Lost in the Fire ||Aegon Targaryen||

2.

Hamarosan megérkeznek anyámék, én pedig nagyon izgatott vagyok. Annyira hiányoztak már és oly rég nem láttam őket. Jace és Luke is már biztos megférfiasodtak az évek során és valószínűleg a kis Joffrey sem olyan kicsi már. Joff csecsemő volt még, mikor én Királyvárba kerültem, nem hiszem, hogy emlékszik rám.

Oda-vissza járkáltam a szobámba, de mikor már nem találtam helyemet ott sem, gondoltam, megkeresem Alicentet. Megkérdezem, hogy édesanyámék mikor érkeznek, és hogy fogadhatom-e őket. Csakhogy a királynét sehol nem találtam, aztán már csak hely maradt, ahol megfordulhatott volna. Aegon lakosztálya.

Amikor minden szó nélkül benyitottam a férjem hálószobájába, meg is találtam az anyósomat és Aegont is. A fiú meztelen volt, csupán a fehér takarójával takarta magát édesanyja előtt, de amikor beléptem, rám kapta a tekintetét. A szemei könnyesek voltak, amitől egy meglepett kifejezés ült ki az arcomra, ugyanis sosem láttam még Aegont sírni.

- Királyném! - szólítottam meg az asszonyt, aki felém kapta a fejét, majd idejött hozzám és a karjaiba zárt. Nem értettem, ezt mégis miért kapom, de nagyon jól esett.

- Gyere, beszéljünk odakint. - fogta meg a kezemet, majd szépen lassan kivezetett a szobából. Megálltunk az ajtó előtt, miután azt becsuktuk magunk után. - Mond csak, lányom, mit szerettél volna.

- Csupán meg akartam kérdezni, hogy édesanyámék mikor érkeznek. És esetleg fogadhatnám-e én őket. - mondtam, az asszony pedig halványan elmosolyodott.

- Persze. - bólintott, és végig simított karomon.

- Még valami... - szólaltam meg, mielőtt Alicent elment volna. - Aegon megint... - kezdtem, de ő közbe szólt.

- Megint. - felelte egyszerűen, keserűséggel és szomorúsággal a hangjában. Én csak lesütöttem a szememet, miközben bólintottam. - Rosszul bánik veled, igaz? Megaláz, amikor tud, látom én is... Viszont azt is látom, hogy erős vagy, ezért pedig büszke vagyok rád!

- Köszönöm, királyném! - néztem rá hálás pillantásokkal, mikor kinyitódott az ajtó, és kilépett rajta Aegon. A fiú végig vezette rajtam a tekintetét, majd az anyjára nézett. Nem szólt, nem is méltatott többre minket, csak fogta magát és elsétált mellettünk. Erre nagyot sóhajtottam, és visszafordultam Alicent felé.

- Aegon egyszer rá fog jönni, hogy szüksége lesz rád. Szerintem nem is olyan sokára... - mosolygott rám biztatóan, de én csak a fejemet ráztam.

- Nem hiszem, hogy ez a nap egyszer eljön. - nevettem el magam keseregve. - Nagyobb becsben tartja a sárkányát, mint engem valaha fog.

- Az csak egy sárkány, de te egy csodálatos leány vagy! Légy büszke magadra, Selaehra! - szorította meg a kezemet, majd elment.

Légy büszke magadra, Selaehra! - csengtek a fülemben Alicent szavai. Büszke? Mégis miért lennék büszke magamra? Azért mert elviselem a férjem megalázásait? Azért viselem el, mert kénytelen vagyok, különben már rég összeomlottam volna. Talpon kell maradnom, hogy megmutassam Aegonnak, engem kemény fából faragtak.

Az ablakomból figyeltem, amikor a lovashintó begurult az udvarba. Hatalmas mosoly ült ki az arcomra, majd felkaptam a szoknyámat és rohanni kezdtem le a lépcsőkön, folyosóról folyosóra, mikor végre kiérkeztem az udvarba. Édesanyám volt az első, aki kiszállt, őt követte Daemon, majd az öcséim és Daemon lányai, Baela és Rhaena.

