Várni rád /BEFEJEZETT/

A szerelem ajándék, a társ áldás

"We're only getting older baby
And I've been thinking about it lately
Does it ever drive you crazy
Just how fast the night changes"

     Amint Blair és Dashiell megláttak minket a folyó túloldalán, egyszerre fújták ki megnyugodva a levegőt, de azért láttam, hogy Blair egy elégedetlen pillantást küldött felém.
-Ugye jól vagy?-nézett végig öccsén aggódva Dashiell.
-Persze, semmi bajom, csak jól esett kiszellőztetni a fejemet-vonta meg vállát Haze.
-Tényleg nincs gond?-kérdezte Blair, mire a béta csak megrázta a fejét, jelezvén, minden oké. Bár így lenne.
-Akkor hazamehetünk?-vonta fel szemöldökét Dash.
-Igen-bólintottam, és már indultunk is, de nem sokára feltűnt, hogy Blair lemaradt, így én is csatlakoztam hozzá, pontosan tudva mit akar.-Mi van?-néztem rá miután kaptam tőle néhány megvető tekintetet.
-Henrynek sikerült több százszor magába bolondítania Lucyt és neked egyszer sem megy Hazet?-csettegett Blair lesajnálóan.
-Bármelyik másik romantikus filmmel dobálózhattál volna nekem, de miért pont az 50 első randival? Tudod, hogy nem szeretem azt a filmet-forgattam meg szemeimet.
-Oké, Aspen. Vitatkozhatunk ezen is, vagy pedig keresünk valami megoldást-vonta fel szemöldökét.
-Hallgatlak-néztem rá türelmesen.
-Csókold meg, és mond neki, hogy szereted. Teljesen egyértelmű, hogy oda vagytok egymásért, nem értem miért nem vagytok már együtt 1 hete-értetlenkedett.
-Jó, rendben. Ma este meg fogom csókolni-bólintottam, mire az ő szemei felcsillantak.-Aztán remélhetőleg két romantikus pillanat között el fogom tudni neki mondani, hogy valószínűleg holnap reggelre amellett, hogy a falkám kitagadott, a bátyja meg is gyilkolt-forgattam meg szemeimet, mire ő egy ilyen „ez most komoly?" tekintettel nézett rám.
-Arra jöttem én rá, hogy te mindent túldramatizálsz. Nálatok még Hardin és Tessa is hamarabb túl lépett a se veled se nélküled kapcsolaton-csóválta meg fejét.
-Most már tényleg kikötöm nálad a netet-morrantam fel.-Esküszöm, ha abbahagyod ezt, hajlandó vagyok esetleg megpróbálni megcsókolni Hazet-dünnyögtem.
-Na! Szögezzük le, hogy nem esetleg, hanem biztosan, és nem megpróbálod, hanem meg fogod csókolni, onnantól kezdve pedig nem kell más romantikus életével példálóznom, mert lesz sajátotok. Oksi?-vigyorgott rám.
-Persze. Igazán szuper-húztam el számat tettetett lelkesedéssel.
-Jöttök már? Így soha nem leszünk otthon-morgott Dashiell, mire mi megszaporáztuk lépteinket, ezzel le is zárva a beszélgetésünket.

     A Nap már lenyugvóban volt, és ránk szállt a friss esti hűvös levegő. Már mindannyian fáradtak voltunk, de amikor visszaértünk a falkához, csak tétován megálltunk a házak előtt. Haze azt hiszem az elmúlt hétben Blairnél volt, és most egy kicsit haragban is vagyunk, de attól még jól esne jelenléte a házamban, úgyhogy szívesen invitálnám meg, de nem tudom hogyan.
-Haze...-köszörültem meg torkomat, mire rám emelte barna tekintetét. -Arra gondoltam, hogy esetleg...-pillantottam a házam felé.
-Nem!/De!-kiáltott fel egyszerre Dashiell és Blair.-Aspen azt szeretné neked mondani, hogy gyorsan tegyelek ki téged a házamból, mert veled szeretne lenni, csak olyan édes, hogy úgy zavarba jön előtted, hogy még ezt sem képes kinyögni-mondta nyájasan a lány.
