Várni rád /BEFEJEZETT/

Minden a régi

"You were the better part
Of every bit of beating heart that I had
Whatever I had
I finally sat alone
Pitch black flesh and bone
Couldn't believe that you were gone
Well you look like yourself
But you're somebody else
Only it ain't on the surface
Well you talk like yourself
No, I hear someone else though
Now you're making me nervous"

     Blair és Dashiell éppen azzal szórakoztatott, hogy próbáltak valami reggelit összedobni, de ketten maximum csak a konyhámat tudták volna felgyújtani, úgyhogy kételkedtem benne, hogy én ma kapok reggelit. Bár nem is voltam éhes.
     Próbáltam jókedvű lenni, összeszedett és stabil maradni, de azért mindenkinek feltűnt, hogy nem vagyok a legjobb formámban. A falka ennek fejében nyugodtabb volt, és gördülékenyen tudtam velük dolgozni, amiért nagyon hálás is voltam. Még Blair is visszafogta magát. Igaz, az ő csesztetései hiányoznak, de most talán valóban nem lenne elég kedvem hozzá.
     Halványan elmosolyodva hajtottam a fejemet az asztalra, ahogy a megint civakodó párt néztem, és egy kicsit sikerült magamat jobb kedvre sarkallni az ő társaságuknak köszönhetően. Úgy néhány percig - leszámítva Blairéket - nyugodt hangulat volt, aztán egy kopogás zavart meg minket. Lustán keltem fel az asztaltól, majd nyitottam ajtót, kicsit hátrébb tolva Blairt, akit annyira érdekeltek az események, hogy úgy érezte, belemászhat a magánszférámba.
-Aspen...-kezdte remegő hangon Solana, mire én aggódva néztem a rémült lányra. Ijedt volt, ami miatt nem is tudta elsőnek elmondani, hogy mit szeretne, de mire eljutott volna odáig, már szükség sem volt rá. Tekintetem Solana háta mögé siklott, és ekkor... megpillantottam Hazet.
     Szívem akkorát dobbant, hogy azt hittem ki fog ugrani a helyéről, és még a bordám is belesajdult, de hiányolt szerelmem látványa elfelejtette velem ezt a fájdalmat.
     Gondolkodás nélkül indultam el Haze felé, de ekkor két farkas állt a szerelmem elé, hevesen vicsorogva rám. Erre megkényszerültem állni, és végre képes voltam felfogni a többi történő dolgot is. A két farkas áruló volt, és Hazel jöttek. Még mindig nem hagyták abba a morgást, csak amikor Haze leintette őket, ők pedig engedelmesen mentek mellé.
     Ő az árulók egyenruhájában volt. Egy fekete majdnem térdig érő csizmában, nadrágban és címeres ingben volt, kezei pedig kesztyűbe voltak bújtatva. Biztos voltam benne, hogy fázik és pirosra csípett arca is ezt sugallta.
     Szívem még mindig hevesen dobogott, és erős, nagyon ellentétes érzelmek kavarogtak bennem. Azt sem tudtam, mit kéne mondanom, és ha tudtam is volna, akkor sem jöttek volna szavak a nyelvemre. Egy pillanatra csak teljesen elvesztem a barna szempárokban, úgy érezve újból, otthon vagyok. De körbe kellett néznem, és rá kellett jönnöm, hogy ez nincs így. Haze most messzebb van tőlem, mint valaha volt, hiába áll itt előttem. Én pedig akármilyen kétségbeesetten is kapnék utána, nem zárhatnám a karjaimba. Szomorúan néztem íriszeit, kényszerítve magamat, hogy ne kapjam el rideg szemeiről tekintetemet, akármilyen nehéz is volt állni hűvös, valaha az őszi estéken legmelegebb sugarakként cirógató pillantásait.
-Csalódottnak tűnsz-csóválta meg fejét halványan elmosolyodva. Hangjára éreztem, hogy alhasamban kellemes érzés keletkezett, és akármennyire is nem akartam beleesni csapdájába, már rég benne voltam. Még így is teljesen elcsavarja a fejemet.-Pedig én megmondtam neked, figyelmeztettelek, hogy ez lesz a vége, de hát a szerelem ilyen, elveszi az ember józan eszét-vonogatta vállát szórakozottan.-Talán most már tanulsz belőle, bár milyen áron? Kudarcot vallottál alfaként. A vesztükbe taszítottad a falkádat, csupán azért, mert valaki olyanban bíztál, akiben nem kellett volna. És még a társadat is elvesztetted-görbültek le ajkai provokatívan. Éreztem, hogy a világ egyre inkább forog velem, a fejem lüktet, a szívem fáj, a lábaim pedig egyszerűen a földbe gyökereztek. Mégcsak kinyögni se tudtam semmit sem.
