálékot a szervezezébe, amikoris a csendet egy kopogás törte meg.
     Haze ijedten kapta fel fejét, de én csak intettem neki, hogy nincs gond, majd nagyot sóhajtva mentem az ajtóhoz. Kinyitva azt anyáékkal találtam szembe magamat, amin meglepődtem. Már tegnap is jártak is, és nem gondoltam volna, hogy ma is tesznek látogatást.
-Gyertek beljebb-de mielőtt végleg beinvitáltam volna őket, megtorpantam egy pillanatra.-Haze a konyhában van-figyelmeztettem, mert tudtam, hogy előfurdalhat az is, hogy esetleg rosszul reagálnak rá. A szüleim csak bólintottak, majd beljebb léptek.
     Az ebédlőasztalnál még mindig ott ült a béta egy csokis sütit majszolva. Nem vitte túlzásba az evést, csak lassan és finoman ízlelgette, de eddig úgy tűnt egészen bejött neki. Nagyon bele volt merülve az étkezésbe, de ahogy meglátott minket, rémültté vált.
     Félénken pillantott rám, és lenyelte a szájában levő falatot. Teljesen megilletődött, és kezével gyorsan letörölte szája széléről a csokit, viszont hamar rájött, hogy tette nem volt túl etiketthez illő, így csak az én tekintetemet kezdte kétségbeesetten fürkészni. Anyám is hasonlóan méregette a bétát, mint ő őket, apám pedig leplezetlenül mutatta nem tetszését, amibe nem igazán tudtam belekötni. Jogos volt.
     Őszintén szólva szüleim viselkedése nem lepett meg. Tudtam, hogy anyám óckodva fog a helyzet előtt állni, apám pedig ellenszenvesen, és ez talán így is volt természetes. Na de Haze reakciója meglepett. Azt sejtettem, hogy tudja azt, hogy ők a szüleim, de az szokatlan volt, hogy bár ügyetlenül, de megpróbált rájuk jó benyomást tenni. Ő nem annak a típusnak tűnik, mint akit ez érdekel.
-Anya, apa. Ő itt Haze-mutattam be nekik egymást, ezzel megtörve a kellemetlen csendet. A fiú óvatosan felállt, és szüleim elé állt. Apa határozottan nyújtotta felé a kezét, mire a béta tekintete sajátjára siklott. Egy pillanatra megremegett, de összeszedve magát nyújtotta jobbját apámnak, ami annyira nem is ment vészesen, anyámmal pedig csak egy gyors pillantást váltottak.-Szóval miért jöttetek?-köszörültem meg torkomat.
-Lehet vissza kéne jönnünk máskor-mondta halkan anya.-Nem szeretnénk zavarni-tette hozzá a lehető legudvariasabban megvetve Haze jelenlétét. Erre a fiú arca pirosabb lett, de próbált nem foglalkozni a szüleimmel, ami azért elég nehéz volt.
-Nem zavartok-vontam vállat, hiába tudtam, hogy egymás jelenlétével csak bántják egymást, abban reménykedtem, hogy megfognak egymással békélni.-Miért jöttetek?-kérdeztem és levettem a forralóról a kész teavizet, amit kiöntöttem Hazenek. Miután elkészítettem neki a teát, én is leültem, mire a szüleim is helyet foglaltak. Én a béta melletti székre telepedtem le, a szüleim velünk szemben. Fürkésző tekintettel néztem apáékat, válaszra várva.
-Hallottunk néhány dolgot a közeli falkáktól-kezdte apám, amint látta anya most nincs köztünk. Finom pillantásokat vetett Haze felé, aki vagy állta azokat, vagy csak lesütötte szemeit.
-Igen...?-vontam fel szemöldököm, hátradőlve a széken. Apám nagyot sóhajtott, majd tekintetét az asztalon pihentetett kezére vezette.