-Meg foglak verni. Esküszöm-néztem rá halál komolyan.
-Jól van, jól van-legyintett.-Szóval Haze?
-Komolyan zavarlak téged? Mert akkor...-hebegte elharapva a mondata második felét Haze.
-Igen!-bólintott Blair.-Rettentően. Már komolyan szenvedek a jelenlétedtől, de a szerencsénk az, hogy itt ez a gáláns úriember, aki nagyon szívesen lát otthonában-húzogatta szemöldökét Blair.
-Feltűnt, hogy ez nem egy színjátszókör, hanem egy falka?-forgattam szemeimet.
-Feltűnt, merthogy a te „nem érdekel életem szerelme" színészi képességeid eléggé gagyik-húzta el száját, Hazel való kapcsolatomra utalva. Erre Dashiell és én is felmorrantunk, jelezvén, nem tetszett, amit mondott. Remek, ez a lány egy átok.
-Aha. Jó. Azt hiszem nekünk ideje menni-ragadtam csuklón Hazet, mire bátyja már nyitotta volna a száját, de én lepisszegtem.-Leszarom. Oké? Csak ne-intettem le, mire meglepetten elhallgatott, én pedig magam után húzva Hazet elindultam a házamba.
-Aspen-szólalt meg halkan a béta, és csuklóját kihúzta az ujjaim közül, majd kicsit lemaradva tőlem lassított léptein.-Biztos nem baj, ha nálad vagyok?-kérdezte, majd halkan elmormogott egy köszönömöt, amikor előre engedtem a bejárati ajtónál.
-Miért lenne baj? Hallottad, amit Blair mondott-forgattam meg szemeimet, aztán lerúgtam magamról a cipőimet. Haze is így tett, de ő rendezetten eltette, míg én csak a földre hánytam őket, aztán fáradtan a konyhába mentem, hogy készítsek két adag forrócsokit, Haze pedig jött utánam, majd leült az asztalhoz, és lebiggyesztett ajkakkal figyelt.
-Csak... kezd olyan érzésem lenni, hogy Blair jobban szeret engem, mint te-motyogta halkan.
-Pff... Blair kioktatni és idegesíteni szeret, meg eljátszani a párterapeutát, de ezen kívül haszontalan-vonogattam vállamat, amin ő elmosolyodott, de aztán komolyra fordítottam a szót.-Sajnálom, rendben?-hajtottam le a fejemet. -Annyi olyan dolog van, ami közénk áll, és én képtelen vagyok ezekről megfeledkezni. Amellett, hogy még én sem vagyok magamban biztos, két külön világ vagyunk, akiknek nincs helyük egymás mellett-mondtam neki halkan, és talán néhány szavamat nem is hallotta a bögrék összekoccanásától.
-Tudom Aspen, és azt is, hogy én önmagamban kevés vagyok ahhoz, hogy szeress-vonta meg vállát szomorkásan.
-Ez nem igaz-ráztam meg fejemet.
-De. Az-bólintott határozottan.-Még soha nem kergettem hiú ábrándokat, de egyszer mindent ki kell próbálni, nem?-mosolyodott el fájdalmasan. A fenébe! Miért nem tudok vele őszinte lenni? Miért nem tudom teljes szívemből szeretni?
-Annyi minden változott az első találkozásunk óta, és még mindig nem értem, miért pont én és hogy?-pillantottam rá szomorúan.
-Meg se tudom mondani hány éve te vagy az első, akinél nem érzem azt, hogy félnem kéne, ha a karjaiban tart, vagy hogy tettei mögött hátsószándék rejlik. Egyszer azt kérdezted hiányzik-e az otthonom, amire azt mondtam, nekem nincs. De azóta te lettél az. És igen, nagyon hiányzik-csuklott el hangja. Jaj, ne... csak sírni ne lássam.
-Miért, Haze?-remegett meg a hangom.-Annyival könnyebb lenne, ha utálnál-csóváltam meg fejemet.
-De már nem tudlak-törölgette szemeit.-Rég megbántad, hogy megmentettél, igaz?-pillantott rám szomorúan.
-Az lenne az utolsó dolog, amit megbánnék-mondtam határozottan.