-Haze, miért csinálod ezt? Te nem az ő oldalukon állsz-lépett mellém Blair.
-Te ebből maradj ki, Blair. Sajnálom, hogy nektek is kell az alfátok miatt szenvedni, de ti miattatok volt a kezében a bizalmatok és a jövőtök-tűrt hátra néhány arcába hulló tincset, miközben nemtörődöm stílusban beszélt hozzánk.
-Te meg vagy veszve?! Tudod jól, hogy...-kezdte volna Blair, megindulva Haze felé, de ekkor az egyik farkas ráugrott. Ekkor már tudtam mozdulni, és azonnal farkassá változva álltam a lány elé, hogy meg tudjam őt védeni. Kitértem egy harapás elől, és az áruló nyakába marva próbáltam távoltartani őket magunktól. Ekkor a másik is Blairre ugrott, aki még mindig nem változott át farkassá, csak remegve nézte az eseményeket, úgyhogy nekem kellett eléállnom, és elviselnem a farkas húsomba fúródó fogait. Amilyen gyorsan csak tudtam, ledobtam magamról, és sötéten villogó szemekkel néztem a másik kettő, nálam alacsonyabb rangú farkasra, akik egy pillanatra meg is torpantak. Ekkor már Haze, ugyan elég ráérősen, de magához hívta ölebeit. Elragadott a harag, és legszívesebben mind a három árulót megöltem volna, amiért bántani merték Blairt. Visszaváltozva öleltem magamhoz a reszkető lányt, és mérgesen néztem Hazere. Ilyenkor mégis amúgy hol a fenébe van Dashiell? Egy pillanatra hátrapillantottam, mire megláttam a még mindig egy picit sokkolt Dasht, lassan felénk jönni. Átadtam neki Blairt, aztán szembenéztem a saját társammal.
-Ezt akarod? Végig ezt akartad?-néztem rá erőltetten felnevetve.-Nem bánom, légy akárki, akinek akarsz látszani, és tagadj meg mindent, amire nem akarsz emlékezni, de engem nem fogsz tudni feledésre kényszeríteni. Ha te megfosztottál a társamtól, én megfosztalak téged mindenedtől. El fogsz bukni, Haze. És már senki nem lesz, aki elkapjon-néztem szemeibe dühösen, amikből szinte semmit nem tudtam kiolvasni.
-Te adtad a kezembe a győzelmet. Te vagy az egyetlen, aki mindezért felelősségre vonható, akkor miért rajtam akarsz bosszút állni? Mondd, mégis mi az, amit még el tudsz tőlem venni, Aspen? De büntess, ha ettől jobban érzed magad. Hibáztass, vess meg és átkozz el. Kezelj társadként vagy ellenségedként, mindegy, mert a végén úgyis csak az egyikünk fogja túlélni ezt az egészet. Vagy te vagy én-mosolyodott el halványan engem szuggerálva.
-Megvédem a falkámat, nem számít, hogy te vagy valaki más áll az utamba. Ha neked az a győzelem, hogy tönkreteszel magad körül mindent, akkor igen, gratulálok, nyertél. De piszkosan játszottál, úgyhogy én is így fogok-villantak fel szemeim, ő pedig halkan felnevetve bólintott.
-Sok sikert. Próbálj meg legyőzni a saját játékomban-vonogatta vállát.
-Tényleg ennyire vak vagy?-forgattam meg szemeimet ingerülten.-Semmit nem látsz.
-És még így sem én vagyok a törött szívű, kétségbeesett alfa-húzta mosolyra ajkait.
-Elég lesz, Haze!-szólalt meg most már bátyja is.
-Dashiell...-csóválta fejét szomorúan Haze.-Te ismersz legjobban, és mégsem láttad ezt jönni. Bánt, hogy csalódnom kellett benned. De örülök neked! Úgy tűnik megtaláltad a boldogságod, úgyhogy élvezd ki azt a kevés időt, amíg még tart-fordult most testvére felé.
-Nekem nem tudsz hazudni. Átlátok rajtad-rázta meg fejét Dash.
-Majd meglátjuk-biccentett Haze.-Készüljetek! A csatára 2 hét múlva számítsatok-mondta, aztán átváltozott farkassá, és még mielőtt bármit mondhattunk volna, eltűntek a sűrű fák árnyékaiban.
