Havas Botlás - TAEKOOK (BEFEJEZETT)

17.rész

Arra kelek fel, hogy a nap kifejezetten erősen tűz be a függöny résén, hiába van elhúzva a függöny, még így is látszik, hogy tegnap óta nem szándékozott abba hagyni a havazást, kellemes lesz a frissen lehullt hó hangja. Egy ideig hallgatom a mellettem fekvő nyugodt légzését, szinte emlékezetet a tegnapi este intimitására, az érzelmek kavalkádjára. Félelmeimet csillapítja a tudat, egyáltalán nem bántam meg, hogy meg mertem osztani Jungkookkal minden érzelmeimet vele, ami csak erősebbek lesznek, ha nem döntünk úgy, hogy elszakadunk egymástól. Hosszú idő óta ez az első olyan szerelem kezdete, ami nem idegességgel, sokkal inkább melegséggel tölt el. Lehunyom újra a szemem és kifejezetten óvatosan próbálok megfordulni, hogy ne ébresszem fel Jungkookot, nyugtató így felkelni. Az idő kint gyönyörűen hófedte, új látvilágot ad az eddig már látott tájnak és végre nem érzem azt, hogy teljesen egyedül vagyok karácsonykor. Vagy azt, hogy kolonc lennék, akit csak aznapra befogadtak, mert nincs senkije sem. Elmosolyodom arra, milyen gyorsan képes felébredni csak azért, ert én mocorgok mellette, mintha csak attól félne, hogy elszököm. Bolond is lennék itt hagyni.

-Boldog Karácsonyt. - reggel a hangja csak még vonzóbbá teszi, azt hiszem kifejezetten szeretni fogom ezeket a pillanatokat. - És jó reggelt.

-Boldog Karácsonyt. - nyomok egy puszit a homlokára. - Ez a nap olyan, mintha nem is lenne valódi. Egy teljesen másik országban vagyok karácsony reggelén, egy szállodai szobában veled. - kezdek el játszani a hajával, hogy oldjam a kis zavaromat. - Elviselném, ha mindig ilyen lenne a karácsonyom.

-Egy párizsi szállodai szobában? - vonja fel a szemöldökét.

Nem is hibáztatom érte, meglehetősen sokként érheti, hogy korán reggel ez az első dolog, amit hall. Nem kifejezetten direkt zúdítom rá minden gondolatomat, ami csak az eszembe jön, de valahogy sosem tudom, mikor van az a pillanat, amikor hagyni kéne arra időt is, hogy az a bizonyos valaki fel is fogja a körülötte történteket. Mély levegőt veszek, a válla felett elnézek a szoba többi részletére, ahogy azon gondolkodom, hogy miképp fogalmazzam meg ezt. Természetesen minden lehetséges gond azonnal elém ugrik képzeletben, de próbálom lerázni magamról.

-Elismerem, stílusos így ünnepelni, az biztos. - mosolyodom el. - De rád gondoltam.

-Ha szeretnéd minden Szenteste befekszek a fa alá, hogy Karácsonykor ott találj.

-Borzalmas vagy! - nevetek és óvatosan meglököm a vállát. - Remélem kicsi masnit is kötsz a fejedre.

-Oda kötöm azt a masnit, ahova csak akarod. - közelebb húz magához, amint érzékeli, hogy távolabb akarok húzódni. - Én is elviselném, ha minden karácsony reggel így ébrednék fel és én sem Párizsra értem. Bár, akkor sem panaszkodnék, ha jövőre is itt lennénk. Vagy máshol.

Mosolyogva hajtom a fejemet a mellkasára, túl csábítónak tűnt az, hogy ezt ne tegyem meg. Ráadásul az ölelése is kényelmes, pont olyan, amibe szinte tökéletesen megtalálom a saját magam kényelmét. Akár egy örökké valóságig is itt lettem volna, ha nem kellene időre elhagyni ezt a szobát. Úgy érzem magam, mint aki álmodik, nem csak azért, mert az ünnepek miatt minden jobb és csodaszerű, hanem mert remélem, sőt sokkal inkább egyre jobban tudatosul bennem, ez sokáig is eltarthat. Bármennyire is örülök Párizsnak és a ténynek, voltam az Eiffel-toronynál, Jungkook az, aki ez igazán tökéletessé teszi és ezt pedig nem szeretném elhagyni. Nagyjából rendet teszek a szobában, megigazítom a karácsonyi mintás párnát és összehajtom mellé a takarót is, valahogy a lelkiismeretem nem hagyta volna, hogy csak magam mögött hagyjam az összerombolt szobát. Hihetetlen, már az is majdnem teljesen természetesnek tűnik, hogy mindig megfogja a kezemet abban a pillanatban, hogy elindultunk valahova. Még mindig apró bizsergéseket érzek és a szívem hevesebben ver, de ez soha nem fog elmúlni. Ez egy olyan dolog, amihez inkább hozzászokik az ember, mintsem elmúljon.