-Egyre több eltűnésről és halálesetről számolnak be. Többé nem védenek meg minket a hegyek az árulóktól-közölte újból rám nézve. Homlokomat ráncolva gondolkoztam el a hallottakon. Nincs arról információm, hogy Dashiellék csapatán kívül lennének itt más árulók, ami azt jelenti, hogy ők okozzák ezt a felbolydulást. Az egy dolog, hogy a mi falkánkat békén hagyják, de az otthonom a területemnél tovább nyúlik. Nem sodorhatom veszélybe más farkasok életét sem. De mindent meg fogok tenni, amit a helyzet megkövetel.
-Fel vagyok készülve a harcra-válaszoltam elszántan.
-De mi nem vagyunk felkészülve az elvesztésedre-szakította el a tekintetét hirtelen Hazeről anya.-Mind tudjuk, hogy... parancsba van nekik adva mit tegyenek, és véghez is fogják vinni azt-fogta kissé suttogóra a dolgot, és egy nagyot nyelt, ahogy ezt kimondta. A mellettem ülő béta alig észrevehetően bólintott, megerősítve a dolgot. Ugyanakkor kitartóan bámulta az asztalt, nem kívánt a szemünkbe nézni.-Ha azt kérik tőlük öljenek meg téged, akkor meg fognak-nézett rám anyám szomorúan, próbálva nem megsérteni a mellettünk kínosan ücsörgő bétát. Miért is előtte beszéljük ezt meg? Talán nem volt olyan jó ötlet ez, de hát ez a család nem a logikusságáról híres.
-És ha én nem védem meg a falkámat, ki fogja?-morrantam fel idegesen, miközben frusztráltan a hajamba túrtam.
-Ha te veszel, a falkád is fog. Ezt te is tudod-mondta apám komoly tekintettel figyelve engem.
-Miért gondoljátok, hogy bármi bajom lesz? Ez aztán nagy bíztatás, tényleg, köszi-fújtattam ingerülten. Igen, én is féltem, és igen, én is tudtam ennek kockázatát.
-Sajnáljuk, nem ez volt a szándékunk, mind tudjuk, hogy jó vezető vagy, viszont ezzel együtt a mi fiúnk is. Nem szeretnélek visszatartani. Soha nem akartam, hogy olyan legyél, aki sodródik az árral és ölbe tett kézzel várja a folytatást, de az ilyen pillanatokban azt kívánom bárcsak olyan lennél, hiába teszel ezzel büszkévé. Képtelen vagyok mégegyszer elviselni, hogy tönkretegyék a családunkat-csuklott el anyám hangja. És már megint azok a könnyek, amik az én szívemet is úgy mardossák.
-Vigyázok a családunkra. Bízz bennem, anya. Tudom mit csinálok. Most biztonságban vagyunk-nyugtattam kezemet összekulcsolva az övével, és lágyan cirógatni kezdtem. Erős nő, de ha rólam van szó, hamar meginog.
-Tudom, mert itt vagy nekünk-mosolygott rám finoman, amit viszonoztam neki, remélve kicsit megnyugszik. Egy percig csak lágy tekintettel nézett rám, finoman megsimogatva arcomat. Kellemes csend szállt ránk, egyikünk sem kívánta megtörni. Apa unta meg leghamarabb ezt, így megköszörülve a torkát terelte magára a tekinteteket.
-Ha bármire szükséged van, mi itt vagyunk neked-mondta apa.-Csak ígérd meg, vigyázol magadra. A falkának most pont ilyen alfára van szüksége, de anyádnak igaza van. A szüleid vagyunk és ahogy rád számítanak a társaid, úgy te is számíthatsz ránk. Egyébként meg a helyedben vigyáznék magamra. Blair már kijelentette, hogy ő lesz a következő alfa-mosolyodott el finoman a végére, mire én nevetve ráztam meg a fejemet. Hát persze. Hamarabb lenne diktátor, mint vezető.
-Köszönöm-mosolyogtam.-Esküszöm, ha meghalok, utána még meg is ölhettek-néztem rájuk kicsivel több életkedvvel. Nem tudom miért nem adok hálát mindennap az égieknek, hogy ilyen szüleim vannak. Jó, néha az idegeimre mennek, és szokásunk veszekedni, de ha kell, mindig itt vannak mellettem, és végtére is szeretem őket.