Nem vártam meg, amíg az összes szempár rám szegeződik, és amíg teljesen elönt a harag és a bűntudat, csak idegesen besiettem a saját házamba, magam után becsapva az ajtót. Már indultam fel a szobámba, hogy egyedül tudjak lenni, mert muszáj volt magamból kiadnom ezt a sok felgyülemlett érzelmet, de Blair ebben megállított.
-Nem, nem, nem. Aspen, nem engedem, hogy megint bezárkózz és ellökj magadtól-fogott határozottan csuklómra.
-Blair, kérlek engedj el-morogtam rá.
-Nem! Nézz szembe a dolgokkal-dobbantott idegesen.
-Azzal, hogy kihasznált? Hogy az egyetlen személy, akiért láttam értelmét tovább küzdenem, hátbaszúrt?-néztem Blair szemeibe idegesen.
-Jó, ez talán kicsit tényleg szarul hangzik-vakarta meg tarkóját ajkát rágcsálva.
-Szar érzelmi támogatás vagy-enyhültem meg kicsit nagyot sóhajtva hajamba túrva. Nem akartam mérges lenni senkire. Nem akartam magamat vagy bárki mást felelősségre vonni. Lényegtelen is volt ez az egész. Ami számított, hogy minél hamarabb találjunk rá megoldást, de az nem fog menni, ha én teljesen elvesztem magamat.
-Próbálkozok, na-sóhajtotta a lány szemforgatva.-De kérlek szépen, komolyan beszélek! Én tényleg annyira sajnálom ezt az egészet és próbálok segíteni, viszont akkor te se lökj el magadtól, rendben?-nézett rám komolyan, én pedig komoran bólintottam egyet.
-Sajnálom, de... nem tudom ezt jól kezelni. Nem tudom, most mit csináljak-sütöttem le szemeimet.
-Tényleg úgy gondolod, Haze elárult téged?-hallottam meg Dashiell hangját.
-Talán nem így volt?-sóhajtottam fel.-Olyan, mintha nem is ismerném.
-Haze szeret téged. Nem neked fordított hátat, hanem saját magának. Ő sem így akarta ezt, nem akart volna bántani-nézett rám Dash.
-Klassz, hogy legalább egyvalaki így gondolja-mondtam szórakozottan.
-Szóval akkor ennyi volt? Úgy gondolod, tényleg csak ki akart használni?-kérdezte most Blair.
-Nem számít. Mindegy, hogy mi volt a szándéka, vagy hogy mit tesz. Harcba kell szállnunk, ha nem vele, akkor ellene-hangom a végére teljesen elhalkult, nekem is rossz volt kimondanom.
-Én nem fogok-rázta meg fejét Dashiell.
-Én igen-bólintottam.
-De... Haze a társad-hebegte Blair.
-Igen. Ti meg a falkám. Neki úgyis megbocsátok, de magamnak soha nem fogok, ha miattam elbukunk. Szeretem Hazet, viszont mindketten tudjuk, hogy most ez nem számít-tördeltem ujjaimat beszéd közben.
-Nagyon remélem, hogy még mindig a mi oldalunkon áll-remegett meg Blair hangja, félve felnézve rám.
-Vagy soha nem is volt így-vontam meg vállamat.-Le akarom ezt zárni. Beszélni akarok vele-jelentettem ki határozottan.
-Mi?! Hogyan?-lepődött meg Dashiell.
-Elmegyünk ma este az árulókhoz-néztem rájuk komolyan.
-Végülis ilyen szilveszterem sem volt még-dünnyögte Blair.
-Azért annyira nem szar a helyzet, hogy öngyilkosságot akarj végrehajtani. Márpedig ebből csak az lesz-csóválta meg fejét Dash.
-Nem, ha te segítesz neki-kezdte kapizsgálni Blair, és könyörgően nézett párjára.
-Segítek. De semmit nem ígérek-bólintott belemenve a dologba.
-Köszönöm-néztem rá hálásan, majd egész kellemes csend szállt ránk. Úgy fél percig sem.
-Most, hogy lecsillapodtak a kedélyek-kezdte Dash-beszélhetnénk arról, hogy te megjelölted őt?!-akadt ki teljesen.
-És mi a szart keres nála a gyűrűm?-háborodott fel Blair is.
-Hogy tessék?-néztem rájuk egy pillanatra kétkedve, de továbbra is dühös pillantásuk megerősítette bennem azt, hogy valóban jól hallottam, amit mondtak, az én arcomra pedig akaratlanul is kiült egy végtelenül boldog vigyor.
