A vágy uralma

13. rész

Épp a kórházba tartottam Lisához amikor megcsörrent a telefonom.

📞 Ha azt hiszitek, hogy megszabadultatok tőlem akkor tévedtek - szólalt meg egy női hang a telefonba

📞 Rebecca? - kérdeztem vissza, de kinyomta a telefont

Honnan szerezhette meg a számom? Olyan érzésem van, hogy ez a nő fog még nekünk meglepetéseket okozni.

Amint beléptem a kórházba, ott állt Nick a recepción.

- Van valami hír? - kérdeztem kíváncsian

- Menj fel és nézd meg magad - mosolygott rám, ez csak jót jelenthet

Felrohantam a lépcsőn és benyitottam a szobába. Ott ült az ágyon Lisa. Odarohantam hozzá és megöleltem.

- Jajj - kiáltott fel

- Bocsánat, nem fáj? Úgy örülök - öleltem meg ismét

***

2 héttel később - Lisa szemszöge

Pár hónapja ha valaki megkérdezte volna, hogy hogyan képzelem el magam az egyetemen, biztos nem ezt a választ kapta volna. Sosem gondoltam volna, hogy valaha is kómában leszek két hétig, ráadásul azért mert egy pszichopata nő rám lőtt. Na meg ez a titkos viszonyom Kentinnel, ami már valljuk be... annyira nem is titkos, hiszen Amber, David és Lucas is tud róla.

Az orvosok még egy hónapig nem engednek gyakorlati órákra menni, ami azért valljuk be elég nagy szívás. Hatalmas lesz a lemaradásom a többiekhez képest, de így is minden órán részt veszek... még ha nem is csinálhatom a feladatokat.

A baleset óta még nem beszéltem Kentinnel, de nem is tudnék mit mondani neki... annyira abszurd ez a helyzet. Ő nem tehet semmirő mégis úgy érzem, hogy ez az egész ő miatta van... sokkal inkább miattunk. Sok mindenre nem is emlékszem abból a napból, de arra igen amit a nagymamája mondott. Igazából nem kéne izgatnia a dolognak, hiszen semmi komoly sincs köztünk Kentinnel. Őszintén nem is érzünk egymás iránt semmit. Az ami belőlem beszél azok a vágyak. Olyan vágyak amiket egyszer már hagytam érvényesülni, de mégegyszer nem hagyom.

- Te meg min gondolkozol? Már rég vége az órának. - felnéztem és ott állt Lucas

- Jajj, úgy elgondolkodtam észre sem vettem - nevettem fel

- Minden rendben Lisa? - kérdezte, lehet kissé sápadt és lehangolt vagyok

- Persze - mondtam, majd elindultunk a campus felé

- Hé Lisa! - mind a ketten megfordultunk és Kentin kiáltott utánunk. Lucasra néztem, aki csak bólintott egyet és tovább sétált

- Kerülsz engem. - mondta

- Miért tenném? - kérdeztem

- A történtek miatt? - kérdezett vissza

- Figyelj Kentin, köztünk nincs semmi. Igen, lefeküdtünk, mert hülyék voltunk és mert a vágyink irányítottak. De te a tanárom vagy és ráadásul egyikünk sem érez többet a másik iránt, hogy lehetne így köztünk bármi is? - hátat fordítottam és elmentem

Amber és Lucas már a lakásban vártak.

- Na halljuk! - kiáltott fel Amber

- Mit akartok hallani? - kérdeztem

- Mit beszéltetek? - kérdezte Lucas

- Semmit. Elmondtam neki, hogy hiba volt lefeküdni és, hogy nem lehetünk együtt, mert nem érzünk egymás iránt semmit. Aztán ott hagytam. - valaszoltam miközben a konyhában pakoltam idegességemben

- Ez most komoly? - pattant fel a kanapéról Amber

- Micsoda? - kiáltottam rá kissé agresszívan

- Te most magadnak, nekünk és neki is hazudsz Lisa - mondta Amber

- Nem hazudok senkinek. - emeltem fel a hangom

- Akkor nem lennél ennyire ideges - szólalt meg Lucas

Megforgattam a szemem és bementem a szobámba. Tényleg nem értem miért kell ezzel zaklatni. Nem érzek semmit Kentin iránt és kész.
A gondolataimból halk suttogás zökkentett ki. Az ajtóhoz nyomtam a fülem, hogy jobban halljak.

- Elnyomja csak az érzéseit - suttogta Amber

- Majd úgyis rájön. Nem hazudhat a szívének - súgta vissza Lucas

- De annyira makacs. Mivan ha akkor jön rá mindenre amikor már késő lesz? - kérdezte Amber

- Akkor tanul belőle. De az sem megoldás, hogy ezzel basztatjuk. - válaszolt Lucas

Végre egy értelmes meglátása. Na mindegy, nem hallgatom ezt tovább. Elmegyek sétálni egyet. Mondjuk a futáshoz jobban lenne kedvem, de hát akire rálőnek annak tilos.

Kimentem a lakásból csak úgy szó nélkül. Nem mondtam, hogy hova megyek. Érezzék a súlyát annak, hogy nem vághatnak mindent csak úgy a fejemhez, főleg Amber.

Útközben szedtem pár virágot a járda szélén kibúvó kis margarétákból. Megnyugtat ez a szép napos, meleg idő. Amikor a parkban sétálok egyszerűen úgy érzem, mintha otthon, vidéken lennék. Itt nem hallani a város nyüzsgését, és nem kell minden percben a válladhoz kapnod, hogy vajon meg van - e még a táskád.

Leültem egy padra és tovább elmélkedtem a látszólag vidéki környezeten. Pár perc múlva egy eléggé termetes férfi lépett elém.

- Elnézést kisasszony! - szólt hozzám mogorva, rekedtes hangon. A történtek után kissé összerándult a gyomrom a férfi láttán.