Jobban magam köré csavarom a sálamat, amint kilépek a szállodának a kellemes melegétől. Hiába süt a nap, rettenetesen hideg van, sokkal inkább, mint tegnap, bár az is lehet, csak a túltengett izgatottságom miatt nem éreztem a mínusz fokok jelenlétét. Hiába tegnap este már láttam ezt a tájat, így frissen hullott hóval és nappal valahogy más képet ad, sokkal nyüzsgőbb még a karácsony ellenére is. A halk zene még most is szól, az ismert és szeretett karácsonyi zenék betöltik az utca ezen szakaszát. Néhányan ezt az alkalmat használják ki arra, hogy szánkózni menjenek és csak átéljék azokat a pillanatokat, amik gyerekként ilyenkor a mindent jelentik. Hagyom Jungkooknak, hogy húzzon magával, ő valahogy képes arra is, hogy egyszerre nézelődőn és sétáljon is. Talán el is tévednék.

-Tudom, hogy hova szerettél volna menni reggelizni, de miután elaludtál az este utána néztem és van a közelünkben egy hely, ahol csak tradicionális francia sütik vannak.

-Te komolyan még ezt is megnézted? - nézek rá megdöbbenve. - Már így is kedvellek.

-Én is kedvellek téged, ezért viszlek egy el oda. Most tekintsünk el attól, hogy mennyire nem egészséges édességet reggelizni, karácsony van, megtehetjük.

Kuncogva bólintok, végülis igaza van, karácsonykor mindenki megengedheti magénak, hogy egészségtelenebbül egyen, mint a normális hétköznapokban. Ahogy közeledünk a cukrászda felé, egyre több ember lézeng körülöttünk, végülis egyértelmű, hogy ilyenkor vannak a legtöbben, ez valahogy mindig egy forgalmas időszak lesz az eladóknak. Csodálom, hogy találtunk magunkat egy helyet, ebben a hangulatos cukrászdában. Ez nincs annyira kidíszítve annyira, mint amit eddig láttam, csak egy aranyos és kicsit karácsonyfa van a pulton és az alján a fényfűzér. De cserébe az étlapot és az itallapot is mikulássapkás papírra nyomtatták. Teljesen bőségzavarban szenvedek, ahogy azt nézem, mégis mit tudnék enni. Egyszerre túl sok mindent szeretnék, bár az epres és málnás dolgokkal soha nem nyúlhatok mellé. Azok egyszerűen csak tökéletesen és mindig finomak. Úgy érzem magam, mint egy kisgyerek, aki elé az egész süteményes tálcát lerakták, amint Jungkook megjelenik a sütimmel és a teával.

-Tudtam, hogy eperrel nem lehet tévedni, annyira finom. - bólogatok lelkesen. - Kell keresni Szöulban is legalább egy hasonlóan jó cukrászdát.

-Miután haza mentünk keresünk egyet. - nevet fel. - Vagy az összes cukrászdát ki fogjuk próbálni ott. Minden ünnepkor keresünk egyet, utána meg elmegyünk sétálni.

-Ez nagyon sok és nagyon jó randinak tűnik. - pillantok félre, próbálva leplezni a zavaromat.

-Reméltem is, mert nagyon sok és nagyon jó randit terveztem még veled. - hajol közelebb hozzám. - Ha már ilyen gyorsan megléptük azt a szintet, hogy Párizsban vagyunk... lépjük a következőt is. Mert tényleg nagyon örülnék annak, ha Szöulban is ugyanúgy folytatnánk, tényleg szeretnék veled együtt lenni. - néz rám elpirulva. - Mármint együtt együtt.

-Komolyan? - harapok alsó ajkamra. - Mert ez... csodás lenne. Ráadásul karácsonykor lesz évfordulónk, amit még könnyű megjegyezni is.

-Szóval úgy megyek vissza Szöulba, hogy te vagy a párom. - mosolyodik el, mire én csak bólintok. - Ez egy remek karácsonyi ajándék. És megragadom az alkalmat, hogy elmondjam, hogy a születésnapodon is Franciaországban leszünk.

-Tessék?

-Jimin mondta meg, hogy mikor van, én úgyis aznap mentem volna haza, az ágyam úgyis két személyes és pároknak való.

-Amik vagyunk is. - értek egyet azonnal. - Tényleg együtt vagyunk.

Mosolyogva fogja meg a kezemet és picit közelebb húz magához, hogy egy gyors csókot adjon az ajkaimra. Jelenleg kifejezetten nagyon hihetetlen, hogy valóban úgy fogok haza menni, hogy Jungkook a párom. Teljesen magabiztosan merem kijelenteni, jövőre is együtt leszünk karácsonykor. Végre nem érzem úgy, hogy valaki nyakán maradok, hanem együtt ünnepelhetek a párommal. Úgy néz ki, hogy az a bizonyos karácsonyi csoda valóban működik, csak meg kell várni a megfelelő napot rá.

12.30

Sziasztok! Hát ennek is elérkeztünk a végére! ❤ Nagyon remélem, hogy tetszett nektek és nem érzitek esetleg befejezetlennek.

Boldog Újévet! ❤