Lost in the Fire ||Aegon Targaryen||

16.

Másnap már kora hajnalban ott álltam az ablakban, és figyeltem, ahogy előkészítik a kocsit, amire Jaehaerys testét teszik. Le sem feküdtem aludni, képtelen voltam lehunyni a szememet, mert olyankor láttam magam előtt azt a törékeny testet... fej nélkül. Az a sok vér... Istenekre, nem érdemelte ezt az a szegény gyermek. A csendes nővérek bizonyára már elkezdték előkészíteni Jaehaerys holttestét.

A kocsit teljesen virág borította. Középre tettek kis plédet, amire bizonyára a holttest fog kerülni. Elgondolkodtam azon, meg merjem-e nézni, mert azzal csak jobban fájdítanám a szívem. De félek attól, hogy ha nem nézem meg utoljára annak a gyönyörű gyermeknek az arcát, akkor bánni fogom. Jaehaerys nagyon közel állt hozzám, sajátomként szerettem. Bár hiába szerettem őt annyira, nem az én vér szerinti gyermekem volt, így az én fájdalmam kicsit sem ér fel azzal, amit Helaena érezhet. Abba már belegondolni sem merek jobban.

Elmentem abba a szobába, ahol előkészítették a csendes nővérek Jaehaerys holttestét. Mondanom sem kellett semmit, az asszonyok egy kisebb meghajlás után magamra hagytak. Odaléptem a kis asztalhoz, amin a holttest feküdt, és ránéztem a kisfiúra. A fejet nagyon szép öltésekkel visszavarrták a nyakára, a szemei pedig csukva voltak. Ha azok az öltések nem lennének ott, olyan lenne, mintha aludna. Szépen felöltöztették, koszorút tettek a fejére, és abba a takaróba bugyolálták, amire Helaena hímezte a mintát.

Megsimítottam Jaehaerys arcát, mely olyan hideg volt, mint a jég. Azonnal kitört belőlem a mélyről jövő zokogás, és a lábaim is megremegtek. Erősen markolásztam az asztal szélét, hogy megtartsam magam, de még ez is nagy falatnak tűnt ezekben a percekben. Az éjszaka egy csepp könnyt nem tudtam hullajtani; akkor úgy látszik, túlságosan le voltam sokkolva ahhoz, hogy sírjak. Most mégis kijött belőlem az a sok fájdalom, amit akkor éreztem és most is érzek.

Mikor az őrök bejöttek, hogy elvigyék a kisfiú holttestét, én azonnal elsiettem onnan, és visszatértem a szobámba, hogy még az udvarban lássam őt, ahogy a kocsira helyezik a testét. Aztán Alicentet is megpillantottam, ahogy Helaena kezét fogva kiléptek az udvarra. Nem igen lehet látni az arcukat, mivel fekete fátyol takarja mindkettőjüknek. Miután feltették a gyermek holttestét, ők is felültek egy másik lovaskocsira. Majd kinyíltak a hatalmas kapuk, és elindultak.

Ekkor hallottam magam mögött nyílni a szobám ajtaját, de nem pillantottam hátra, hogy megnézzem, ki az. Bár volt egy sejtésem, de nem igen foglalkoztatott. Aegon mellém lépett, miközben egyik kezével megsimította a hátamat, a másikat pedig nem messze az enyémtől letette a párkányra. Utána lassan az arcom felé nyúlt, és hátra tette a hajamat a nyakamból és az arcomból. Végigsimított rajta, az érintésére behunytam a szemem.

- Meglett, aki ezt tette? - kérdeztem, majd Aegonra emeltem a pillantásomat.

- Már Aemond kezében van az élete. - mondta, a hangja pedig olyan halk volt, mintha suttogott volna. - Én magam akartam végezni vele, de aztán eszembe jutott az öcsém... Mégiscsak az ő gyermeke volt, megérdemli, hogy övé legyen a bosszú.

- És a társa? Volt vele egy patkányfogó is. - nyeltem egy nagyot.

- Mielőtt Aemondra bíztam az egyik tettest, kihallgattam. Elmondta, hogy egy patkányfogó volt, de nem tudta a nevét, úgyhogy az összes patkányfogót tömlöcbe zárattam. Eszembe jutott, hogy te láttad őket együtt, arra gondoltam, megnézhetnéd őket, hátha felismered közöttük a társát. - lépett közelebb hozzám, miközben bíbor tekintetét mélyen az enyémbe fúrta.

- Majd megnézem őket, de egyelőre... egyelőre képtelen vagyok rá, ne haragudj! - ráztam a fejemet, a szemeimet pedig újra ellepték a könnyek.

