Lost in the Fire ||Aegon Targaryen||

5.

Szemeztem Aegonnal a sötétben, ami furcsa érzést keltett bennem. Sötét volt, tényleg sötét, hiszen a szobor, ami mögött álltunk teljesen beárnyékolt minket, a tekintetünk mégis összeragadt hosszú időkre. Nem tudom, az én szemeim hogyan találták meg az övét, de valahogyan mégis megtalálták. Csakhogy Aegon ezentúl is részeg volt - bár most nem annyira, mint szokott -, a szemei pedig villámokat szórtak. Közben erősen szorította a karomat, amitől kezdtem azt hinni, hogy lassan átlyukasztja a bőrömet, mégsem szisszentem fel a kellemetlenül fájó érzéstől.

Viszont menekülni sem próbáltam, hanem inkább szembe néztem a sárkánnyal, ami piszok ostoba dolog volt. Mondjuk egy sárkánynál a menekülés szintén egy ostoba ötlet, úgyhogy fogalmam sincs, melyik a jobb helyzet - nyilván egyik sem. Ha szembe nézek vele, akkor azért éget porrá, ha menekülök, akkor meg azért, szóval ugyanott vagyok. De legalább választhatok, hogy melyik halált szeretném magamnak.

Aegon arca vészesen közel került az enyémhez, de már olyan közel, hogy boros lehelete csiklandozta a bőrömet. A szívem ettől heves dobogásba kezdett, de nem tudtam eldönteni, mitől. Talán a félelem miatt, mert fogalmam sincs arról, mit fog tenni a férj uram? Vagy talán egy egész más dolog áll a háttérben? Nem tudom. Egyedül csak azt tudtam, hogy nagyon gyorsan nő bennem az adrenalin.

- Ezentúl mit találtál ki, hogy kitöltsd rajtam a dühödet? - suttogtam az ajkai közé, mire hallottam, hogy nagyot nyelt. - Most mi nem tetszik rajtam, Aegon?

- Ebben a ruhában úgy nézel ki, mint egy kurva. Ha még egyszer meglátom ezt rajtad, eladlak szajhának az egyik örömtanyán. Biztos kapós leszel a szőke hajadért... - mondta fogvicsorgatva, nekem pedig ennyi elég volt ahhoz, hogy a kezem hatalmasat csattanjon az arcán, mely visszhangot vert a folyosón.

- Te meg ha még egyszer szajhának nevezel, megfojtalak álmodban, hogy megszabaduljak tőled. - feleltem, az állkapcsom megfeszült. 

Aegon megragadott az állkapcsom alatt, majd a kőfalnak nyomott, a fejem pedig nem kicsit ütközött neki a kemény felületnek. Felszisszentem a hirtelen ért fájdalomtól, de nem kerítettem neki nagy feneket, ezért inkább elnyomtam magamban a sajgó érzést, melyet a tarkómon és onnantól felfelé éreztem.

- Ki vagy te, hogy engem fenyegess? Tényleg meg akarod tudni, milyen vagyok valójában? Vagy talán Sunfyre-rel szeretnél közelebbről megismerkedni? - nézett végig rajtam lenézően, miközben gúnyos mosolyra húzódtak ajkai.

- Az a sárkány jobban tisztel engem, mint te valaha is tisztelni fogsz. - mondtam határozottan, mire ő engedett a szorításán, ahogy meglepődött.

- Azt gondolod, nem bántana, ha parancsba adnám neki? - nevetett fel.

- Próbáljuk ki! - azzal hirtelen elkaptam a kezét a torkomtól, majd fordítottam a helyzetünkön és én szorítottam oda a falhoz őt. - Szánalmas vagy, Aegon. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer idáig süllyedsz...

Elengedtem a fiút, mire ő hitetlenkedve pislogott rám, de a szemeiből továbbra sem szűntek a villámok. Bíbor színű íriszeiben láttam, ahogy dúlt a vihar, miközben belül háborút vívott magával. Az állkapcsa megfeszült, az ajkait pedig a lehető legvékonyabbra préselte össze, miközben viharos szemeivel méregetett, ahogy elléptem tőle.

Aegon nem szólt többet, még egy morgás sem hagyta el a száját, csak fogta magát és továbbment. Én abban a pillanatban kifújtam a tüdőmben tartott levegőt, és remegő lábakkal elindultam a szobám felé. Ott kettőre zártam az ajtót, majd a hátamat a hideg fának vetettem, amikor a fejembe belenyilalt a fájdalom, ahol beütöttem. Odanyúltam a kezemmel, de vérnek semmi nyoma nem volt, csupán egy kisebb búb nőtt a helyére. Még szerencse, hogy azt a hajammal simán el lehet takarni, így senkinek sem fog feltűnni.