-Ne mond ezt-nevetett fel lágyan anyám, majd csillogó zöld szemeivel az enyémekbe nézett. Tekintete meglágyult és egy fáradt mosolyra húzta ajkait.-Kezd későre járni-sóhajtotta.
-Tényleg-bólintottam a faliórára pillantva, ami este fél 11-et mutatott.
     Még megkínáltam őket valamilyen vacsorával, vagy bármilyen étellel, itallal, de nem éltek a lehetőséggel.
     Lassan mindannyian felálltunk, majd anyám még vetett egy pillantást Hazere. A fiú csokoládébarna szemeiben olyan csillant, amit nem sokszor láttam. Együttérzés. Anya pedig rámosolygott. El kell még fogadniuk ezt, tudtam jól, de végtére is... megértik egymást. Fura volt még számomra is a béta és az anyám közötti kapcsolat, de láthatólag egy nyelvet beszéltek, már csak meg kellett szólalniuk.
-Kérlek, ne bántsd őt-suttogta kedvesen, és finoman megölelte a bétát, ami láthatólag Hazenek nem esett jól. Egész testében megfeszült, és arcán fájdalmas fintor futott végig.
-Anya...-szakítottam volna el őket egymástól, de legnagyobb meglepetésemre a béta visszaölelte. Elsőnek csak furcsán konstatálta a helyzetet, majd óvatosan, kissé félve és esetlenül, de viszonozta az ölelést. Látszott rajta, hogy kényelmetlenül érzi magát, de mégis megtette.
-Örültem a találkozásnak-mondta Haze halkan, amint elengedték egymást anyával.
-Mi is-biccentett apám, aztán inkább kitessékeltem őket, mielőtt még tovább szuggeráljak a már így is elég megszeppent bétát.
-Jó éjszakát-köszöntöm el még utoljára szüleimtől.
-Neked is-ölelt meg anyám és érzelgős búcsút vett tőlem, mintha holnap nem látnánk egymást. Ezután egy megfáradt mosollyal az arcomon csuktam be utánuk az ajtót, és fáradtan visszamentem a konyhába.
-Féltenek tőlem-motyogta Haze a faasztalban levő évgyűrűket vizsgálva. Barna tincsei homlokába lógtak, de nem volt ahhoz sem ereje, hogy kiseperje arcából haját, így én vállaltam a feladatot. Finoman hátrasimítottan a selymes, rakoncátlan tincseket, mire végre rám emelte meleg tekintetét. Nyúzottnak tűnt, még a kezemet sem ütötte el, csak tekintete sugallta nem tetszését, így inkább elvettem róla kezemet.
-Nem hazudok, időbe fog telni nekik, amíg megkedvelnek, de tudják, hogy nem vagy rossz ember-vonogattam vállamat, próbálva mondani valamit, amivel nem rontok a helyzeten. Jól van na, soha nem voltam jó a vigasztalásban.
-Pedig néha annak érzem magam-hajtotta le a fejét.
     Csend lett. Az a nyomasztó fajta, amin az sem segített, hogy Haze tekintete teljesen megtörtté vált. Próbálta fent tartani a látszatot, de nem érezte jól magát.
-El szeretnék menni fürdeni-kérte remegő hangon.
-Nem eszel többet?-kérdeztem végignézve az asztalon.
-Nem vagyok éhes-mondta elcsukló hangon. Bár csak egy kekszet evett, de nem most volt itt az erőltetés ideje. Kivételesen ráhagytam.
-Rendben. Felmész egyedül?-kérdeztem tőle halkan. Tétován bólintva állt fel az asztaltól, de azonnal meg is állt. Láttam hátulról, hogy megtörli arcát, és vesz egy mély lélegzetet, de a világért se fordult volna felém. Kezei remegtek, és gyengén fogták meg az asztal szélét. Úgy tűnik kezd neki túl sok lenni az elmúlt napokban történtek.
-Haze, felviszlek, rendben?-léptem mellé, de csak kétségbeesetten megrázta fejét.
-Nem, kérlek-kérlelt remegő hangon. Nem értettem miért taszít el így magától, és hogy miért utálja ennyire az érintéseket, amikor ennyire szüksége van rá.