- Megértem, Sel... - bólintott, majd a kezemnél fogva közelebb húzott magához, és a karjaiba zárt.

Sírni akartam, de valahogy mégsem tudtam. Csak öleltem magamhoz a férjemet, mert jól esett. Régen nem volt már ilyen, hogy valami ennyire jól esett volna. És most ez az ölelés mindennél többet ért. Azt akartam, soha ne engedjen el, csak öleljen és öleljen, mintha nem lenne holnap.

De Aegon mégis eltávolodott, amitől azt hittem, magamra akar hagyni, de csak egy hosszas csókot nyomott a homlokomra. Majd a kezei közé vette az arcomat, és apró csókokkal hintette be az arcom minden egyes pontját, lecsókolva a némán kicsordult könnyeimet. Felvezettem a kezeimet a felkarján, és belekapaszkodtam, mire ő közelebb hajolt az ajkaimhoz, majd szenvedélyesen rátapasztotta a sajátjait.

- Bocsáss meg! - suttogtam az ajkai közé, mire a fiú meglepetten eltávolodott tőlem és értetlenül nézett a szemembe.

- Miért kellene megbocsájtanom? - kérdezett vissza.

- Mindenért! - néztem bele mélyen a szemeibe. - Csak mondd azt, hogy bármi történik, mindig megbocsájtunk egymásnak! Soha nem akarlak elveszíteni!

- Én sem akarlak elveszíteni téged, Selaehra! - rázta a fejét határozottan, miközben újra eltűrt egy tincset a fülem mögé. - Most már tényleg rájöttem, hogy csak téged akarlak! Bár tudnám, miért nem jöttem rá előbb...

- Én a szívem legmélyén mindig is tudtam, hogy csak téged szeretlek! Még akkor is, ha gyűlölni akartalak. Az a kis szeretet mindig ott volt, hogy megakadályozza. - mondtam, mire Aegon halványan felnevetett, amitől én is elmosolyodtam.

- Szóval szeretsz? - vonta fel a szemöldökét, a furfangos mosoly pedig ott ült a szája szélén.

- Az életemnél is jobban! Mivel bizonyítsam még? - ráncoltam a homlokom.

- Ó, már régen bizonyítottad, kedvesem! - a kezeit lecsúsztatta a derekamra, majd közelebb húzott magához. - Itt én vagyok az, akinek bizonyítania kell...

...

Királyvár népe "Kegyetlen Rhaenyra"-nak nevezte el az édesanyámat. Pedig én nagyon biztos vagyok benne, hogy neki köze sincs az egészhez. De bármennyire is fáj, hogy ezt mondják rá, nem védhetem meg őt. Az édesanyám, hogyne fájna, amiért így nevezik őt azért, amihez köze sincs. Ez csak Daemon lehetett. Az apám... De hogy egy ilyen ember az apám legyen... Kicsit sem hasonlítok rá. Legalábbis természetre nem, arra kicsit sem. Bár, ha a tükörbe nézek... Istenekre, sosem jöttem rá, de még fel sem merült bennem soha a kérdés, hogy Daemon az atyám lehetne. Akkor a kicsi Aegon és Viserys a vér szerinti testvéreim, Jace, Luke és Joffrey, valamint Baela és Rhaena a féltestvéreim - Luke csak volt.

Nem álltam ki, és írtam anyámnak egy levelet. Nem tartalmaz sok mindent, csak elmondtam neki, mik történtek itt, és hogy mi lett a következménye is. Remélem, nem haragszik már annyira és elolvassa a levelemet! Sajnálom, Aegon, de mégis az édesanyámról van szó, ezt pedig mégsem hagyhatom annyiban. Bemocskolják a nevét egy olyan dolog miatt, amit nem is ő adott parancsba - vagyis remélem. Nagy csalódás érne, ha anyám keze is benne lett volna ebben a merényletben...

Instagram:
arnoldemma7.onwattpad

Holnap (aug. 25-én) utazok el ismét, de ezentúl a sulikezdés miatt, úgyhogy megint nem leszek itthon egy pár napig. Ha minden igaz, akkor aug. 28-án jövök haza, így lesz még időm egy kicsit írni a suliig. Hogy azután mi lesz... száz öregasszony sem tudja. Próbálok nem eltűnni, de elég kemény fába fájtam a fejszémet, úgyhogy... na mindegy, majd csak lesz valahogy!

Addig is puszikállak benneteket, és élvezzétek ki a nyarat, amíg van!