Team Free Will!

6.fejezet Gonosz halott, vagy csak Szívnak a vámpírok?

A fekete kocsi némán robogott Lawrence egyik elhagyatott kis sikátora irányában. Esteledett már, az utcákról tünedeztek a gyalogosok, az autósok viszont egyre többen lettek. A sárga lámpák fényei aranyozták be a feketés betonszigeteket a sebesen forgó kerekek alatt.
A kocsiban ücsörgő két fiú feszült némasággal sietett céljuk felé. Az idősebb keze a kormányon néha megremegett hol az izgalomtól, hol a félelemtől. Az öccse üveges tekintettel bámult kifelé az ablakon, de igazán nem nézett semmit, csak meredt az üveglap tükröződéseire.
Nemsoká oda is értek a kaszás által említett helyszínre, majd észrevéve a nőt kiszálltak a járműből. 
-Mindig öröm viszontlátni a Winchestereket... Kicsit olyan érzés, mintha véglegesen jöhetnék értetek.- ábrándozott a kaszás. Az alacsonyabb férfi valami frappáns megjegyzést akart tenni, de a magasabb felemelve a karját még idejében belé fojtotta a szót. 
-Akkor? Kezdhetjük?- tudakolta Sam, mire a nő bólintva végigsimított néhányszor a sikátor falán, így azon egy kerek lyuk kezdett tátongani kékes fénnyel övezve a forgatagot. A fiúk gondolkodás nélkül vetették bele magukat az átjáróba, aztán hatalmas koppanással értek földet, amitől pár percig mozdulni sem bírtak. 
-Egyben vagy, Sammy?- tudakolta Dean nehézkesen felé fordítva a fejét. 
-Ja. Te?- mire mindketten felültek és a kérdezett bólintott. Amint talpra álltak, durva, göcsörtös pengét éreztek a torkuknak feszülni. Nem mozdultak, látszólag legalábbis, de az igazság az, hogy Dean jobb keze nem véletlenül ékelődött a támadója hasa és a saját háta közé. A démonölő kés az övéhez rögzítve hátul helyezkedett el és a tenyere könnyedén kitapintotta a markolatát.
Sam hasonlóképpen tett épp, csak egy a Casstől elcsent angyali pengével. A támadók némán vártak. Várták, hogy a fiúk kezdjenek majd támadni, de ez még nem következett be. A türelmetlenség azt eredményezte, hogy az egyenetlen vágóeszközök egy-egy vágást ejtettek a testvérek nyakán, amit jelzésként értelmezve a két Winchester egyszerre kapott a fegyvert tartó keze után távol tartva a fegyvert maguktól és kirántva a saját késeiket egyszerre vágták fel a mögöttük állók gyomrát és egyéb belsőségeit. A két vadidegen vért köhögve omlott térdre elejtve a pengéiket, amiket a fiúk rögtön el is tulajdonítottak tőlük és azokkal fejüket vették a térdeplőknek. Az élettelen testek homokzsákként omlottak a földre és tompa puffanás jelezte a becsapódásuk helyét. A nyakuk körvonalán túl vöröses fekete vértócsa növekedett patakra emlékeztető csobogó hangot adva. 
Ezután a körülöttük lévő bokrok megrezzentek. Nemsokára vagy húsz hasonlóan izmos felépítésű vámpír szerű lény termett körülöttük. Az egyikük száját valamiféle rongy maszkként fedte el és az arca többi része nem látszott a mocsoktól. A fiúk reménytelenül sóhajtva egymásra néztek, majd egy vállvonás kíséretében felvették a harcot az érkezőkkel. 
A maszkos egyelőre nem bonyolódott harcba, csendben várta a végkimenetelt egy öblösebb fa törzsének hanyagul nekitámaszkodva. A fiúk néhány vámpírt egy mozdulattal fosztottak meg a fejüktől, de másokat sokkalta nehezebb volt elkapniuk.
