Lost in the Fire ||Aegon Targaryen||

8.

Másnap reggel átöltöztem, azonban az ajtómat zárva találtam, amikor ki akartam menni, hogy csatlakozzak a reggelihez. Rángattam a kilincsnél fogva, azonban az sehogy nem akart nyílni. Pedig ezt nem én zártam be, rááadásul a kulcs sincs belülről a zárban. Hirtelen rossz érzésem támadt, és az ablakhoz szaladtam. Széttártam a függönyt, kinyitottam az ablakot, majd kihajoltam rajta, hogy jól kilássak. Emberek szaladgáltak sürgősen fel-alá, amit nem tudtam mire vélni. A lovagok is, a személyzet, mindenki ebben az átkozott várban. Furán mozogtak, ez pedig semmi jót nem jelentett.

Megpróbáltam kinézni a kulcslyukon, viszont azon nem láttam ki, ami egyet jelentett. Benne van a kulcs a zárban. Kutakodni kezdtem a fésülködőasztalom fiókjában valami olyasmi után, amivel bentről ki tudom piszkálni a kulcsot. Ekkor a kezem közé került a hajtűm. Ez pont alkalmas is lesz erre. Nem túl vastag, így simán belefér, de mégis elég merev ahhoz, hogy ne görbüljön el a zárban.

Kitoltam az ajtó rése alatt egy pergament, hogy a kulcs arra essen, ha sikerül kiszednem a zárból. Beledugtam a hajtűt a zárba, ami azonnal akadályba ütközött. Megpróbáltam mozgatni, hátha egy kicsit kijjebb tudom tolni, de eddig még nem jártam sikerrel. Tovább piszkáltam, míg végül egy koppanás, nekem pedig egy mosoly ült ki az arcomra. Letérdeltem, behúztam a papír az ajtó alatt, a kulcs pedig rajta volt. Sikerült, el sem hiszem...

Kezembe vettem a felszabadításom eszközét, belehelyeztem a zárba, elforgattam, az ajtó pedig egy kattanással jelezte, hogy innentől nyitva van. Lassan kinyitom, de először csak résnyire, pont annyira, hogy kilássak. Tiszta a levegő, így teljesen kimerészkedtem a folyosóra, és visszazártam az ajtót, mintha az eddig is zárva lett volna. Még a kulcsot is benne hagytam.

Elnéztem balra, aztán jobbra is, miközben eltöprengtem azon, vajon melyik irányba érdemes elindulnom. Végül jobbra vettem az irányt, végül is benne van a nevében, hogy jobb. Remélem, a neve nem csal ezentúl sem...

Éppen befordultam volna a sarkon, amikor egy hang ütötte meg a fülemet. Egy hideg hang, ami csak egy emberhez tartozhat. Aemond Targaryen.

- ...és úgy eltűnt, mint szürke szamár a ködben. - Aemond hangja idegesen csengett, én pedig a homlokomat ráncolva halkan közelebb léptem, és kinéztem a fal mögül. Ser Cristonnal beszélgetett. - Az a bolond soha nem akart király lenni, nem is való rá, hogy az legyen. Furcsának is tartom, hogy atyám az utolsó pillanatban meggondolta magát.

- Azt gondolod, édesanyád hazudott? - vonta kérdőre Ser Criston a félszemű herceget.

- Csak ő hallotta egyedül atyám utolsó szavait. Nem tudhatjuk... - válaszolta a fiú, mire a szemeim elkerekedtek, és a számra kellett szorítanom a kezemet, hogy ne adjak ki semmilyen hangot, amivel elárulhatom magam. - De most meg kell találnunk Aegont anyám kérésére, mielőtt Ser Erryk és Arryk hamarabb találnak rá.

Nagyapa halott, Aegon pedig eltűnt. És azért tűnt el, mert nem akar király lenni. Akkor ezek szerint meg akarják koronázni, el akarják tussolni a hírt anyám elől, hogy elbitorolhassák előle a trónt. Istenekre... mindvégig igaza volt, hogy Alicent valamit tervez, én bolond pedig nem hittem a saját anyámnak. Hogy ismerhettem ennyire félre a királynét? Vagy talán mindig is ez volt a terve. De hát a családi vacsorán még ki is jelentette, hogy anyámból nagyszerű királynő lesz. Nem értem...

Aemond és Ser Criston léptei erre kezdtek hangosodni, én pedig amilyen gyorsan csak tudtam, felkaptam a szoknyámat és rohanni kezdtem vissza a szobám felé. Kizártam, bementem, majd magamra zártam, és nem érdekelt, hogy ha erre jár egy őr és meglátja, hogy nincs benne a kulcs a zárban.

Elővettem egy tollat, pergament és tintát, majd amilyen gyorsan csak tudtam, körmölni kezdtem rá az üzenetet, amit valahogyan el fogok küldeni édesanyámnak. Nehéz lesz és piszkosul kockázatos, de valahogyan muszáj lesz figyelmeztetnem őt, hiszen a zöldek éppen trónbitorlásra készülnek. Ugyanis nem hiszen, hogy nagyapám meggondolta volna. Lehet ez csak Alicent kitalációja, mivel csak ő volt ott egyedül a királlyal és ő látta őt utoljára a halála előtt - Aemond állítása szerint.