-Aspen, cseszd meg! Ezért meg is ölhették volna-mondta mérgesen Dashiell.
-Én... azt hiszem szerelmes vagyok-döntöttem fejemet a falnak, még mindig mosolyogva.
-Köszönjük az infót, de adnál valami magyarázatot?-kért számon Blair is. Muszáj volt egy kicsit összeszednem magamat, de annak reménye, hogy még nincs kettőnk kapcsolatának vége Hazel, teljesen gondolkozásképtelenné tett. Bár nem akartam belelovalni magamat, már nem tudtam, hogy bízzak-e benne vagy sem, de a szívem őrült tempót vett fel csak a gondolatra is, hogy még mindig ugyanannyira szeret. Csakhogy mi van, ha mégsem? Ha csak egyáltalán nem törődött vele, ha csak jobban fájdítani akarta a szívemet? Nagyot sóhajtva néztem Dashiellre és Blairre, majd választ adtam nekik.
-A jelölés csak úgy... jött. De nem akartam vele bántani-szabadkoztam.
-És a gyűrű?-tette csípőjére kezét Blair, én pedig felmutattam neki a jobb gyűrűsujjamon levő gyűrűt, amire eltátotta a száját.-Te tényleg képes voltál ellopni tőlem egy gyűrűt, hogy megkérd a kezét? Hogy nem mondott neked nemet? Komolyan nem tudom eldönteni, hogy ez romantikus vagy... igazából az. Romantikus-töprengett Blair, aztán újból vigyorogva nézett vissza rám, de Dash közbevágott, mielőtt még újabb kérdéseket tehetett volna fel.
-Nem tudom eldönteni, hogy te vagy ő a nagyobb idióta-csapta magát arcon.
-A nagyobb kérdés, hogy te ezek után kételkedsz benne, hogy még mindig szeret-e?-sóhajtott fel Blair.
-Nem arról van szó, hogy szeret-e vagy sem, hanem, hogy hátbaszúrt-e vagy sem. Márpedig megtette. És tudom, hogy ezért komoly megtorlást kaphat, de nem én kértem tőle, hogy menjen vissza az árulókhoz-dünnyögtem.
-De szerinted rendbe fognak jönni a dolgok?-szomorodott el Blair is.
-Innentől kezdve csak szart vagy még szarabbat kaphatunk. Pont ezért szeretnék ma elmenni Hazehez, hogy búcsút tudjunk egymástól venni, mégha így is-köszörültem meg a torkomat, hátha úgy nem remeg annyira.
-Búcsút venni? Ne hazudj nekem, te képtelen lennél rá-nézett rám komolyan barátnőm.
-Képtelen lettem volna valaha is elengedni őt, és hagyni, hogy újból az árulók kezében legyen, mégis itt tartunk-csettegtem.
-Feladod?-lepődött meg Dashiell.
-Nem akarom feladni. De kezdek ehhez kevés lenni-csóváltam meg fejemet.
-Hihetek abban, hogy miután kicsit kiheverted a szerelmi bánatodat, újból összekapod magad és igenis újból meghódítod Hazet és megmented a falkát?-kérdezte kicsit anyáskodóan Blair, amire elmosolyodtam.
-Nem fogom kiheverni-válaszoltam neki egyszerűen.-De a falkámról nem mondok le, Hazet pedig amíg a világ világ lesz, szeretni fogom-vonogattam vállamat.
-Nem akarom, hogy ennyi legyen. Hogy ezzel érjen véget-remegtek meg Blair ajkai.-Kell, legyen valamilyen megoldás, nem?
-Bárcsak-mosolyodtam el keserédesen, és magamhoz húztam a lányt.-Ígérem, hogy mindent megteszek ezért. Ma este majd kiderül, mit hozok ki belőle-sóhajtottam.
-Mikor szeretnél menni?-kérdezte halkan Blair.
-Mikor érdemes?-pillantottam Dashiellre.
-Este fél 10-kor kéne indulnunk. Akkor odaérünk 11 körülre-mondta, amire én csak bólintottam.
-Ha ti nem szeretnétek jönni, nyugodtan maradjatok itt-tettem hozzá, mert nem akartam őket is veszélybe sodorni magam miatt.
-Hülye vagy?! Persze, hogy megyünk veled!-jelentette ki Blair.
-Különben sem tudnál sokat kezdeni nélkülünk, úgyhogy muszáj lesz veled mennünk-forgatta meg szemeit Dash. Oké, ez mondjuk igaz.
-Köszönöm-pusziltam meg a lány tincseit, Dashiellnek meg inkább csak távolról adtam hálát.