Lost in the Fire ||Aegon Targaryen||

6.

A mellkasa egyenletesen emelkedett fel-le. A szempillái beárnyékolták az arcát. Fehér, ezüstös haja pimaszul lógott a homlokára és az arcára. Az egyik keze maga mellett, a másik a hasán pihent. A szemöldökét néha-néha összeráncolta, mintha valami rossz álom gyötörné, olyankor végigsimítottam a karján, az arcvonásai pedig abban a pillanatban megenyhültek.

Mint egy angyal.

Aegon így olyan ártatlannak tűnt, mint a ma született bárány. Bárcsak belül is olyan ártatlan lenne, mint most ezekben a hosszas percekben, órákban. Azóta egy másodpercre sem mozdultam el mellőle, tartottam az ígéretemet. Ez idő alatt végig őt néztem, nem tagadom. Az utolsó apró vonásáig tanulmányoztam, sőt csodáltam a legidősebb Targaryen fiút.

Szerettem volna szeretni őt. Próbáltam szeretni őt, hogy a házasságunk ne legyen olyan förtelmes. Ő viszont látni sem akart, már a nevem hallatától elkapta a hányinger. Soha nem ért hozzám, csak akkor, amikor kezet emelt rám vagy amikor nem engedett elmenekülni és úgy szorította a karomat, hogy napokig megmaradt a helye.

Maradj... kérlek! - hallottam a fülemben a hangját, és azóta azon gondolkodom, vajon az alkohol beszélt-e belőle. Talán igen, de ha mégsem...? Bár akkor miért kért volna arra, hogy maradjak? Megkérdezni sem merem tőle, mert attól félek, csak újra felbosszantom, ezt pedig el szeretném kerülni.

Végigsimítottam Aegon arcán, az ujjaimat belevezettem ezüstös tincsei közé, mire mocorogni kezdett. Azonnal elvettem a kezeimet onnan, a fiú pedig lassan kinyitotta a szemeit, bíbor színű íriszei megcsillantak a napfényben. A tekintete azonnal rám siklott, de én nem kaptam el róla az enyémet, hanem álltam az övét. Mindketten nagyot nyeltünk, aztán felálltam, és megindultam az ajtó felé, csakhogy Aegon rálépett a szoknyámra, így majdnem felbuktam, de ő a derekamnál fogva megtartott.

Az arcunk nagyon közel került egymáshoz, az ajkaink kis híján már összeértek. A bőröm ott bizseregni kezdett, ahol Aegon hozzám ért, de ez szokatlanul jó érzés volt. A hasamban kis sárkányok kezdtek repkedni, miközben a légzésem is gyorsulni kezdett. Aegon felcsúsztatta a derekamon pihent kezét a testemen az arcomig, majd a másikkal is így tett, ezzel két keze közé fogta a fejemet. A leheletünk összeolvadt, pár milliméter maradt az ajkaink között.

Én is felcsúsztattam a kezemet a karján, a vállán pedig megpihentettem azt. A fiú éppen meg akarta billenteni a fejét, hogy az ajkaink összeérjenek, de én elléptem tőle. Nem tudom, miért tettem, hirtelen elöntött a pánik. Összezavarodtam és ez a szemeimben is látszott, ahogy Aegonra néztem.

- Selaehra... - szólt csendesen, miközben összeszorította a szemeit. - Sajnálom!

- Honnan tudjam, hogy ez nem egy csapda? - ráncoltam össze a homlokomat. - Egyik pillanatban bántani akarsz, utána meg kedveskedni. Folyton részeg vagy, összeza...

- Miattad vagyok részeg! - szakított félbe a felcsattanásával, mire levegőt venni is elfelejtettem. - Muszáj annak lennem, ha minden nap látnom kell téged. De már abba sem tudom fojtani az érzéseimet...

- Hazug! Hülyét akarsz csinálni belőlem. Sosem voltak érzéseid írántam, egyik pillanatról a másikra pedig nem lesznek. - ráztam a fejemet, miközben könnyek gyűltek a szememben. Aegon szólásra nyitotta a száját, én azonban megfordultam és kirohantam a szobából.

