A vágy uralma

24. rész

Már egy ideje az erdőben sétáltunk. Nem voltam biztos benne, hogy Tom tudja, hogy merre megyünk. Ő ment elől, közben a kezemet fogta és vezetett. Igazán szólhatott volna, hogy ez a meglepetés egy éjszakai túra lesz az erő közepén, mert akkor nem ilyen ruhába jövök. Minden második ágba beleakadt a harisnyám és ebben az igazán platformos magassarkúban sem volt kényelmes a göröngyös úton menni. Már csak arra vártam minden egyes lépésemnél, hogy vajon mikor fogom kitörni a bokámat.

- Tom, nem fordulunk vissza? Tudod nem éppen alkalomhoz illő a ruhám és hát ebben a cipőben sem tudok menni ilyen úton - jelentettem ki

- Mindjárt ott vagyunk. Ígérem - ezt az út folyamán már háromszor elmondta

Mentünk még pár percig, amikor aztán a fák között valami fényt vettem észre. Nem láttam rendesen, hogy mi van ott, de eléggé kíváncsi lettem.

Az utolsó fát kikerülve egy kis tisztásra értünk, aminek a közepén egy hatalmas fa állt. Mesébe illő látvány fogadott és mosolyt csalt az arcomra. A fa gyönyörű fenyfűzérrel volt feldíszítve és az ágakról lámpások lógtak. A fa aljában a fűre egy hatalmas bolyhos pokróc volt terítve egy - két párnával, a pokrócon pedig egy hatalmas piknik kosár volt.

- Azta, Tom, ezt hogy hoztad össze ennyi idő alatt? - kérdeztem, miközben csak bámultam a gyönyörű fára.

- Tetszik? - kérdezte

- Ez... ez gyönyörű. - ránéztem és elmosolyodtam

Leültünk a fa alatti pokrócra, amire egy élmény volt leülni ennyi séta után. Ráadásul eszméletlenül puha is volt. Tom kipakolta a kis kosárka tartalmát. Volt közöttük mindenféle gyümölcs, eper, áfonya és cseresznye is. Vett elő még két szendvicset, amiket egy tányérra rakott és egy pezsgőt is előhúzott a kosárból. Végül még egy kis csokis kekszet és pár muffint tett a tányérra.

- Nagyon sajnálom, hogy nem jött össze ez a mozi. Tényleg hatalmas volt a dugó. - mondta Tom

- Hát biztos vagyok benne, hogy ez sokkal jobb, mint a mozi. - mosolyogtam rá

- Mesélted a múltkor, hogy anyukáddal szoktatok piknikezni, mikor kicsi voltál. Gondoltam biztos tetszene. - legalább ő megjegyezte, igen figyemes.

- Igen. De azért ez sokkal szebb. - mondtam

- Na ennek örülök - nevette el magát és beleharapott az egyik szendvicsbe

Kicsit körbenéztem és mindenütt csak sötetség volt és a szél sűvítése ahogy áthaladt a fák között eléggé ijesztő. Visszanéztem Tomra és az egész testem átjárta a nyugodtság. Biztonságban érzem magam vele. Ő mentett meg Henrytől is, valószínűleg azért érzek így. Hirtelen átjárta a testem a hideg és beleborzongtam ahogy a szellő átjárta minden porcikám. Tom abban a pillanatban felállt és rám terítette a kabátját. Leült mögém, a fának döntötte a hátát, én pedig lágyan a mellkasára döntöttem a hátam.

- Hallod ezt? - kérdezte

- Micsodát? - kérdeztem vissza

- A madarakat - mutatott az erdő irányába

- Milyen gyönyörű, hogy még éjszaka is énekelgetnek - mondta

- Tényleg gyönyörű. - mosolyogtam és néztük együtt az egyébként ijesztő erdőt, de most itt vele nem tűnt annak.

Pár percig még így egymásnak voltunk dőlve és Tom lágyan simogatta a kezem. Felültem és felé fordultam.

- Köszönöm Tom ezt a remek estét. - mondtam, miközben mélyen a szemébe néztem.

Nem válaszolt semmit csak megfogta az arcom és simogatni kezdte.

- Én köszönöm, hogy eljöttél velem - suttogta

Közben a fejünk egyre közeledett egymáséhoz. Már csak centire voltak az ajkaink egymástól. Pár másodperc múlva az ajkaink összetapadtak és lágy csókot nyomott az ajkamra, amit én viszonoztam. Egy csók után eltávolodtunk egymástól és mélyen egymás szemébe néztünk, majd Tom megfogta az arcom és az ajkainkat ismét összetapasztotta. Heves és szenvedélyes csókolózásba kezdtünk. Éreztem, hogy egyre inkább nem bírunk uralkodni magunkon és egyre jobban csókoltuk egymást.

Az erdő felől hirtelen egy fülsüketítő hang hallatszott. Nem is tudom mihez hasonlítani, nem sípolás volt, inkább olyan volt, mint egy sikoly, de ahhoz meg nagyon hangos és vékony hangú volt.

- Mi volt ez? - kérdeztem rémülten, miközben mind a ketten az erdőt bámultuk

- Nem tudom, talán valami vadriasztó - mondta. Láttam rajta, hogy ő is megrémült

Pár percig még bámultunk az erdőbe, hátha látunk valamit. Azt kell, hogy mondjam, bár ne tettük volna. Hirtelen egy sötét alak futott el az erdő szélén. Csak épp hogy pár pillanatra láttam.

- Te is láttad? - néztem rá Tomra

- Húzzunk el innen! - kiáltott fel és pattant fel a pokrócról

- Várj mi? Te most be akarsz menni az erdőbe? Mert én biztos nem fogok - mondtam, miközben olyan félelem járta át a testem, amit még talán soha nem éreztem.