Havas Botlás - TAEKOOK (BEFEJEZETT)

5.rész

A film halkan szól a háttérben, a levegőt, mintha kicsit több sütemény illat édesítené és a takaró is körülöttem van, amikor kinyitom a szememet. Ahhoz kétség sem fér, hogy elaludtam Jungkook szobájában, szerencsére ruhában. Kintről már csak a puszta sötétség szűrődik be, csupán az égősorok halvány fénye ad kellemes hangulatot. Ismerős érzés, első találkozásunk alkalmával is hasonló módunk találkoztunk, azzal a különbséggel, hogy most a hátam mögül mély és egyenletes szuszogás jön. Óvatosan fordulok meg az ágyban, elmosolyodom, ahogy Jungkookra nézek, nem hagyhatom itt teljesen csendben, mintha csak egy kis kaland után osonnék ki, nehogy észre vegyen engem. Óvatosan piszkálom meg az szája alatt lévő anyajegyet, majd az orrát és a szemöldökét. Próbálom nem felébreszteni még akkor sem, amikor elveszem a telefonját. Az az egyetlen szerencsém, hogy az egyetlen funkció, amihez nem kell kód, az a kamera. Miután csinálok néhány képet, kisurranok a szobájából, majd a sajátomat foglalom el. Végülis, ha hagyok néhány képet, akkor nem tűnik úgy, hogy menekültem. Legalábbis ebben reménykedem egész este. És másnap reggel is ez az első dolgom, amire gondolok, végülis csak nem vette ennyire rossz néven. Ásítva nyitom ki az ajtómat, amikor valaki szinte be akar törni rajta.

-Azt hittem már maga alá temetett a szaloncukor áradat, amit felettél. - köszön Jimin. - Miért nem tudsz csak vissza írni, ha kereslek? Aggódtam miattad.

-Szerintem Yoongival voltál és eszedbe sem jutottam, ráadásul nem akartam se cukor sokkot kapni és még csak el sem raboltak. - sétálok be a fürdőszobába, hogy felöltözzek. - Csak Jungkookkal voltam. Elaludtam a szobájában film nézés közben.

-Te randiztál vele, tényleg! - nyit be hozzám. - Milyen volt? Megcsókolt? Mondj el mindent!

-Szóval nem lesz olyan, hogy egyedül hagysz, ugye? - kérdezem, mire csak megrázza a fejét. - Csak forró csokit ittunk és filmet néztünk. - válaszolom, mire csak felvont szemöldökkel néz rám. - Megcsókolt.

-Ez Franciaország hatása!

-Ezt vonzalomnak hívják. - kerülöm ki, amint végre sikerült elkészülnöm. - És, ha szerencsém van, ma ott lesz a legközelebbi sícsoportban. Tekintve arra, hogy elhívott, csak izgulok.

-Ha nem lesz ott végig kopogtatok az összes ajtón és megkeresem neked.

Szemforgatva megyek el mellette, hogy a lehető legtöbb ruharéteget magamra aggassam és még a kötelező felszerelést a síeléshez. Az sem zavar engem, ha éppen nehezemre esik a mozgás, de ezt a havazást elnézve, nekem kelleni fog ez a kabát. Nos, az angol tudásom igazán nehézkes, bár annak legalább örülök, hogy megtaláltam azt a csapatot, ahova a kezdőket sorolják be, meglehetősen halálfélelmem lenne, ha éppen a legnagyobb domboldalon kellene leszáguldanom minden tudás nélkül. A síléceket megragadva próbálom követni az oktató utasítását, ha nem is hallás, látás alapján, ami nagyon is bonyolultnak tűnik. A sisakot és a szemüveget fel tudom venni, az igazi gond a sílécekkel van. Lehuppanok a hóba, amíg próbálom a csizmámra erőszakolni a két sílécet. Meglehetősen szerencsétlennek érzem magam, itt próbálva megállni egyhelyben és még csak Jungkook sincs itt, se nem Jimin és Yooni sem, akiknek panaszkodni tudnék. Sóhajtva lököm el magam egy kicsit a kisebb domb felé, egészen könnyűnek tűnik, ameddig előttem nem terem valaki. Hasznos lenne az a tudás, hogy miképp kéne ezzel az egész dologgal kanyarodni, vagy megállni, így természetes, hogy csak neki megyek szerencsétlen srácnak. Legalább a hó az puha, vagy csupán az ismeretlenre pottyantam. Ez aztán a botlás. Nehezen tápászkodok fel, legalább csak annyira, hogy felüljek a hóban, az arcomat csípi a hideg, fázok és még a hátsóm is fáj, amiért ráestem. Az idegen felé nézek, akinek neki sikerült neki mennem, ebben a síszemüvegben, egészen nehéz kivenni, mégis ki ez a személy. Felvont szemöldökkel szenvedem le magamról a szemüveget és egy kis mosollyal nézek rá, azt hiszem az a sorsunk, hogy egymásnak essünk folyamatosan.