-Olyan nehéz rajtad kiigazodni-szipogott halkan, és lassan el is pityeredett. Úgy döntöttem most hagyom a jól megérdemelt forró italomat, és inkább azzal foglalkozok, aki leginkább megérdemli, hogy törődjenek vele.
-Nem akarom ezt elrontani, Haze-hajtottam le fejemet.-Csakhogy későn vettem észre, hogy a függőségemmé váltál. És elég csak egy apró mosoly, halk szó, finom érintés, hogy újból kísértésbe essek.
-Akkor miért olyan nehéz szeretned?-sírt halkan, és felállt a székből, majd hátrált tőlem néhány lépést.
-Haze... ez nem igaz-nyúltam keze után, de ő nem hagyta, hogy megérintsem.
-Kérlek, egy kicsit hagyj békén-vett egy mély levegőt, majd reszketegen fújta ki azt.
-Nem akarlak minden egyes alkalomkor magadra hagyni, amikor magányosnak érzed magadat-néztem rá szomorúan.
-Miért? Miért csinálod ezt velem?-törölgette könnyeit. Nem tudtam mit mondani vagy csinálni, csak végignéztem, ahogy kimegy a házból, én pedig egyedül maradtam.
Igaza van Hazenek, mostmár illene eldöntenem mit akarok. Nem kínozhatom őt tovább.
     Minden hitemet abba a zagyvaságba fektettem, amivel az elmúlt hetekben Blair traktált, majd ebből új erőt merítve mentem ki én is a házból. Haze a veranda korlátjának támaszkodva figyelte a tájat, halkan szipogva. Mégcsak fel sem tűnt neki a társaságom.
     Közelebb léptem hozzá, és hátulról finoman átöleltem derekát, mire ő egy pillanatra megfeszült, de aztán rájött ki vagyok, és hozzám bújva engedte, hogy megöleljem. Szorosan magához húzott, és nagy levegőket véve próbálta magát nyugtatni. Egy kicsit elengedtem, mire megfordult karjaimban, így megpillanthattam könnyes szemeit, amik szomorúan engem fürkésztek. Sötétbarna szemei sajnálattól és szeretettől voltak átitatottak. Nem tudnám leírni azt az érzést, amit éreztem attól, ahogy rám nézett, de egészen kellemes volt. Szívem gyorsabban kezdett verni, és az alhasam is görcsbe rándult. Teszek az árulókra, teszek Dashiellre, mert én tényleg kurvára szeretem őt. Szinte el se mertem hinni azt, amire készülök.
     Finoman combjánál fogva felemeltem, és felültettem a korlátra, hogy egymagasságba lehessek vele. Az érintésemre megremegett, de nem kezdett el pánikolni, csak nagy, gyönyörű szemekkel nézett az enyéimbe. Egy kósza tincset söpörtem ki homlokából, majd ujjaimmal végigsimítottam állkapcsán, aztán arcán állapodott meg kezem.
-Én is szeretlek-mondtam néhány centire tőle, mire halkan felnyikkant, de megszólalni nem tudott, csak lesütve szemeit motyogott valami érthetetlent. Pofija kezdett egy vörösebb színt felvenni, amiről semmiképpen nem akartam lemaradni, így állánál fogva újból felemeltem fejét. Kitágult pupilláiban a körülöttünk lévő ezer meg ezer éjszakai fény tükröződött, ami túlságosan is szép látvány volt, és így csak még jobban csillogtak szemei. Haja most rendezetlen volt és néhány tincs kuszán omlott homlokába, amitől valahogyan eszméletlen szexinek találtam. Bordó pulóverén - ami mellékesen az enyém volt - tökéletesen látszódtak a ráeső hópelyhek, amik kis idő múlva megolvadtak rajta. Rózsaszín ajkai és kipirult arca csábító látvány volt és már nem igazán tudtam, miért is nem akartam én őt szeretni, vagy hogy egyáltalán hogyan voltam képes megfosztani magamat ettől. Egészen eddig, amíg nem volt alkalmam megkapni, nem is realizáltam, hogy ez ennyire jó és ennyire akarom. Szinte egész teste azt kérte, hogy érintsem őt meg, de én még nem mertem. Élettelteli és aranyos arca teljesen kipirosodott a hidegtől. Ádámcsutkája jól látható volt, ahogy nyelt egyet és erre a tettére muszáj volt érintetlen nyakára néznem, de egyből vissza is kaptam a tekintetemet. Piros ajkai kissé szétnyíltak és láttam forró leheletét, ahogy kifújja a hidegbe. Nagyot nyelve néztem rá vágyakozva, majd úgy döntöttem végre lépni fogok.