Páran észrevételezték, hogy ha egyszerre többen támadnak a két fiúra, akkor jó eséllyel indulnak ellenük. Akkor Deanre hárman támadtak és elvágták az útját Samtől, akit négyen a szélrózsa négy irányából fogtak le. Dean hevesen kapkodta a fejét hol a támadóit, hol pedig az öccse épségét vizslatva. Keze feszülten szorított rá a benne fekvő fa nyélre és ujjai elfehéredtek miatta. Zihálva pillantott lefelé, ahogy a körülötte állók egyre szűkítették a kört mellette. Dean szemei szikrákat szórtak, mikor felemelte a fejét és kifújta a benntartott levegőt. Valahol a távolban egy elszáradt levél a talajra hullott és reccsenve ért földet, amikor az idősebbik Winchester meglendítve a lopott fegyverét átszúrta a tőle jobbra lévő teremtményt. A káini pecsét óta nem vágyott ennyire a felelősség nélküli gyilkolásra, most viszont kiélvezte minden pillanatát. A testbe mártott pengét hezitálás nélkül húzta egyre feljebb, míg végül a koponyacsont fala is megadta magát az éleknek és a lendületnek. A jobb oldali férfi teste kettényílt és két oldalra lefordult a félbeszelt fej a vállaihoz. Néhány csont még erőteljesen ágaskodva meredt az ég felé, aztán a lábak már nem bírták tovább és összeestek. Eldőlni viszont nem tudott a kitámasztóan oldalra szorult bordáktól, így mint egy háromszögszerű alakzat állt meg élettelenül. 
A másik kettő el sem borzadt, sőt kifejezetten élvezték a helyzetet, hisz ez a lépés előnyt adott nekik. Amíg a fiú azzal a másikkal volt elfoglalva, addig közelebb léptek hozzá és megragadva a karját egy mozdulattal ugrasztották ki a vállait. Dean felüvöltött, de amennyire tudta erősen markolta a fegyvert és újra lecsapott vele. A fájdalomtól nem vehetett akkora lendületet, mint azelőtt, de ez elégnek bizonyult, hogy a baloldali derekába állítsa a fémet. A támadó felvisított, mire a mellette álló célba vette a Winchester nyakát. Dean vergődve igyekezett szabadulni az elburjánzott fogak rengetegéből és közben mozgásképtelenné tenni a baloldalit. Végül sikerült átvágnia a férfi gerincét is, így az egy szempillantás alatt borult térdre, végül hanyatt fekve vergődött a saját vérében. A tett ára a Dean nyakába mélyedő szemfogakként mutatkozott meg a harmadik ellenfele jóvoltából. Kiáltva csapkodott támadója felé a fegyverrel, de a vérveszteségtől nehezen találta el. Talán észre sem vette, hogy megfordult a kezében a nyél és a penge tompábbik felével kezdte csapkodni a piócaként tapadó vámpír fejét. A kiáltások, a vér és a mocsok, minden egybefolyt, ahogy egy erősebb ütéssel koponyát hasított az életlen fém is. Agyvelő darabok és vér borította már Dean arcát is, de nem állt le a csapkodással, amíg a másik élettelenül el nem eresztette a Winchester nyakán lévő bőrfelületet. 
Samnek sem volt egyszerűbb a dolga azzal a néggyel. Jelen állás szerint kettő épp lefogta, megfosztva a fegyvereitől, miközben a másik kettő fogaikat villogtatva közelítettek az erei felé. Dean viszont időben termett mögöttük és a fejeik sorban gurultak a Samet tartók lábai elé. Ezt követően a fiatalabbik Winchester könnyedén kiszabadította az egyik kezét és behúzott a tőle balra állónak. Nem sokra ment vele, de amíg az megtántorodott a másik kezét is könnyedén kirángatta a vasmarkok közül. Végül Dean egy fegyvert dobott neki, így aztán ketten elintézték a maradék két vérszívót. Már csak a rejtélyes idegen maradt a fának dőlve. 
A csata kimenetelét látva lendületesen elrugaszkodott a fa törzsétől és lassan megindult a fiúk felé. Sam nem várta ki amíg odaért hozzájuk, hirtelen támadt és megsértette a férfi arcát, ami miatt a kendő libegve ért földet. Sam a következő csapáshoz vette a lendületet, amikor az eddig lefagyott Dean elkapta a fegyvert emelő kezét. 