Összetekertem a levelemet, ráfolyattam a viaszt és lepecsételtem. Miután az megszáradt, beledugtam a ruhám dekoltázsába a levelet, és újra kockáztatva elhagytam a szobámat. Gyorsan, de végig csendben mozogtam a folyosókon, miközben a szívem úgy kalapált, hogy azt hittem, az fog elárulni, mert meghallja valaki.

Kicsit megkönnyebbültem, amikor elértem a madár tornyot, ahol fogtam az elsőnek a kezem közé kerülő varjat, majd rákötöttem a levelemet a lábára. Elmondva a pontos helyet útjára engedtem, és azon imádkoztam, hogy épségben elérjen az üzenet Sárkánykőre és anyám vagy Daemon kezébe kerüljön.

- A Hét most legyen velem! - motyogtam, miközben megszorítottam a nyakláncomon a hétágú csillagot.

Visszaindultam a szobámba, ahová sikerült épsgben, minden észrevétel nélkül visszatérnem. Megpróbáltam lenyugodni, hogy később úgy tudjak tenni, mintha nem tudnék semmiről. Vagyis remélem, hogy valaki majd megszán és elmondja a híreket...

Több óra elteltével végül kinyílt az ajtóm és Alicent lépett be rajta. Ahogy megpillantottam, a testemet átjárta a düh és a csalódottság, de ezt igyekeztem leplezni. Egy tálca is volt nála, amin egy tál volt, tele gyümölccsel. Letette azt az asztalra, majd felém fordul. Az arca szomorú volt és látszott rajta, hogy nem régen fejezhette be a sírást. A bőre kissé sápadt volt, a szemei pedig vörösek, amikor rám emelte a tekintetét a padlóról, ezzel alátámasztotta a gondolatomat.

- Selaehra, el kell mondanom valamit, amiről senkinek sem szabad beszélned. A király... meghalt. - mondta ki nehézkesen, miközben a hangja elcsuklott. A szívem pedig itt szakadt fel teljesen, ami piszkosul fájt, de mégsem hagyta el egy könnycsepp sem a szememet. - Viserys azt kérte, hogy koronázzuk meg Aegont és...

- El akarjátok bitorolni anyám elől a trónt? - kérdeztem vissza, és közelebb léptem hozzá.

- Nagyapád utolsó kérése volt, hogy koronázzák meg, meggondolta magát. - Alicent megfogta a kezemet és mélyen a szemembe nézett. - Aegon lesz a király, te pedig a királyné. Hiába lenne anyád jó királynő, a nép nem fogadná el őt, mert nő. A király ezért is gondolta meg magát.

- És hol van Aegon? Ő is ezt akarja? - ráncoltam a szemöldökömet.

- Eltűnt, de Ser Criston és Aemond megtalálták. A hálótermében tartózkodik felügyelet alatt, amíg kész nem lesznek a koronázási előkészületekkel. És ha akarja, ha nem, ez a kötelessége. A feleségeként pedig neked is ez a kötelességed, Selaehra. - szorította meg a kezem, de én kitéptem a kezéből az enyémet, és az ablak felé fordultam.

- Hibát követsz el, Alicent. Miután megkoronáztátok Aegont, a híre el fog terjedni a Hét Királyságban és anyám előbb vagy utóbb megtudja, az pedig... szóval nagyon mérges lesz. Nem fogjuk megúszni. És ha én Aegon királynéja leszek, azt fogja hinni, hogy elárultam. - csóváltam a fejemet, miközben lehunytam a szememet.

- Nem volna árulás, hiszen mondtam, a király meggondolta magát, ez...

- És hinni is fognak nekünk? Főleg azok a házak, akik anyámra esküdtek fel és hozzá is maradnak hűségesek? Sajnálom, hogy ezt mondom, de nem mindenki fogja támogatni Aegont. - fordultam vissza felé, az asszony pedig felsóhajtott.

- Szólok egy szolgálólánynak, hogy segítsen előkészülni a koronázásra. - jelentette ki, mire egy pillanatra úgy éreztem, hogy megszűnt a lábam alól a talaj.

- Alicent... - kezdtem rázni a fejemet. Alicent sarkon fordult, elindult ki a szobámból, én pedig utána eredtem, de ő becsukta az ajtót az orrom előtt, és bezárta, mire dörömbölni kezdtem. - Alicent, felség! Kérlek! - sírva fakadtam, majd összerogytam az ajtóm előtt, a kilincsbe kapaszkodva. Aztán megfordultam, hátamat az ajtónak vetettem és felhúztam a térdeimet, amibe az arcomat temettem.

Most már Instagramon is megtaláltok arnoldemma7.onwattpad néven.