     Az arcánál pihenő kezemet megmozdítottam, és hüvelykujjammal finoman végigsimítottam ajkain, mire ő is kicsit szétnyitotta azokat, majd még közelebb hajoltam hozzá. Párnácskái már szinte súrolták az enyémeimet. Annyira megízlelném már azokat az édes, puha ajkakat.
     Behunytam szemeit és kezemet hajába vezettem, hogy egy kicsit hátra döntsem fejét, mert annak ellenére, hogy Haze a korláton ült, még mindig én voltam egy kicsit a magasabb. Már majdnem megcsókoltam, és éreztem, hogy a világ megszűnik körülöttem. Az erdő neszeit, a baglyok huhogását, a fák zúgását és még a szél süvítését is csak tompítva hallottam. Csak ő volt. Senki és semmi más. De mielőtt még egy csókba összeforrhattunk volna, hallottunk egy boldog kiáltást, mire én azonnal eltávolodtam Hazetől.
     Kellett egy kis idő, amíg felocsúdok, és mintha egy álomból ébredtem volna fel, úgy próbáltam realizálni, hogy hol is vagyok, és hogy mi történt.
     Értetlenül néztem körbe, majd megláttam a zavaró tényezőt. Ez vagy szimpla balszerencse, vagy pedig a sors fintora, hogy pont Blair állított meg abban, hogy elcsattanhasson a csókunk. Hogy a fenébe lehetek ilyen szerencsétlen?
-Aspen!-szaladt felénk vigyorogva a lány.-Nagyszerű hírem van-állt meg mellettünk lihegve. Hogy lehet az, hogy ezen a Földön egyetlen személy van, aki a fél karját odaadná azért, hogy összehozza Hazet és engem, de amikor lehetőség adódik rá, olyan szinten nem tűnik fel neki, hogy megzavart valamit, hogy az már kínos...? Mondjuk Blair a szóban forgó alany, úgyhogy nem csodálkozok rajta.
-Ideutazott a fiatal Dicaprio és megkérte a kezedet?-tippeltem unott hangnemben.
-Oké, annyira mégsem szuper hír-gondolkozott el egy pillanatra.-Na szóval. Ugye holnapután Szenteste van, és ezzel kapcsolatban szeretnék segítséget kérni, merthogy a szüleim ideutaznak, és Dashiell is azt mondta, marad-nézett ránk nagy bociszemekkel.-Vagy szólj, ha zavarok-mosolyodott el kínosan.
-Te? Zavarni? Soha-legyintettem, majd Hazere pillantottam, akinek ajkán egy halvány, félénk mosoly pihent, mire nekem is el kellett mosolyodnom, majd kezemet nyújtva neki segítettem le a korlátról.-Jól van, gyere, menjünk be-forgattam meg szemeimet, és intettem Blairnek, hogy kövessen.
-Köszi szépen-követett boldogan, és nem is zavartatva magát ment a konyhába, ahol az egyik szekrényből elővett Oreot, és azt kezdte elfogyasztani. Mi is követtük őt az étkezőbe, és én a falnak támaszkodva figyeltem őt, Haze pedig leült.
-Szóval?-vontam fel szemöldököm.
-Hát...-kezdte, aztán lenyelte a falatot, és úgy folytatta.-Már nem tudom hány éve karácsonyozunk így együtt, de most bemutatnám nekik Dashiellt is, viszont amellett, hogy nem tudom hogyan csináljam, fogalmam sincs, hogy mennyire lenne jó ötlet ez-vakarta meg tarkóját feszengve.
-Jó kérdés-nyögtem fel fájdalmasan.-Szerintem csak légy velük őszinte. Nem hinném, hogy nagyon kiakadnának-vontam meg vállamat.
