Lost in the Fire ||Aegon Targaryen||

1.

Selaehra

Miután tizennégy esztendősen kinyílott a vörös rózsám, anyám a legkegyetlenebb dologgal állt elém. A házassággal. Ezzel nem is lett volna semmi bajom, ha nem egy olyan embert választ ki nekem, akit tiszta szívemből gyűlöltem. Aegon Targaryen herceg, aki ráadásul a bácsikám is volt. Sosem éreztem még olyan kegyetlennek az életet, mint akkor. Átkoztam a napot, mikor leánynak születtem... Persze próbáltam ellenkezni, megtettem mindent, amit lehetett, csak ne kelljen férjhez mennem az istentelen, iszákos Aegonhoz. Azonban édesanyámnak nem esett meg a szíve rajtam. Ő kijelentette, hogy fontos volna a zöldekkel való kapcsolatunk fenntartásához, ha később a Vastrónra ül.

De nem csak én voltam az, aki szintén nem kívánta e frigyet. Aegon foggal-körömmel harcolt azért, hogy ne kelljen engem feleségül vennie, viszont szavai süket fülekre találtak. Alicent királyné és nagyapám, Viserys király már akkor elfogadták anyám ajánlatát, mikor még tíz esztendős voltam. Előre megszerveztek mindent úgy, hogy én egészen a kivirágzásomig nem tudtam róla és ezért is volt olyan kegyetlen ez az egész.

Azóta eltelt öt év, a házasságunk pedig még mindig érvénytelen. Hogy mégis miért? Mert nem háltuk el a házasságot. Aegon kijelentette a nászéjszakán, hogy ő bottal se érne hozzám, nemhogy még gyermeket is nemzen nekem. Így tiszta maradtam, életemben nem ért hozzám még egy férfi sem. Természetesen az udvarban lévők egyből gyanakodni kezdtek, hogy mégis mi lehet az oka annak, hogy az öt év alatt nem tudtam a férjemet egy gyermekkel sem megajándékozni. Viszont én ha akartam sem tudtam volna Aegont rákényszeríteni arra, hogy háljon velem, olyannyira undorodott tőlem. Ő csomó más nővel, szajhával megtalálta a boldogságot, én pedig így voltam boldog, érintetlenül.

Hála az isteneknek, hogy Királyvár népe elfogadott engem, szeretnek és jók hozzám, ráadásul sajnálnak amiatt, hogy Aegonnal nincs gyermekünk. Bár ők azt hiszik, nem lehetek várandós, de ha belegondolok, jobb is így. Alicent az egyetlen, aki tudja az igazat, hogy a fia képtelen hálni velem, ugyanis én elmondtam neki. Amióta Aegon felesége vagyok, azóta Alicent az egyetlen, akihez bátran tudok fordulni, mert ő úgy szeret, mintha a lánya lennék. A legelején nem így volt, a királyné rám nézni se bírt - és állítólag a házassági ajánlatot sem akarta elfogadni öt évvel ezelőtt -, azután esett meg rajtam a szíve, miután rájött, mire is voltam kényszerítve.

Aegon nem becsülte meg a nőket, úgy bánt velünk, ahogy egy ember nem bánik a kutyával. Kihasználta a kedvére valókat, majd eldobta őket, miután elvégezte dolgát. Egyes szolgálólányokat én mentettem ki a karmai közül, akiket képes lett volna megerőszakolni, ha én nem lépek közbe. Ezért egy párszor megkaptam a magamét tőle, de nem érdekelt, mert legalább azok a lányok nem lettek erőszak áldozatai. Hiába csak alkalmazottak voltak, nem érdemelték meg azt, hogy akaratuk ellenére azt tegyen velük a herceg, amit akar.

Édesanyám persze ezekről semmit nem tud. Sűrűn küldök neki hollót, de nem igazán számolok be arról, hogy milyen életem van itt. A leveleim nagy része inkább az itteni életről szól, ugyanis megígértem anyámnak, hogy mindenről beszámolok neki, ami itt Királyvárban folyik. Mindenről, kivéve a házasságomról.

Ettől függetlenül a napjaim jól telnek, mindig valamivel lefoglalom magam. Általában Helaenával hímezek vagy az Aemondtól való gyerekeivel játszom. Helaena és Aemond nagyon egymásra találtak, ők boldog házasságban élnek, jó rájuk nézni. Ha jól tudom a lány Aegon felesége lett volna, ha én nem jövök képbe, de jobb is, hogy nem lett. Nem hiszem, hogy Aegon jobban bánt volna Helaenával, mint velem.

- Egy újabb álmodat hímzed? - kérdeztem a Helaenától, miközben rápillantottam a munkájára.

- Igen. - bólintott, majd közelebb nyújtotta felém, hogy jobban szemügyre vehessem a mintát. - Elég bonyolult, nem hiszem, hogy érted.