-Várj Sam, ez Benny!- kiáltott fel, mire az „idegen" megtorpant, Sam pedig elejtette az éles tárgyat. 
-Benny?- vette szemügyre újra a sötét hajú férfit, mire az bólintott. -Felismersz minket?- kérdezte Sam. Benny elvigyorodott. 
-Samuel...- susogta rekedtes hangon. Dean megragadta a vállát és ezúttal ő vette szemügyre elveszett barátját. 
-Igen, Benny, Sammy, tudod? Kihoztad innen, mint engem a leviatános balhé után. Felismersz?!- esett neki rögtön a kérdéseivel. Volt valami a vámpír szemében, amit nem tudott értelmezni. Benny úgy nézett rá, mint a legelső találkozásuknál arra a vámpírra, akit meggyilkolt. 
-Dean Winchester. Te...- mutatott a férfira, de félbe hagyta a mondatot. 
-Igen, a fogadott testvéred, nos többé- kevésbé. Emlékszel? Kivittelek...- fejezte be helyette Dean, de Benny arca eltorzult, egyszerre csalódottság és gyűlölet keveredett benne. 
-Te... Te meggyilkoltál engem!- lökte neki a velük szembeni fának a Winchestert úgy, hogy a fa fájdalmasan megnyikordult és valószínűleg Dean csontjai is szívesebben vettek volna ki szabadságot a kis kitérő helyett. Benny kérlelhetetlenül vigyorogva indult meg a fiú után, aki vért köhögve próbált feltápászkodni, de nem sok sikerrel. 
-Nem, Benny!- próbált kitérni előle, de a férfi ütése így is célba talált, csak épp nem az arcán, ahogyan azt eltervezte, hanem a kiugrott vállon.
-Nem?- követelt választ az üvöltőtől Benny. Időbe telt, mire Dean megtalálta a beszédhangját és szavakat is képes lett társítani az artikulálatlan hangok mellé, de valahogy mégis csak sikerült neki. 
-De igen...- suttogta, mire Benny megragadta a kabátja gallérjánál és úgy préselte a fához. Sam készült leszerelni a férfit, de Dean remegő kezekkel intette türelemre. -Sajnálom, de azért jöttünk, hogy kivigyünk innen!- mondta, mire Benny elemelte a fától és újra nekicsapta, közben egy percig sem eresztve a kabátot. 
-Megöltél, pedig a fogadott testvéred voltam!- fröcsögte és a szokásos bárd villant meg a kezében. Dean észre sem vette, hogy a férfi mikor emelte fel a rögtönzött fegyvert, aztán már csak Sam kiáltását hallotta a becsapódás előtt. 
-Benny, tedd le azt a bárdot!- szólt rá Sam, de Benny figyelembe sem vette. 
-Most én öllek meg téged...- vicsorgott, majd erősen belevágta a bárdot a fába. Dean éppen hogy el tudott hajolni előle és akkor megértette, hogy barátja nem viccelt, tényleg meg akarja ölni. 
-Benny... Ne már haver...- próbálkozott tovább, de a vámpír behúzott neki, amitől a vadász megint földre került. 
-Nem vagyok a haverod!- rúgott belé, mire Dean Sam lábaihoz csúszott. 
-Dean, így nem jutunk előbbre.- jegyezte meg a fiatalabbik Winchester. Dean krákogva leintette. 
-Hallgass, Sammy!- ekkor már Benny is odaért hozzájuk. 
-Bizony Sammy, veled egyelőre nincs problémám. - értett egyet, majd újra lehajolt Deanért és állásba kényszerítette. 
-Mit tettek veled?- kérdezte Dean rászorítva az őt tartó karokra. 
-Rávilágítottak az igazságra.- magyarázta szinte mániákusan elvigyorodva. 
-Már azelőtt sem voltál barátja ezeknek...- biccentett a földön szanaszét heverő testek felé.
-Emlékszel az első találkozásunkra? A hasznosabb az igaz barát...- juttatta eszébe azt a bizonyos első alkalmat. Akkor Dean azért volt fontos, mert emberként került ide és ez egy kiutat jelentett a vámpír számára, de vajon most is működni fog ez a bizarr egyesség? 