-A te szüleid mit mondtak Hazere?-kérdezte, miközben bekapott egy újabb kekszet.
-Ez a két eset azért eléggé más. Én nem a páromként mutattam be nekik, igazából rendesen be sem mutattam és ami azt illeti, nem beszéltünk róla-húztam el számat elgondolkozva milyen tanáccsal tudnék neki szolgálni.
-Jó, de nem akadtak ki-legyintett.-Ugye?-pillantott ránk féle, mire mi összenéztünk Hazel. Mikor is találkoztak úgy rendesen először? Talán a második nap estéjén? Vagy valahogy úgy. Ami pedig annak a lebonyolítását illeti...
-Kínos volt-mondta Haze visszaemlékezve.
-És szar-tettem hozzá.-De nem volt vészes. Sőt mostanra talán egészen megbékéltek a dologgal-khm... fogjuk rá.
-Köszi a bátorítást-forgatta meg szemeit.
-Jó, figyelj. Amikor a szüleim előszőr találkoztak Hazel, egy köszönésen túl nem váltottak több szót, méghozzá nem is amiatt jöttek, hogy társalogjanak, úgyhogy az mindegy, velem mi volt. A te szüleid elég jófejek, szerintem nem lesz gond, maximum kicsit szépítesz a történeten-mondtam neki egyszerűen.
-Ja. Talán igazad van, csak tudod... attól félek, hogy mi lesz, ha valami rosszul fog menni, és 10 év múlva azon fogok gondolkozni, hogy amikor a gyerekeinket nem fogják látogatni a nagyszüleik, akkor vajon mit rontottam el?-kezdte tördelni ujjait, és ezen akaratlanul is fel kellett nevetnem.-Komolyan beszélek!-háborodott fel.
-Jó, bocsi, igazad van. De amúgy én nem félnék ettől a helyedben. A szüleid aranyosak, Dashiell el tudja játszani azt, hogy jófej, és te pedig fogod tudni kezelni a szituációt, úgyhogy kétlem, hogy bármi gond történne-vonogattam vállamat.
-Igaz-bólogatott.-De azért esetleg nem lehetne, hogy itt töltjük a holnap estét?-rukkolt elő ezzel a pocsék ötlettel.
-Öhm... nos én eredetileg úgy terveztem, egyedül töltöm a karácsonyt. Vagyis... kettesben-néztem Hazere kicsit félve, aki édesen elmosolyodott, aztán tekintetét Blairre vezette, ahogy én is.
-Oh la la-húzogatta szemöldökét, meg is feledkezve iménti problémájáról, és kicsit se feltűnően kacsintott rám.
-Az előbb még nem mély depressziódban voltál a szüleidnek a lovagoddal való találkozásától?-forgattam meg szemeimet.
-Ja, de igen, tényleg-bólintott.-De tudod mit... talán tényleg nem lesz gond, és megoldom valahogy, igaz? Na és ti? Meglesztek?-kérdezte.
-Igen, köszi az érdeklődésedet. Ha csak ennyit szerettél volna, akár mehetsz is-sóhajtottam fáradtan.
-Jól van na. Egyébként még azt szerettem volna kérdezni, hogy segítesz főzni holnapután, mert egyedül nehéz és sok is, úgyhogy elkéne a segítség-kérte újból komolyra fordítva a szót.
-Persze, szívesen segítek-bólintottam.-Gyere át holnap, és akkor még megbeszéljük.
-Kösz, Aspen. Akkor azt hiszem mostmár magatokra hagylak-sóhajtott fel, majd boldogan elmosolyodott.
-Ez kedves tőled-löktem el magamat a faltól.-Kikísérünk-mondtam neki, és megvártam, amíg Haze is feláll, aztán mind a hárman az ajtóhoz mentünk, majd kiléptünk a sötétbe és a hidegbe.
-Tényleg hálás vagyok neked-nézett rám Blair őszíntén.-És ha újból elkezdenék aggódni azon, mi lesz holnap, akkor csak juttasd eszembe, hogyha más szerelmi életét kézben tudtam tartani, akkor a sajátom is menni fog-vigyorodott el, amin nekem is el kellett mosolyodnom.
