Team Free Will!

20. fejezet Egy félre sikerült légyott regéje

Az izgalom éjjel senkit sem hagyott pihenni, vagy szemhunyásnyit sem. Kit a félelem, kit a kíváncsiság tartott ébren, de végül elérkezett a reggel, megállíthatatlanul. Tisztek rohangáltak fel -alá, előkészítve azt az egy gépet, amely a kijelölt személyeket elszállítja a híres pokol kapujáig. Dean, Crowley és a Hangya, a felnagyított fegyverek közül bogarászták ki azt a cipelhető mennyiséget, amire szükség volt. Biztosra akartak menni, végtére is neme egy egyszerű kirándulásról volt szó.
Persze, mikor legutóbb jártak ott, a feladat nem volt ilyen nehéz, főleg mivel Crowley akkor még ténylegesen kiélvezhette a címével járó előnyöket. Most mégis az előérzete inkább távol tartotta volna attól a helytől.
Tudta, ha Beliál kiszabadult, akkor valami más is felsőbb szintre mászhatott. Valami ősi, mindennél veszélyesebb lény, melynek a létezése is csak legendaként terjengett a pokolban, kivéve azok számára, akik látták és persze Lilith halálával háromra csökkent azok száma, akik ténylegesen tudnak a dolog létezéséről.
Nem mert említést tenni erről a fiúknak, de tudta, hogy ha kitör a frász, azonnal le kell lépniük és hagyni az egész tetves küldetést a picsába.
-Egy ideje megkövülten figyeled a semmit... Aggódnom kéne? -Dean csettintése rázta fel. Közvetlenül az arca előtt tapasztalhatta a nemes gesztust, majd egyszerű vállvonással közölte:
-Manapság sok ellenségem van. -Dean idegesen vigyorgott. Nem volt újdonság, amit hallhatott a férfitól, de érezte, hogy ez most nem ilyen egyszerű.
-Nem meglepő. Mondanám, hogy ne gyere velünk, de...
-Ne félts engem, eddig is túl éltem mindent. -ha valami, akkor ez teljességgel így volt, mintha a démonnak ez lenne a szuper képessége: mindent megúszni, a kérdés csak az, hogy vajon meddig? Szerencsére a válasz látszólag még váratott magára.
A mellettük fekvő szobában sem uralkodott kisebb feszültség. Mary egy tőle megszokott hátizsákba bújtatta a pisztolyát, néhány angyal tőrt és sóval vegyített töltényeket, miközben minden mozdulatát Sam aggódó tekintete kísérte.

-Biztos, hogy mindent összeszedtél? -kezdett bele, persze csak azért, hogy oka legyen mondani valamit. A nő oltalmazón a tenyerei közé fogta a fia arcát.
-Sammy... Nyugalom, nem ez az első bizonytalan ügyem.
-Tudom, de szinte alig kaptunk vissza és külön utakra léptél és most... -nehezére esett pozitív végkifejletben reménykedni. A fejében néhányszor már lejátszódott a jelenet, miszerint a csapat fele sem fog visszatérni odalentről.
-Időre volt szükségem. -mondta a nő, mint egy bocsánat kérést szokás, majd megnyugtatón hozzáfűzte: -Visszajövök a többiekkel együtt, nem kell félned. -a fiatalabb testvér nem tudott és nem is akart újabb érveket felhozni az utazással szemben, végtére is, nem az övé olt a végszó. A döntés pedig megszületett, ahogy a hajnal is eljött olyan tempóban, mintha versenyre készülne. A hangár, ahol az utazásra szánt gépet ellenőrizték újra, nemsokára megtelt a csapat tagjaival. Mindenki másképp dolgozta fel a kialakult szituációt, aztán színre lépett a fekete hajú félisten és szokásához híven egy csípős megjegyzéssel indított a karikás szempárok láttán.
-Látom, mind jól aludtunk az éjjel. -nem meglepő módon Stark viszonozta az észrevételét.
-Ki az az elmebeteg, aki képes volt rá? -Lens körülbelül ekkor toppant be. Már csak rá és Fury parancsára vártak, ami a félszemű férfi megjelenésével el is érkezett.

-Ha készen állnak, szálljanak be a gépbe. Az emberem majd odaviszi magukat. -biccentett a tőle fél méterre haptákban álló egyenruhás felé.
-Szuper, újabb repülős rémálom. -szitkozódott Dean, ahogy meglátta a szárnyas masinát, amitől már most kavargott a gyomra. Még szerencse, hogy a lebegő bázison szinte érzékelhetetlen volt a repülés folyamata a kimért tempó miatt. A húga bátorítón szorította meg a vállát.
-Majd, ha visszajöttünk, Die hard stílusban mászhatod a padlószőnyeget, csak induljunk már! -a báty kellemetlenkedőn kacagott, de felelet nem tőle, hanem a jötünitől érkezett.
-De türelmetlen valaki. Talán, aki pokolra való, az vágyik is utána. -jegyezte meg, ami torpanásra sarkallta a lányt.
-Nem bírtad volna ki, mi? -kérdőn pislogott a férfira, aki egy vállrándítással haladt tovább. Ahogy mind a gépbe szálltak beövezve magukat a székbe, a leendő kapitányuk tette fel a kérdést:
-Akkor mehetünk? -mindenki biccentett, egyedül Dean tartózkodott nagyokat nyelve, végül a vezető ülésben kényelembe helyezkedő alak beindította a masinát, amely felzúgva kezdett gurulni és az ajtaja tompa koppanással zárult be.