Lost in the Fire ||Aegon Targaryen||

4.

- Gyönyörű vagy! - mondta nekem Hel, miközben hátulról átölelve a vállamat végignézett rajtunk a tükörben. Megfogtam a kezeit, majd elmosolyodtam.

Egy sötétvörös ruhát viseltem fekete díszítéssel, miközben arany ékszerek lógtak a nyakamban és a fülemben, valamint arany karperecek és gyűrűk díszítették a kezemet. A hajam egy fonatban lógótt a vállamra.

- Te legalább annak tartasz... - fordultam felé, mire ő magához szorított egy ölelésre.

Helaenával egymásba karolva tértünk be az étkezőbe, ahol a szolgálók már készülődtek a családi vacsorához. Addig mi elfoglaltuk magunkat egymás társaságában, de én leginkább a saját családom társaságában. Jace és Luke jókat röhögcséltek együtt, míg én Baelával és Rhaenával találtam meg a közös hangot. Néha-néha a fiúknak is itt volt a füle, így szerettek beleszólni a mi beszélgetésünkbe.

A lányok beszéltek hozzám, de nekem elvonta a figyelmemet az, hogy Aegon folyamatosan engem bámult, miközben az öccsével beszélgetett. A tekintetünk hosszú másodpercekre vagy akár percekre összeragadt, de aztán alig észrevehetően megrázta a fejét, majd visszafordult Aemond felé. Engem is az rázott ki a bambulásomból, amikor Rhaena megrázta a karomat, hogy figyelek-e én egyáltalán.

Aztán kinyitódott az ajtó, és megjelent nagyapa, amint az őrök hozzák be a hordozható székében. Mindenki a helyére állt, majd amikor a lovagok letették a királyt, mi is leültünk. Én kénytelen voltam Aegon mellé leülni, mint a felesége, ami miatt eléggé feszengeni kezdtem a helyemen. De szerencsémre Helaena itt ült a sarkon Aemond mellett, így ő egy kicsit megnyugtatott.

- Mennyire jó itt látni titeket. Együtt... - szólalt meg nagyapa, amitől egy halvány mosoly ült ki az arcomra.

- Előtte egy ima? - kérdezte tőle Alicent, mire ő bólintott, aztán az asszony összekulcsolta az ujjait, mi pedig követtük a példáját. - Az Anya mosolyogjon szeretettel most ránk. A Kovács pedig javítsa meg a rég megtört kötelékeket, és Vaemond Velaryonnak adjanak nyugtot az Istenek!

- A mai végül ünnepély alkalomnak bizonyult. Az unokáim, Jace és Luke elveszik kuzinjaikat, Baelát és Rhaenát. - mondta nagyapa, amitől egy büszke mosoly ült ki az arcomra, és ránéztem a testvéreimre. - Ezzel erősítve a két ház közti köteléket. Igyunk hát az ifjú hercegekre és jegyeseikre! - itt mindenki felemelte a poharát, és beleivott. - És igyunk külön Lucerys hercegre, a leendő Hullámok urára!

- Luke-ra, az öcsémre! - emeltem a poharamat büszkén, amikor megéreztem egy erős szorítást a combomon. Összerezzentem az érintéstől, a tekintetem pedig a mellettem ülő fiúra siklott. Aegon szigorú pillantásokat küldött felém, azonban nem törődtem vele, nem fogom többé engedni, hogy egyetlen pillantással csendre intsen.

- Egyszerre deríti fel szívem, és tölti el szomorúsággal, hogy itt látom ezt a sok arcot az asztal körül. Számomra legkedvesebbek a világon... Mégis úgy eltávolodtak egymástól az évek során. - szólalt fel újra a király, aztán levette az álarcát az arca másik feléről, így feltárult előttünk, hogy a betegsége mit tett az arcával. Az arca tele volt lyukakkal és a szeme is hiányzott. - Az én arcom már nem igazán vonzó - már ha valaha is az volt. De ma lássatok olyannak, amilyen vagyok. Ne csak mint királyt, de úgy, mint apát, mint fivért, mint férjet, mint nagyapát, aki úgy tűnik, nem sokáig lesz itt veletek. Ne őrizzünk többé sérelmeket a szívünkben! A korona úgy nem lehet erős, hs a Sárkányok Háza megosztott marad. Tegyétek félre sérelmeiteket! Ha nem a korona kedvééert, akkor az öregember kedvéért, aki mindnyájatokat szívből szeret! - ettől a szívem összeszorult, és egy könnycsepp gördült ki a szemem sarkából, amit azonnal le is töröltem, mielőtt bárki meglátná.