Team Free Will!

5. fejezet Inception 2

Az  események ezúttal a Lisa nevű nő garázsába kalauzolták a megtekintőket... Dean féltérdre ereszkedve bámulta a padlót, mintha lenne ott valami, amit csak ő láthat. 

-Lens, látod? Mondtam, hogy kén!- magyarázta óvatosan megérintve a semmit, mert a padlózat jól láthatóan üres volt. 
-Dean, megijesztesz... Nincs ott semmi...- mutatott rá a lány, de a másik mintha pánik rohamot kapott volna. -Dean!- karolta át és fordította úgy, hogy a fiú hanyatt feküdjön. -Lélegezz!- kiáltott rá, miközben próbálta valahogy megnyugtatni, a másik viszont csak Azazel nevét nyöszörögte. Nemsoká Leni vállán egy ismerős kéz pihent meg, amely megugrásra késztette a szőke lányt. 
-Állj félre, Leni!- szólt rá az imént érkezett férfi. 
-Te... Sam, de hogyan?!- hökkent meg a lány, de a másik félrelökte Deantől. 
-Erre nincs időnk!- magyarázta és egy injekciós tűt szúrt az idősebb karjába, aki a befecskendezett anyagtól perceken belül jobban lett. Kiderült, hogy a dzsinnek sokat erősödtek az elmúlt időben, nem csak akkor idéznek elő látomásokat valakinél, ha a vérét isszák, hanem valamiféle hallucinogén mérget termelnek a bőrük alat, ami az érintkezésre fertőz. Egyúttal semmit sem tudtak meg Sam visszatértének körülményeiről, ami több, mint rettentő gyanússá tette a helyzetet, pláne, hogy vele együtt az anyjuk rokonsága,  Campbell család vadász tagjai is visszatértek a halálból. Látszólag minden vissza kívánt állni a régi kerékvágásba, csakhogy a dolgokat bonyolította Sammy hiányzó lelke... 
-Hogy érted, hogy nincs lelke?!- rivallt rá az angyalra Dean. Cass hasonló érzelmi állapotban közölte a tényeket. 
-Úgy, hogy csak egy üres héj! 
-Vissza tudjuk szerezni?- esett pánikba a lány. Cass bólintott, majd kis hatásszünettel hozzátette:
-Nem akarhatjátok ezt neki! 
-Mire célzol, Cass?- kezdett gyanakodni az idősebb testvér. Cass lassan belekezdett a történetbe. 
-A lelke a ketrecben van Mihállyal és Luciferrel, nekik meg nincs jobb dolguk, mint rajta levezetni a frusztrációjukat!- ez megrémisztette a testvéreket, talán jobban is, mint a tudat, hogy Sam szándékosan hagyta vámpírrá változni a bátyjukat. 
-De így akkor sem maradhat, kis híján megölette Lenst és hagyott volna vámpírrá változni!- érvelt Dean, mire a lány is támogatni kezdte az ötletet. 
-Igaza van, Cass. Meg kell próbálnunk! 
Ezt rengeteg tervezgetés követte, amelyek végkimeneteleként még Crowley, a pokol királya feltételeit is elfogadták, persze biztosra nem vehették, hogy Sam lelkét visszakaphatják. Pedig egy rövid időre még az idősebb Samuel Campbell-t, a fiúk nagyapját is sikerült meggyőzniük arról, hogy segítse ki őket, de a férfi átverésének köszönhetően hamar a pokol királyának fogságába estek...

Az egymás melletti tömör vas és acél szerkezetű cellák miatt nem láthattak mást, csak aki közvetlenül az ajtó előtt foglalt helyet. A kolosszális méretű, szinte láthatóan vibráló feszültségből azért könnyen kikövetkeztethették, hogy Dean nem épp boldog az új fejleményektől. 

-Eladtad az unokáidat egy démonnak?!- kérte számon a kopasz férfitól. Az hasonlóan ingerült állapotban felelt, noha legbelül talán érezhette, hogy nincs igaza. 
-Nem is ismerlek titeket, Mary a lányom, nélküle nem ér semmit az életem!- más esetben érthető érvnek számított volna, hiszen a fiúk is bármit megadtak volna azért, hogy ismét ép családban élhessenek, de ez a megoldás akkor sem volt fair üzlet az öreg részéről. 
-Biztos örül majd, ha elmondod neki, hogy feláldoztad a gyerekeit azért, hogy egy démon visszahozza a halálból...- mondta Dean és talán jobban is jártak, hogy a szarkazmusa pillanatnyilag elfedte azt a baljóslatú és gyilkolni vágyó aurát, amit Leni legutóbb Sam halálakor érzett rajta. Azt remélte, hogy többé majd nem fogja. Ilyenkor mindig az Éhínség szavai lebegtek előtte: „Nem akarsz semmit, nem is érzel semmit, üres vagy legbelül..." Mindez megrémítette. Jól tudta, hogy ha a nehéz vasajtó nem állná útját, akkor a bátyja már megfosztotta volna az öreg Campbellt az élettől, amin az említett ellenérvei sem segítettek volna. 
-Fogalmad sincs milyen nélküle, nem is ismerted igazán, nekem viszont a lányom volt és a vér szava az első!- és ez volt az a bizonyos mondat, ami a családjukat minden ellentét ellenére is egységessé kovácsolta. Emiatt nem hagyták el soha Samet, akkor sem, mikor elviharzott és egyetemre járt. Emiatt dobta el az életét John Deanért, majd Dean Samért, végül pedig Sam mindnyájukért. Éppen ezért nincs joga akárkinek használni ezeket a szavakat, ezért játszotta el az utolsó utáni esélyét is a nagyapjuk, mikor aljas módon ezzel kezdett takarózni.
-Aha, apu is folyton ezt hajtogatta, csakhogy ő komolyan is gondolta!- vágott vissza a fiú. Nem tudni pontosan, hogy Campbell mit vélt felfedezni a kékes zöld szemekben, de ezután már csak egy fél őszinte bocsánatkérésre futotta tőle. 
-Sajnálom...- mind tudták, hogy ez már ide kevés lesz, hogy most már nincs visszaút. Az idősebbik Sam is választott oldalt és elvesztette a lehetőségét a visszakozásra, elvesztette a jogát családtagként. 
-Sajnálod?- vonta fel Dean a szemöldökét, bár még fájlalta a fölötte húzódó éppen, hogy behegedt sebet. Aztán a hangja szikla szilárddá, komorrá és viszonylag csendessé változott. -Inkább imádkozz, Samuel, hogy ha valaha kijutok innen, ne találkozzunk újra, mert akkor levadászlak!- vérszomj és bosszúvágy. Ez a két érzelem tagadhatatlanul terjengett a levegőben és ha nem is aznap, de hónapokkal később be is váltotta az ígéretét.