Havas Botlás - TAEKOOK (BEFEJEZETT)

10.rész

Jelenleg úgy érzem magam, mint egy elveszett gyerek. Legalábbis elveszve érzem magam, annyi biztos. Nem csak azért, mert Jungkook teljesen felforgatta az elképzelésem, majd ugyanolyan gyorsan döntötte romba, hanem azért is, mivel Jimin teljesen jó ötletnek gondolta, hogy engem elvisz síelni. A sífelvonón ülök és a tájat nézem, miközben lassan érek a cél felé. A havas tájat nézem, ami alattam húzódik, néha elsuhan alattam néhány ember, akik érzik magukat olyan batárnak, ilyen gyorsan mennek le. Hagyom, hogy a csípős, hideg szél elfújja minden gondolatomat, próbálja elfelejtetni velem, milyen szerencsétlen vagyok. Jimin felé fordulok, aki mellettem ül, ő valahogy nagyobb lelkesedéssel nézi az elénk terülő tájat. Nem tudom hibáztatni érte, a jókedve egy kicsit ragadós és annyira magányosnak sem érzem most magam. Valamennyire bénán, de sikeresen szállok le a sífelvonóról és arrébb vonszolom magam, miközben mindenkit megvárunk a csoportban. Enyhén a síbotra támaszkodom, ahogy próbálom megtartani a saját egyensúlyomat. Erős késztetést érzek arra, esetleg körbe nézzek a csoportban, hátha megpillantok egy olyan személy, akivel egyszerre szeretnék beszélni és távol lenni tőle. A sálam takarásában erősen alsó ajkamba harapok, nem akarok engedni ennek a kísértésnek, mert nem tudom milyen végkimenetele lehet. Ha meglátom, majd beszélgetni szeretnék vele, hogy mondja el, mégis milyen elképzelése volt a mi kapcsolatunkat illetően, de ha nem találom itt, csalódott leszek. Az is megeshet, nem is szeretne velem beszélgetni.

-Hidd el, Tae, jó lesz ez! - karol a kezembe Jimin mosolyogva. - Utána meg megyünk nézünk valami filmet.

-El kell mondanom, nagyon béna vagyok a síelésben. - kuncogok. - Szóval nem ér, ha kinevetsz.

-Van okod a helyes oktatóval lenned. - mutat a srácra, aki azoknak segít felvenni a sílécet, akiknek nehezebben megy. - Tényleg jóképű, bár nem hiszem, hogy tud koreaiul.

-Sajnálatos dolog, mert angolul flörtölni meg nem tudok. - döntöm oldalra a fejemet, ahogy próbálom követni a többieket. - Ráadásul nem is akarok egy ideig pasi közebélben lenni.

-Majd, ha Yoongival végre összeházasodunk, csinálunk neked egy szobát. - veregeti meg a vállamat. - Befogadunk.

Szememet forgatva lököm el magam a síléccel és a botok segítségével, amikor az előttem lévők már megfelelő távolságban vannak. Még mindig béna vagyok benne, de legalább nem érzem minden másodpercben azt, hogy el akarok esni ahányszor próbálok kanyarodni. Az, amint arra koncentrálok, ne menjek neki teljesen véletlenszerű személyeknek és ne is essel el, nem is marad arra lehetőségem, máshova terelődjenek a gondolataim. A levegő hiába csípős, friss is, a hideg jelen esetben inkább nyugtató, mintsem zavaró. Kezdem érteni, miért szeretik ezt sokan, van benne valami nyugtató érzés. A legtöbb érzelem, legyen az éppen a szerelem, vagy a gyűlölet, csalódottság, esetleg ezek keserű keveréke, a legtöbb esetben csak fájdalmat okoz úgyis. Valahogy mindig megtaláljuk azt a pontot, ahol még a boldogságban is csak a keserűség honol. Az emberi természet ilyen. Hiába van körülöttem ez a gyönyörű táj és az emberek boldog ábrázata, nagyon nincsenek hatással rám. Bárcsak, bárcsak képesek lennének teljesen elterelni a gondolataimat, nem csak egy kis időre, nem csak addig amíg a síelés új érzése átjár, hanem egészen addig, ameddig haza nem érek. Ott legalább a hétköznapi problémák sokkal elviselhetőbbek, mint itt. A hely nem csak a szép pillanatokat teszi szebbé, hanem a fájdalmasakat is elviselhetetlenebbé.