-Úgy lesz-bólintottam, ő pedig az ölelésébe vont.
-Köszi-mondta, aztán suttogóra vette a dolgot.-Ja és csekkold az ajtó feletti díszt-távolodott el tőlem, aztán rám kacsintott. Egy kicsit megijedtem, és fenyegetésnek éreztem mondatát, de ő olyan hamar váltott át kedves stílusra, hogy ezzel engem is kizökkentett. Lágyan mosolyogva ölelte magához Hazet, aki ezt annyira nem díjazta, és arcán vicces fintor ült ki, de nem lökte el magától a lányt, csak tűrte. Blair végre elengedte a fiút, aki felvette legjószívűbb mosolyát, aztán végre a lány is indulásra készen volt.
-Majd akkor holnap találkozunk. Jó éjszakát-intett nekünk.
-Jó éjt-motyogtam halkan, majd amint kettesben maradtunk Hazel, vettem a bátorságot, hogy megnézzem mivel díszitette fel a házam ajtaját Blair.
Legnagyobb meglepetésemre az ajtóm felett egy kis fehérbogyós növény volt.
-Fagyöngy-suttogtam halkan, és finoman elmosolyodtam ezen. Haze csak kérdőn nézett rám, én pedig úgy döntöttem nem ellenkezek az égijeleknek - alias Blair akaratának - és végre tényleg megcsókolom őt.
     Egyik kezemet derekára vezettem, majd úgy húztam magamhoz közelebb. Testünk egymáshoz simult, ami miatt csak még hevesebben vert a szívem. Másik kezemmel arcát kezdtem cirógatni, miközben mélyen a szemeibe néztem. Ő csak bámult rám, vágyakozóan, kicsit szétnyitott ajkakkal. Lassan ujjaival megérintette arcán pihenő kezemet, és csak jobban belebújt tenyerembe. Éreztem, hogy minden egyes levegővételnél megremegek. Annak ellenére, hogy mennyire hideg volt ez az este, körülöttünk szinte izzott a levegő és le is vert a víz. Ahogy Haze közelebb hajolt hozzám, néhány rakoncátlan tincs homlokába hullott, ami miatt önkénytelenül is végignyaltam alsó ajkamon. Forró lehelletét éreztem arcomon és nem sokára megéreztem, ahogy párnácskái, alig-alig, de az enyémhez érnek. Hű... nem gondoltam volna, hogy ő fog előbb kezdeményezni.
     Egy pillanatra ledermedtem, de aztán én vettem át az irányítást, és rendesen megcsókoltam. Éreztem minden apró mozdulatát, levegővételét, szívdobogását és emelkedő mellkasát. Benne bent ragadt a levegő, ahogy realizálta, tényleg megcsókoltam, és reszketegen sóhajtott fel. Finoman ízlelgettem mézédes párnácskáit, és nem hagytam elszakadni tőlem. Ajkait bátortalanul mozgatni kezdte, és szinte elolvadt karjaimban. Erre egy kicsit én is felbátorodtam, és erősebben derekára fogtam. Kezemmel puha és selymes hajába túrtam és már engedtem a csábításnak. Talán ez volt életem legérzelmesebb csókja, bár nem léptünk tovább az egyszerű szájra puszinál, mert féltem, hogy még túl törékeny, de akkor is eszméletlen volt, és úgy tűnt most tudtuk leginkább kiadni az elmúlt hetekben felgyülemlett érzéseinket. Ez pedig mindkettőnknek megkönnyebbülés volt.
     Egy kis idő múlva lassan elhajoltam tőle és visszafojtott kíváncsisággal néztem rá. Ujjaival finoman megtörölte nedves ajkait, aztán elvörösödve nyelt egyet, és úgy nézett szemeimbe. Teljesen megilletődött. Biztos vagyok benne, hogy még nagyon új volt neki, és szokatlan, de nekem egészen bejött.
-Megcsókoltál-suttogta halkan maga elé.-Akkor te most... mi...-hebegte, mire én elmosolyodva néztem rá.
-Gyere, ezt beszéljük meg bent-mentem be a házba, ő pedig követett.