-Az most is én vagyok, Dick Roman nem tud kivinni innen.- érvelt Dean és valahogy sikerült kiráncigálnia ernyedt tagjait Benny vasmarkai közül, de a remegés nélküli állás még így is problémát okozott a fiúnak. 
-Nem is kell, itt most vagyok valaki! A ti világotokban csak vadásznak rám...- zihálta vicsorogva tisztán emlékezve az évekkel ezelőtt történtekre. -Mi is volt a neve? Annak a vadásznak... Martin?- és a nevet olyan undorral ejtette ki, amitől még Sam is megborzongott. Azóta gyűlölte a vámpírt, bár utólag megértette a helyzetet ezt valahogy sosem volt képes semmisnek venni. Martin az ő felelőssége is volt és Dean meg Benny csúnyán átverték akkor. Samnek a bátyjára sem kellett pillantania ahhoz, hogy tudja, Dean is a történteken rágódik. 
-Az ükunokád életben van, neki igen is fontos vagy! Ahogy nekünk is.- tette a férfi vállára a tenyereit, de Benny lerázta őket magáról. 
-Fontos? Megöltél! Kivégeztél Dean, most meg értem jössz, mert szükséged van rám!- és azzal újra a földhöz taszította a fiút, aki szinte rongybabaként terült el a mocskos avaron. 
-Igen!- zihálta és a fülei is csengtek a becsapódás erejétől. -Folyton ezt csinálom, mert nem veszíthetem el a családomat! Benny, ők a véreim!- pillantott Samre nyomatékosítva az elhatározását. 
-Nekem nem. Nekem te voltál a vérem, amíg el nem vágtad a torkom. Évek teltek el és te itt hagytál megrohadni!- minden bizonnyal nehezen fogta vissza magát, de valami belül igen is megakadályozta, hogy újra Deannek essen.
-Nem könnyű lejutni ide...- védekezett Dean, de tudta, hogy ez a legrosszabb kifogás, ami eszébe juthatott, hisz Samért a poklot is megjárta és az semmivel sem lett volna egyszerűbb, mint egy séta a purgatóriumban. -Kiviszlek tesó, és helyrehozok mindent!- küzdötte térdre magát, de a fejét leszegte, nem érezte, hogy joga lenne a másik szemébe néznie. 
-Mit? Megöltél, mert útban voltam. Ezt nem teheted jóvá!- emelte meg az állát a férfi. Dean elcsodálkozástól szétnyílt ajkakkal meredt rá. 
-Hogy mit mondtál?- adott hangot a zavarának. Benny elengedte, így a feje szinte önkénytelenül bicsaklott előre. 
-Jól hallottad, haver!- sziszegte, majd hátat fordított neki. 
-Nem! Mire emlékszel, miért öltelek meg?- tápászkodott fel a fiú megragadva a vámpír felkarját. 
-Nem mindegy?- fordult vissza egy pillanatra, majd ismét szabadulni akart a fiú érintésétől, de az erősen belemarkolt a szakadt kabátba. 
-Nem! Azt hiszed olyan könnyű volt? Megölni egy testvért, hogy megmentsek egy másikat, szerinted milyen érzés volt?!- fakadt ki immáron megkönnyezve a fiú. 
-Megmenteni? Kit akartál megmenteni?- hűlt el a férfi. Voltak emlékei, foszlányok, de igazán sosem tudta melyik részük valós. Dean csak meg akart szabadulni tőle, a leviatánok ezt nevelték belé, de akkor mi ez a hanta Sam megmentéséről? 
-Samet! Benny, bent ragadt a purgatóriumban, csak te tudtad az utat kifelé, ki akartunk hozni, de nem hagytad, mert túl sokan másztak rátok. Emlékezz már, az ég szerelmére!- pofozta fel a férfit, de az nem is reagálva az ütésre, üres tekintettel bámult maga elé. 
-Emlékszem, de sosem egyformán...- suttogta alig hallhatóan. -Csak azt tudom, hogy ha találkozom veled, meg kell hogy öljelek.- mondta ezt már hangosabban. Dean együtt érzően fejet hajtott. 