-Miért van ennyire ellenedre, hm?-simítottam végig ujjaimat gerincén.
-Aspen-fordult végre felém. Arca nedves volt, szemeit könny áztatta. Orra és arca piros volt, mégis még mindig próbálta leplezni szomorúságát.
-Csak próbállak megérteni-simogattam finoman hátát. Éreztem, ahogy ujjaim alatt megfeszül a teste, összehúzódnak az izmai, összerezzen, majd újból elernyed.
-Ne akarj-állította meg kezemet, és levette magáról. Torkát még mindig a sírás marta, de próbált határozottnak tűnni.
-Nem érdekel mit mondasz-vontam meg vállamat, és kezemet derekára tettem.
     A teste rengeteget mesélt róla. Éreztem bőre alatt az ijedséget és a pánikot. Félt megmozdulni. Hamar egyértelművé vált miért is nem szereti, ha hozzá érnek.
     Ujjaimmal lassú mozdulatokkal kezdtem el lejjebb kalandozni. A levegő belérekedt, és kezei akaratlanul is az én vállamba martak, ám úgy tűnt ellökni engem magától nem volt mersze. Tekintete rémültté vált, de én hajlandó voltam állni. Medencecsontjánál finoman végigsimítottam, majd óvatosan combjára fogtam feneke alatt, miközben folyamatosan reakcióját fürkésztem. Mellkasa rettentően gyorsan emelkedett, lábai remegtek, és halkan nyüszögve nézett szemeimbe. Combjánál és derekánál fogva kicsit közelebb húztam magamhoz, és mélyen íriszeibe néztem. Rettegve próbált hátrálni, de én nem adtam erre lehetőséget. Gyerünk, Haze. Te is tudod, hogy nem akarlak bántani.
     Tekintete meggyötört volt, de ő sem szakította meg a szemkontaktust. Újból erősebben a vállamba karmolt, majd szorítása gyengült. Tekintete kezdett nyugodttá válni, légzését pedig próbálta kiegyenlíteni. Egy elanyátlanodott kiskutyára emlékeztetett, de arca bizalmat sugallt, mire az én szívem egy hatalmasat dobbant. Finoman vettem őt fel, mire ő szorosan kulcsolta körém lábait, és arcát nyakhajlatomba fúrta. Nem kalimpált, nem rugdosott, nem kiabált rám, csak fáradtan fúrta arcát nyakhajlatomba, miközben ujjaival tincseimbe túrt, és megszorította őket, amint elhagyta ajkát egy reszketeg sóhaj. Egy pillanatra nem tudtam megmozdulni. Megbízott bennem? Nem, azt kétlem, csupán csak a helyzet hozta így.
     Nagyot nyelve pillantottam Hazere. Arcát ugyan nem láttam, de forró könnycseppjei tudtomra adták, hogy újból némán sír. Nem csoda, eléggé megviselhette őt ez az elmúlt három nap, és bár a szüleim nem akartak neki rosszat, valószínűleg ettől sem érzi magát jobban. Plusz még a láz is rájátszik rossz közérzetére.
    Finoman hajába pusziltam, majd elindultam vele felfele. Nem tudom hogy csinálta, de mialatt felértünk a szobámba, ő elaludt az ölemben, így úgy döntöttem én sem szenvedek már az esti rutinommal, hanem lefekszem aludni a bétával együtt.
    Letettem Hazet az ágyra, finoman betakartam, és adtam homlokára egy jó éjt puszit. Kikapcsoltam a még világító TV-t, majd lerúgva magamról ruháimat, gyorsan felvettem egy rövidnadrágot, és én is bebújtam az ágyba. Egy mélyről jövő sóhaj hagyta el a tüdőmet, aztán Haze felé pillantottam. Nyugodtan aludt, bár láttam arcára száradt könnyei nyomát, és piros orrát meg arcát. Akaratlanul is felé nyúltam kezemmel, majd amikor rájöttem mit is akartam csinálni, halkan felnyögve hessegettem el a gondolatot, majd a másik oldalamra fordulva végre nagy nehezen én is álomba szenderültem.