Lost in the Fire ||Aegon Targaryen||

18.

Selaehra

A mai nap folyamán nem láttam többet Aegont. Miután megnyugtatott a szobában és megmosta a kezem, utána elment, és én azóta nem láttam. Hírek jutottak egyedül a fülembe, miszerint a király elbocsátotta Ottót és Ser Cristont tette meg Segítőjévé. Meglepett a hír, méghozzá nem is kicsit, mivel egyáltalán nem számítottam rá. Bármennyire nem kedveltem Otto Hightowert, a nagyapámat nagyon jól szolgálta és nagyszerű Segítő volt. Azonban Criston Cole... mi olyat tehetett a lovag, amivel kiérdemelte a Király Segítője posztot?

Meglátogattam Helaenát, aki a gyermeke halála óta alig mozdult ki a szobájából, valamint még a szokásosnál is kevesebbet beszélt. Aemond a szobában tartózkodott, de amikor beléptem, az állkapcsa megfeszült, bíbor színű íriszeiben pedig villámok táncoltak. Láttam, ahogy összeszorította az öklét, de aztán elengedett, adott egy lágy csókot Hel homlokára, majd elhagyta a szobát.

Leültem a lány mellé, és kérdezgetni kezdtem, hogy érzi magát, van-e valamire szüksége, esetleg segíthetek neki valamiben, de mindegyik kérdésemre megrázta a fejét vagy megvonta a vállát. Rossz volt így látni őt, de hát mégiscsak meghalt a gyermeke, tudtam, hogy nem fog jobban lenni egyik napról a másikra. Csakhogy én szerettem volna segíteni rajta, és borzasztó érzés volt itt ülni mellette úgy, hogy nem tehettem semmit érte.

Eglie vāedar se drīvose
Qēlos naejot ossyngnot

Vezof daor ezīmagon
Ilosse rūsis ilas

Kezdtem el énekelni nemes valyrul, mert tudtam, hogy ez Helaena kedvenc altatója, amit még a gyermekeinek is énekelt minden éjszaka, hogy elaludjanak.

A hercegnő megdermedt, s könnyei azonnal felszáradtak. Rám emelte lilán csillogó tekintetét, mire én küldtem felé egy halvány mosolyt. Aztán lehunytam a szemem, és folytattam az altató éneklését, amikor meghallottam, hogy Helaena csodálatos hangja társul az enyémhez.

Hāedar pryjatāssy
Lirta se nykeā hour
Ābrot jiōrinna
Dēmalȳti ossȳngnor

Helaena arcára sikerült egy alig észrevehető mosolyt csalnom, ami miatt már egy fokkal jobban éreztem magamat. Kezembe vettem az egyik kezét, majd erősen megszorítottam, hogy ezzel elmondhassam neki, én mindig itt leszek számára, mert rám számíthat. És ő mintha megértette volna, vagy mintha olvasott volna a gondolataimban, ugyanis bólintott.

- Kicsit szomorú vagyok Jaehaerys miatt... - suttogta, miközben kihúzta a kezét a szorításomból. Hirtelen megfeledkeztem róla, hogy Hel nem szereti, ha sokáig érintkeznek vele. Valamiért egyes testi érintés számára rosszul esik, ha nagyon erős vagy túl sokáig tart. - De ilyenkor rengeteg gyermek hal meg, így sok édesanya szenvedhet emiatt.

- Nem tudom. - csak ennyit tudtam mondani, mivel ez volt az igazság. - Viszont azt igen, hogy nem kívánom azt a fájdalmat, amit te érzel.

- Segítettél, hogy jobban legyek. - nézett rám komolyan, és ezentúl jobban elmosolyodott. - Te mindig segíteni tudtál rajtam, eddig senki másnak nem sikerült.

- Mert ismerlek. Tudom, mire van szükséged. - feleltem, majd egy mély levegőt vettem. - Nem egy anyától ás apától vagyunk, viszont együtt láttuk meg a napvilágot, ami már azt bizonyítja, hogy testvérek vagyunk. Mi mindketten tudjuk, mire van szüksége a másiknak, mert csak mi értjük meg igazán egymást.

Amint ezt kimondtam, kopogtattak az ajtón, majd egy szolgáló lépett be rajta. Meghajolt, aztán átadott egy üzenetet, melyben az állt, hogy a király hívat engem a trónterembe. Bólintottam, a szolgáló pedig távozott, mire én Helaenához fordultam. Mielőtt megszólaltam volna, mondta, hogy nyugodtan menjek, mert majd később folytatjuk.