-Ha kijutottunk innen és segítettél nekünk, akkor rajta! Addig viszont add azt ide!- mutatott a kezében lévő bárdra, amit hezitálások közepette a férfi mégis átnyújtott neki. Valahogy ösztönösen bízott benne, bár nem értette hogyan, vagy miért. 
-A portál innen néhány mérföldnyire van, a szél miatt érezhetitek is.- ismertette, majd elindult északnak, ahonnan tényleg egyre intenzívebben mozgott a levegő. 
-Szóval... Most Roman bandájával nyomulsz?- kezdeményezett beszélgetést Dean, Sam csak némán haladt mögöttük.
-Azt mondták, hogy segítenek rajtam... Ghoulok másztak rám és ők megmentettek. 
-És utána? 
-Nem hinném, hogy közöd lenne hozzá!- förmedt rá. Egy hét telt el, egy hét menetelés, szegényes táborverés éjszaka és jó sok menekülés a többi lény elől volt már mögöttük, mire Dean nem bírta tovább és ismét rákérdezett, hiszen nem arról volt híres, hogy annyiban hagyna ilyesmit. Kelletlenül a másik után nyúlt és maga felé fordította. 
-Benny, mit tettek veled?- kérdezte puhatolózva, de a másik nem is pillantott rá. 
-Nem tudom... Az idő nagy része kiesett, csak azt tudom, hogy végeznem kell veled. Tudták, hogy vissza fogsz térni, de nem mondták miért... 
-A húgom eltűnt...- szakadt ki a fiúból. Benny szemei elkerekedve várták a folytatást. 
-A kis bosszantó szőke lány, aki van annyira önző és ostoba, mint te?- kérdezte rekedtes hangon, de Dean el sem mosolyodott a megjegyzésén. Az arcát az aggodalom girbegurba ráncai vették ostrom alá, mielőtt felelt volna. 
-Nagyjából, bár néha Samre jobban hasonlít...- bökte ki végül. 
-Mi történt? 
-Rengeteg dolog...- kezdte volna, de Benny közbeszólt. 
-Csak a lényeget!- így hát dióhéjban összefoglalta a közelmúlt eseményeit. 
-Lucifer megszökött, megszállta az elnököt, kiűztük belőle, de a titkosszolgálat ránk szállt. Nem akartuk ott hagyni, de ha mindannyiunkat elfogják, senki sem jut ki... 
-Ott hagytátok, mint engem...- jegyezte meg úgy, mint aki nem is várt mást a Winchesterektől. Pedig koránt sem volt ilyen egyszerű a helyzet, sosem az. 
-Ki akartunk...- ismételte meg, de Benny legyintve tovább haladt. 
-Igen, igen. Ezt már mondtad... - egy ideig nem váltottak több szót egymással, aztán a kíváncsiság mégis csak úgy hozta, hogy a vámpír törte meg a csendet. -Mire kellek én? 
-Segíts megtalálni! Kérlek.- Benny fejében egyszerre összeállt a kép. Felháborodva ejtette ki a fejében, megfogalmazódó gondolatokat. 
-Játsszam a pincsi kutyádat? Az angyal nem képes rá? 
-Az angyalok elbuktak... Cass ereje sem a régi már... 
-Még ha segítenék is, mi a garancia rá, hogy hagyod, hogy megöljelek? Simán kinyírathatnál, azért ezt még én is tudom.- bökött a mutatóujjával Samre, de Dean feszülten lehordta érte. 
-Sosem akartalak megölni... Talán csak az első találkánkkor. 
-Akkor is én mentettem meg a segged...- idézte fel az évekkel ezelőtti jelenetet. 
-Én meg kihoztalak!- vágott vissza Dean.
-Hogy visszajuttass...
-Hogy kihozzam Samet!
-Hogy aztán vele együtt gyere vissza...- ebből a párbeszédből nem jöhetett volna ki jól, ezért nem felelt semmit. Némán követte a barátját, csakhogy zajt hallott egészen közelről. Nem volt biztos benne, sőt már-már elhitte, hogy csak beképzeli magának a fájdalomtól, amikor egy gyorsan mozgó penge villant a szürkületi fényviszonyokban.