Nagy lendülettel csapódtam bele anyám karjaiba, ő pedig szorosan fonta körém a karjait. Bár nem igazán tudtam megölelni, mert állapotos volt, ami szintén hatalmas boldogsággal töltött el. Remélem, ez a gyermek egy kisleány lesz a sok fiú után! Daemont is megöleltem, majd a testvéreimet is. Jace és Luke valóban kiférfiasodtak, Joffrey pedig nagyon nagyot nőtt. El sem hiszem, hogy mindannyian itt vannak, olyan boldog vagyok.

- Anyám, Daemon herceg, köszöntelek titeket Királyvárban! - köszöntöttem a társaságot hatalmas mosollyal. - Érezzétek otthon magatokat!

- Jó látni téged, leányom! - simította meg az arcomat anyám.

- Hát még titeket milyen jó látni! - mosolyogtam rájuk. - Megkértem a királynét, hogy én fogadhassalak benneteket. Gyertek, fáradjatok beljebb.

Bevezettem a családomat a várba. Jace és Luke elmentek megnézni az edző pályát, én pedig elkísértem anyámat és Daemont nagyapa lakosztályához. A király állapota rengeteget romlott azóta, amióta anyám utoljára látta őt, ezért Alicent és az apja Otto Hightower kormányoz a nagyatyám nevében.

Addig én elmentem az ikrekkel, Baelával és Rhaenával az Isten erdőbe sétálni. Mindig is jó kapcsolatot ápoltam a lányokkal, hiába voltak mostohatestvéreim, én úgy tekintettem rájuk, mintha édestestvéreim lennének.

Miután anyám kijött a király szobájából, felkeresett, hogy beszélgethessünk. Gondolom, hallani akarja, hogy milyen életem van itt. Hiszen a leveleimben arról sosem számolok be. Nem terveztem panaszkodni, szóval semmi olyat nem fogok mondani neki, csak jókat.

- Jól bánnak veled? - tette fel a világon legfontosabb kérdést édesanyám.

- Igen, anyám. - bólintottam. - Jó életem van itt, mindent megkapok, amire csak szükségem van.

- És boldog is vagy? - tette fel a következő kérdést. Nem akartam túl sokáig hallgatni, mert akkor azzal is választ adtam volna neki. Ráadásul egy nemleges választ.

- Igen. - hazudtam miközben egy mosolyt erőltettem az arcomra, hogy hihetőbb legyen a válaszom.

- És Aegon? Ő jól bánik veled? - fürkészte kíváncsian az arcomat. Erről nem hazudhatok anyámnak, hiszen rájönne, mert ő is ismeri Aegont annyira, hogy tudja milyen.

- Hát... ő Aegon, hiszen ismered. - vontam meg a vállam. - Nem igazán keresi a társaságom, de igazából nem is vágyom rá. Iszik, mint a kefekötő, bűzlik az alkoholtól.

- Ha nem szülsz hamarosan gyermeket, nagy bajban lesztek. - figyelmeztetett, miközben suttogóra fogta a hangját és körül tekintett.

- Nem én akartam ezt. - ráztam a fejemet, anyám arcára pedig értetlen kifejezés ült. - Te kényszerítettél arra, hogy Aegon felesége legyek. Viszont arra nem kényszeríthetsz, hogy széttegyem a lábaimat neki.

- Nem háltátok el a házasságot, igaz? - kérdezte félve, de én csak hallgattam. - Selaehra...

- Mindent azért tettem, hogy neked jó legyen, anya. Hozzámentem Aegonhoz azért, hogy jó maradjon a kapcsolatod a zöldekkel, ha felülsz a Vastrónra nagyapa halála után, de azt ne várd el tőlem, hogy gyerekeket is szüljek neki. A házasság pont elég volt ahhoz, kialakítsak egy jó kapcsolatot az itteniekkel, de ennél többre már nem vagyok képes... - teltek meg a szemeim könnyekkel. Édesanyám szólásra nyitotta a száját, de én sarkon fordultam, majd elszaladtam az Isten erdőből.

Nem gondoltam volna, hogy ez a beszélgetés ideáig fajul majd. Azt hittem, majd szépen csendben elbeszélgetünk, mint anya és lánya, mert már ezer éve nem láttuk egymást, de tévedtem... Viszont most kibukott belőlem, pedig nem akartam ezt mondani. De most már mindegy, ami megtörtént, az megtörtént és nem vonható vissza.