     Mielőtt még bármihez is hozzá láttunk volna, befejeztem a két forrócsokit, és azokkal együtt mentem a nappaliba, ahol Haze ücsörgött a kanapén, engem várva. Kezébe adtam az italát, mire azonnal azzal lett foglalva, én pedig szintén azzal együtt ültem le.
-Szóval...-sóhajtottam fel, és belekezdtem a mondókámba.-Utólag visszagondolva, már rég én is rájöhettem volna, hogy mit érzek irántad, de sajnos hülye voltam, és inkább hagytam magamat arról meggyőzni, hogy nincs egymás mellett a helyünk. De én erre szeretnék rácáfolni, és egy esélyt adni magunknak-néztem komolyan szemébe, mire ő nagyokat pislogva dolgozta fel az információkat.
-Ezt... komolyan mondod?-kérdezte csendesen, félve nézve rám.
-Persze, hogy komolyan. Én voltam az egyetlen, aki eddig hagyta, hogy bármi is közénk álljon, de már érzem, hogy mi tényleg egymáshoz tartozunk-mondtam, kicsit elpirulva.
-Társak vagyunk, igaz?-kérdezte remegő hangon, amire én csak bólintottam.-Szeretlek-suttogta halkan.-De nem szeretném, hogy bármit is megbánj miattam-hajtotta le fejét.
-Haze. Az egyetlen, amit megbántam az az, hogy nem mondtam el neked mindezt jóval hamarabb. Blairnek igaza volt, hogy a szerelmet hamarabb észreveszik a kívülállók, de én nem hallgattam rá. Hiába láttam én is az első perctől kezdve a társamat benned, nem tűnt fel igazán, hogy mit is érzek. Sajnálom, hogy úgy bántam veled-fogtam meg finoman kezet, és gyengéden cirógatni kezdtem. Lágyan elmosolyodott, majd közelebb bújt hozzám, és szeretetteljesen megölelt, amit én is azonnal viszonoztam.
-El se hiszem, hogy most ez történik-mormogta mellkasomban, aztán csillogó szemekkel felnézett rám.-Oké, jó kiélvezni a pillanatot, de ez kezd nyálas lenni-húzódott el tőlem.
-Tudtam én, hogy nem szereted a nyálas dolgokat, pedig Blair meg volt róla győződve, hogy majd örülni fogsz neki-forgattam meg szemeimet mosolyogva.
-Tessék?-nézett rám döbbenten.-Komolyan minden kedves dolog, amit csináltál, az Blairért volt?-kérdezte fura hangnemben, amiből nem tudtam kivenni, hogy mérges, szomorú, vagy csak kíváncsi.
-Nem. Persze, hogy miattad-néztem rá nyugtatva őt.
-Akkor Blairnek mi köze ehhez?-vonta össze szemöldökét.
-Kínos, ha elmondom-ráztam meg fejemet.
-Az lesz kínos, ha kinyírlak. Mondd el, mi az!-kérte nagy szemekkel.
-Blair azt akarta, hogy elvigyelek randizni, meg udvaroljak neked. De én nem igazán díjaztam az ötletet, úgyhogy ő emiatt könyörgött nekem hetek óta, de én kételkedtem benne, hogy neked tetszene ez az ötlet. Meg eleve hülyeségnek tartottam, de akkor még tényleg nem tudtam, hogyan álljak hozzád-vonogattam vállamat.
-Szóval... a farkasom nem tévedésből érezte, hogy te vagy a társa?-nézett rám kérdőn.
-Nem. Én is éreztem-húztam el számat.
-És egész idáig nem is szóltál semmit?-akadt ki.
-Szerintem indítsunk tisztalappal, oké? És még ezeket a dolgokat beszéljük meg most, amíg lehet-néztem szemeibe, mire ő lassan bólintott.
-Jó, bocsi, csak érdekel. Mikor érezted elsőnek te is?-kérdezte már nyugodtabb hangnemben.
-Emlékszel, amikor Dash elsőnek jött vissza hozzád? Úgy körülbelül a harmadik itt töltött napodon?-érdeklődtem, mire ő bólintott.-Na akkor éreztem először komolyabban-vallottam be.
