Team Free Will!

46. fejezet Emlékmás a rengetegben

Fejfájás. Ez jutott leginkább a sötét hajú áz eszébe arról, a káoszról, ami a fiatal vadászt ölelte körül az utóbbi időben. Mire nagy nehezen megszokta volna azt az égetni való kölyköt, újra bekövetkezett az az eszmélet vesztés, ami mostanra elég jól megdolgoztatta a SHIELD és Wakanda tudósainak jelentős részét. És amivel aztán szokás szerint nem jutottak semmire.

Ő maga pedig, bár nem szívesen vállalt részt Fury kis magánalakulatában, na nem mintha a többiek valaha is a csapat részeként kezelték volna, most ott ült a kórházi ágy mellett, figyelve, ahogy az eszméletlen gyermeki test lassanként átalakul egy felnőtt nővé, persze fiatalabbá, mint amilyennek a születési dátuma alapján lennie kellett volna.

Többször is megpróbált belemászni a fejébe a különös folyamat alatt, persze minden igyekezete kudarcba fulladt, csak önmagát fárasztotta velük, és habár nem szerette beismerni a vereséget, nem látta értelmét tovább pazarolni az energiáit valamire, ami sosem fog működni. Ebben a különös állapotban biztosan nem.

És hogy miért ült még órákkal később is a lány mellett, annak ellenére, hogy pontosan tudta, mekkora időpocsékolás? Nos, mert ezzel is tartozott neki, habár azt a részét a közös kis „kalandjuknak" legszívesebben törölte volna az emlékeiből, az utóbbi napokban folyton ez kísértette, ha álomra hajtotta a fejét.

Úgy fészkelte be magát a tudatába az emlékkép, mint egy bosszantó dallam, amit az ember nem tud a francnak sem kiverni a fejéből. Bosszantotta és húzta az időt, ameddig csak bírta, hiszen a kimerültség egyre inkább hajszolta vissza abba a lidércnyomásba, de még nem akart oda visszatérni.

Csak még egyszer megpróbálja és aztán hagyja az egészet a fenébe. Csak még egyszer utoljára, hogy biztos legyen abban, hogy nem járhat sikerrel. Ezen szavakat kántálva bíztatta magát arra, hogy még egyszer előhívja a benne rejlő mágiát és azzal megpróbálja letapogatni a lány, tudatát gondolatait.

Félig lehunyt szemmel érintette meg a szőkeség vékony kis kezét, hosszú fehér ujjait pedig a sajátja köré kulcsolta, mintha csak úgy fognák egymás kezét zavartalanul. A félisten halkan mormolta az igézetet, s habár ő maga nem jutott el a lány tudatáig, annak mégis ott visszhangoztak a koponyáján belül a férfi már-már dallamos szavai. Még így eszméletlenül is megszólították, ő pedig csak követte, mintha vezetnék és akkor a mutató ujja megmoccant a férfi kezei közt.

Loki döbbenettel nézett a továbbra is ájultan fekvő lányra, s mivel az nem mozdult meg újra, az áz biztosra vette, hogy a fáradtságtól képzelhette be azt a furcsán időzített mozdulatot, amely vont egy legalább annyira kellemetlen, tolakodó érzést maga után, mint mikor a lány elárulta, hogy néha látja a mágia „vonalait", sőt meg is tudja érinteni azokat. Aztán, hogy demonstrálja, azt is tette a férfi smaragd színű energiáival, amelyeket csak ő láthatott.

Azonban, ha következménye volt is ennek a különös érzetnek, nem maradt ideje, vagy lehetősége morfondírozni rajta, mert ismerős léptek zaja ütötte meg a fülét és tudta is, hogy az illető, habár még nem érte el a szoba bejáratát, ide tartott.