Végigrohantam a folyosókon egészen az Isten Erdőig, ahol Helaena és Aemond a varsafa tövében egy pléden játszottak a gyerekeikkel. Ahogy megtorpantam előttük körülbelül egy méterrel, mind a ketten rám emelték a tekintüket. Jaehaera azalatt ide szaladt hozzám, és megrángatta a szoknyámat, hogy vegyem fel. De most csak megfogtam a kezét, majd visszavezettem a többiekhez. A félszemű fiú felállt a plédről, adott egy lágy csókot Hel feje tetejére, majd a gyerekeinek is, azután egy fejbiccentéssel elköszönt, hogy hagyjon minket beszélgetni.

A lány látta rajtam, hogy nem érzem jól magam, ezért ráérdezett. Nem akartam hazudni neki, így elmondtam neki a szobámban történteket.
Hel elmosolyodott, mikor a végére értem, és kijelentette, hogy ő elhiszi azt, amit Aegon mondott. Én viszont nem tudom, nem bízom benne. Félek, hogy ez valami csapda akar lenni, amivel ismét ártani tudna nekem. Rettentően összezavart.

A vacsorát a szobámba kértem, az egyik kedves szolgálólány pedig hozott is be nekem egy keveset, mert olyan nagyon nem voltam éhes, viszont nem akartam éhen gyomorra lefeküdni. Megkértem rá a szolgálót, hogy ha Alicent kérdezi, miért nem óhajtok velük vacsorázni, akkor mondja azt, hogy nem érzem jól magamat. Az őszinte ok nyilván Aegon volt, de most fordult elő először, hogy miatta nem ültem asztalhoz. Még soha nem zavart a jelenléte annyira, hogy ne tudjak vele egy asztalhoz ülni. Akkor is leültem, mikor bűzlött az alkoholtól vagy ki nem állhattuk egymást.

Az ajtómon kopogtatás hallatszott fel, majd Alicent lépett be rajta. Én a fésülködőasztalnál ültem, így vele háttal voltam, de a tükörből rá tudtam nézni. Felálltam, és szembe fordultam vele, hogy tisztelettel fogadhassam a királynét. Öszekulcsoltam magam előtt az ujjaimat, miközben felvettem vele a szemkontaktust.

- Azt hallottam, nem érzed jól magad. Minden rendben, Selaehra? - kérdezte az asszony, mire lesütöttem a szemeimet, majd bólintottam. - Ez nem tűnt túl őszintének... Aegon is furcsán viselkedett az asztalnál, történt valami köztetek? Bántott? Hadd nézzelek meg!

- Nem, nem bántott. - ráztam a fejemet, Alicent szemében pedig egyre jobban kezdett csillogni az értetlenség. Nagyot nyeltem, a szemeimben könnyek gyűltek, mire Alicent magához ölelt.

- Akkor megint csúnyán beszélt veled? - kérdezett, mire megint ráztam egyet a fejemen. - Nem szeretnél róla beszélni?

- Köszönöm, hogy aggódsz, de nem történt semmi. Csak kicsit rosszul éreztem magam, de most már talán jól vagyok. Aegonnal pedig nem tudom, mi történt. - hazudtam, a vállamat vonogatva.

- De ugye szólsz, ha megint durva lenne veled? - fogta keze közé az arcomat.

- Ígérem! - bólintottam.

- Akkor hagylak is feküdni. Gondolom, oda készültél. - mosolygott rám halványan, miközben én is elmosolyodtam. - Csak szerettem volna tudni, hogy minden rendben van-e.

- Köszönöm! - néztem rá hálásan, mire Alicent végigsimított a karomon.

- Jó éjszakát! - adott még egy puszit a homlokomra, majd elindult az ajtóm felé.

- Jó éjt! - köszöntem el én is, aztán ő ki is lépett a szobámból.

Megvártam, míg Alicent léptei elhalkulnak, ezután már nem kellett visszatartanom a sírást. Rossz érzés volt hazudnom neki, hiszen úgy bánik velem, mintha én is a lánya lennék. Nem az igazi anyám, mégis rengeteg mindent köszönhetek neki és nem érdemli meg, hogy hazudjak neki. De mégis úgy éreztem akkor, abban a pillanatban, hogy nem mondhatom el neki azt, ami köztem és Aegon közt történt - vagy történt volna. Tulajdonképpen semmi extra dolog nem történt, de akkor sem mertem neki elmondani.