-Olyan régóta tudod?-kerekedtek ki szemei, és inkább kivettem kezéből a már üres bögréjét mielőtt még leüt vele, és az enyémmel együtt a dohányzóasztalra tettem.
-Nem! Tudni nem tudtam, csak éreztem. Méghozzá egy idő után természetessé vált jelenléted, így annak a gondolata is, hogy te jelenthetsz nekem valamit, elkallódott valahova. Aztán ott volt az, hogy elkezdtünk jóba lenni, ami miatt még kevésbé volt szükségem arra, hogy figyelmeztetést kapjak arról, hogy a társam vagy-gondoltam vissza az elmúlt hetekre.
-Akkor hol siklott ki ez az egész?-döntötte oldalra a fejét, mint egy kiskutya, amitől nagyon édes volt, plána a sötét őzikeszemeivel.
-Fogalmam sincs-sóhajtottam.-Vagyis... talán ott, amikor Blair felelősnek tett érted és felvetette, hogy lehetne köztünk több is. Aztán következett az, hogy te elmondtad mit érzel, mire én még inkább ki akartam hátrálni az egészből. Végül pedig ott volt az, hogy meggyőztek arról, nem kéne téged szeretnem-sütöttem le szemeimet elmerengve.
-Tudtam, hogy rosszat tettem azzal. Sajnálom-kapta el rólam tekintetét Haze.-Talán akkor nem kellett volna neked sem átmenned ezen.
-Bevallom, szarul jött ki a lépés, hogy pont az érzelmiválságom közepén közölted ezt velem, de ha nem lettél volna velem őszinte, talán nekem sem lett volna bátorságom ehhez-simítottam végig arcán, mire lágyan elmosolyodott.
-Köszönöm, hogy elmondtad, és sajnálom, hogy kiakadtam-mondta halkan.
-Meg tudlak érteni-legyintettem.-Na és neked van bármi, amit meg szeretnél velem osztani?-néztem rá kíváncsian.
-Csakhogy szeretlek. De ezt már tudod-pillantott rám elpirulva.-Oh, és... nem mondtam, hogy nem szeretem a romantikus dolgokat, csak... nem tudom milyen az, de biztos vagyok benne, hogyha te csinálod, szeretni fogom-barna szemei megtalálták az enyémeimet, mire egy pillanatra bennem ragadt a levegő. Íriszei melegen csillogtak, és szinte rám nevettek, amibe az én szívem is belemosolygott.
-Néha fura keveréke vagy a nagyon édesnek, és az őrültnek, de azt hiszem bejön-törtem meg egy pillanat alatt a meghitt hangulatot, mire ő halkan felnevetett, és vállvonogatva bólintott.
-Ha így jó vagyok neked, akkor nem baj-bújt újból hozzám, mire én közelebb húztam magamhoz, és hasán összekulcsoltam kezeim. Behunytam a szemeimet, és csak hallgattam a csendet.
     Boldog voltam, de valami mégsem hagyott kiteljesedni. Annyira hirtelen történik minden, és az összes tett mögött van valami negatív dolog. Vagy csak én érzem ezt? Talán kezdek paranoiás lenni. Hiszen mégis most mi rossz történhetne? Igaz, indokolatlanul sokat cseszekedtünk, de most mégis itt ülünk, egymást ölelve, kimondva az érzéseinket, ami így utólag nem is tűnik annyira szörnyűnek, mint amilyennek én hittem. Bár tudtam, hogy a legnehezebb részével csak most kell majd szembenéznünk, de biztos voltam benne, hogyha egymás oldalán maradunk, nem történhet baj.
     Mosolyogva nyitottam ki a szemeimet, és néztem végig a halkan szuszogó Hazen, majd óvatosan felvettem, és elindultam vele az emeletre.
     A szobámba érve lehelyeztem őt az ágyra, gondosan betakartam, aztán én is bebújtam mellé. Finoman átöleltem őt, mire ő halkan morogva bújt hozzám, végül pedig nekem is sikerült mély álomba szenderülnöm, mégha kivételesen most szívesebben jártam a valóságban, mint az álmaimban.