-Azt hittem azt mondtad nem tudsz síelni. - érkezik meg mellém Jimin. - Titokban gyakoroltad?

-Úgy néz ki titokban őstehetség vagyok. - vonok vállat mosolyogva. - Múltkor, amikor Jungkook segített, akkor sokkal rosszabban ment. Mondjuk azt hozzá kell tenni, hogy ő sem tud kifejezetten síelni, szóval érthető.

-Te nagyon bele ragadtál a bűvkörébe. - löki el magát egy kicsit, hogy újra a sífelvonók felé vegyük az irányt. - Ha ennyire nem tudod elengedni jelenleg, miért nem mész oda és beszélsz vele? Hiszen tudod, hogy hol van a szobája. Ezen a helyen sem nehezen megtalálni, ha nagyon akarod össze tudsz futni vele.

-De nem is nekem kellene megkeresni őt, hanem fordítva! Örülnék neki, ha ő keresne engem, akkor talán az azt jelenti, hogy nem csak egy pótcselekvés voltam neki. - motyogom sokkal inkább magamnak, mintsem Jiminnek. - Ráadásul a túlzott büszkeségem sem engedi meg, hogy egy olyan srác után fussak, akit itt ismertem meg. Az sem elhanyagolható információ, hogy valahol Szöulban van egy srác, akivel lehet még helyrehozható a kapcsolata. Az is meglehet, hogy helyre is akarja hozni.

-Tae, szeirntem ezt csak túlgondolod. - hiába mondja ennyire őszintén, akkor is nekem van igazam. - Tedd félre a makacsságodat és beszéld meg vele. Ha nem jön össze és még mindig azt a másik pasit szereti, akkor legalább tudni fogod és nem fogod ezen idegesíteni magadat. Ha pedig nem is akar már semmit sem a másiktól, akkor itt az esélyed arra, hogy lecsapj rá. Nyilván nem ismerem én sem, de jó srácnak tűnik. Arra nem is gondoltál meg, csak egy kicsit félre érted a helyzetet?

-Nem. - vágom rá túl gyorsan ahhoz. - Azt mégis milyen módon tudom félre értelmezni, hogy a volt barátját drágámnak hívja még mindig? Lehet ezek szerint velem van a gond, de nem becézgettem az exeimet. Nem is szédítettem másokat azzal, tényleg kapcsolatot akarok, miközben még nem volt elrendezve magamban egy előző kapcsolatom.

-Nehéz eset vagy te is, Tae.

Kifejezetten az vagyok, de arról sem tehetek, ha csak védeni szeretném saját magam. Nyilván abban, hogy nem vagyok hajlandó beszélni Jungkookkal, van makacsság, sértettség és egy cseppnyi büszkeség is. Ahhoz, hogy én keressem meg őt először kifejezetten sok időnek kéne eltelnie, az is megeshet, olyankorra már itt sem fog tartózkodni. Az is benne van a pakliban, hogy már most sincs itt. Lehet, amint hívta az a srác, fogta magát és elment, én meg még csak az eszébe sem jutottam közben. Sóhajtva és ismét kicsit nehezebben megyek a sífelvonól felé és, amint megáll a lift, beülök. Próbálok nem észre venni azt az alakot mögöttünk, aki kifejezetten hasonlít Jungkookra.

-Tae, sajnálom, de neked erre szükséged van.

Mielőtt meg tudnék szólalni, hogy mégis ezt mit akar jelenteni, az az ismeretlen ismerős mellém huppan, ahogy Jimin at adja neki a helyét. Szinte teljesen kétségbeesve nézek a barátomra, aki csak ádáz módon hagyott itt engem. Amint leveszi Jungkook a szemüveget és a sisakot felvont szemöldökkel nézek rá, ezek szerint mégsem ment el. Ráadásul ebben a helyzetben még csak menekülni sem tudok, kivéve ha leugrok, bár az nem járható út. Azt hiszem valóban kénytelen leszek meghallgatni őt. Remélem sikerül megmagyaráznia.

12.14