-Benny, vigyázz!- lökte fel egy gyors mozdulattal az elől haladót Dean, így az érkező tárgy a mellettük lévő fa törzsébe ágyazódott. 

-Nocsak, nocsak. Kit látnak szemeim?- emelkedett fel egy alak az egyik bokorból. Mielőtt kérdezhettek volna bármit is, a férfi feje hátra hanyatlott és állatias fogak emelkedtek ki a köríves szájszerkezet peremén hosszú nyelvvel karöltve. -Csalódtunk benned, Benny. Hát nem volt kellemes a velünk töltött idő?- kérdezte incselkedve, egyre közelebb és közelebb lépdelve feléjük. 
-És mégis ki mondta, hogy elpártoltam tőletek? -szökött fülig érő vigyorba a vérszívó szája. Egy perc sem telt belé, hogy újfent körül zárják a testvéreket, csakhogy ezúttal nem egyes szintű vámpírkák, hanem leviatánok alkották azt a kört. Benny feltápászkodva leporolta a nadrágját és a leviatánok mellé sorakozott a döbbent fiúk szerencsétlenségére. 
-Benny...- sóhajtotta Dean és a szíve szakadt bele, hogy így kellett látnia a bajtársát. 
-Szép munka, Benjamin. - tapsolta meg Dick a férfit. Intett az embereinek, hogy fogják le a fiúkat így azok egyre szűkítették a kört, de abban a pillanatban, ahogy hozzájuk értek volna egy ismerős vörös füstfelhő villant fel és hatalmas lökéshullám következtében a leviatánok a környező fákhoz és sziklákhoz csapódtak. 
-A szajha, akit anyámnak nevezek hívott, hogy segítenie kellett rajtatok... Megmagyaráznátok?- vigyorodott el a betoppanó Crowley. 
-Igazán, már csak te hiányoztál...- jegyezte meg Dean, persze jelen pillanatban nagyon is örült az üzletkötőnek. 
-Tudom, kedveseim. Szóval, úgy vélem bőven van miről mesélnetek... Szívesen meghallgatom.- Nem kérés volt, paarancs. Dean röviden ismertette a kialakult helyzetet, amit a démon igyekezett megemészteni.
-Értem...- mondta végül. -Bár Billyben nagyot csalódtam a kis purgatóriumi kiruccanásotok miatt, de ő is csak üzletember, ezért nem ítélhetem el.- ismerte be és nem úgy tűnt, mint aki komolyabban foglalkozni szándékozik az ismét támadni készülő szörnyekkel.
-Ha nincs más mondandód, akár le is léphetsz... Aligha segíthetnél nekünk.- magyarázta Dean, mire a férfi megragadta a torkánál. 
-Dean... Kutyuskát akartatok, hogy megtalálja a húgocskátokat...- erre a fiú hevesen tiltakozni kezdett, de a démon nem hagyta komolyabban szóhoz jutni. -Már megbocsáts, édesem, de ez így van. Csak az nem világos a számomra, hogy mért nem tőlem kértetek egy igazi kutyuskát? 
-Tartoztunk ennyivel Bennynek!- préselte ki az ajkai közül két rövid fuldoklás közepette mire Crowley eleresztette és egy pillanat alatt Bennyt is magukhoz teleportálta. 
-Érzitek a szerelmet a levegőben?- kérdezte nagy kegyesen aztán a következő pillanatban valahogy mind a bunkerben kötöttek ki. Abban a pillanatban Rowena bűbája is szertefoszlott és lassacskán felfedésre kerültek a bunker berendezései. 
Benny értetlenkedve pillantott körbe a számára még szokatlan helyiségben. Kisvártatva Casstiel is betoppant közéjük épp időben, mert zajt hallottak a bejárat felől... 

Megjegyzés:
„Igen, tudom, ez bőven elég rövidre sikeredett, de nehezen lelek otthonra az esetleges harcjelenetek megírásában. A késlekedésért pedig elnézést kérek, foghatnám a félév kezdés zavaros eseményeire, de remélhetőleg a következő részletekkel időre el tudok készülni.
Minden olvasómnak köszönöm a türelmét és még egyszer elnézést kérek..."

Üdvözlettel:
Amy