Fogvatartva

28.rész

Hagynom kéne,
hogy szeressenek[...]

~ Január 10. ~

Eltelt pár nap, de az állapotom csak romlik. Fáradt, kimerült vagyok, étvágyam egyáltalán nincs. Legszívesebben nem ennék semmit, de az életben maradásért muszáj...
Úgy érzem, elvesztem. Elvesztem ebben a világban, egyedül vagyok, de közben mégse, de mégis. Ugyan kire számíthatok magamon kívül? Senkire.
Saját magamat teszem tönkre.

Voltam orvosnál és pszichológusnál a napokban, és mint kiderült személyiségzavarral és evészavarral küzdöm, valamint erősen vashiányos is vagyok, ezért érzem magam mindig fáradtnak. Ez kihat a karrieremre, egyre kevesebb felkérést tudok elfogadni. Nem szabadna hagynom, hogy tönkre menjek, de ugyan mit tehetnék? Harcolok, de meddig? Meddig fogom bírni?

~ Január 11. ~

Jó reggelt! Nemrég keltem fel. Éppen a konyhába siettem, ahol már Bill várt.

-Csináltam neked reggelit! - jött hozzám mosolyogva.

-Ez kedves tőled. - öleltem meg, majd leültem enni.

-Fáradt vagy? - kérdezi miután végeztem az étellel. Valószínűleg látta rajtam, hogy nem vagyok valami jól.

-Igen. - feleltem. Könnyek gyűltek szemeimbe, elegem volt az egészből. Miért nem lehetek egészséges és boldog?

-Akkor pihenjünk. - húzott a lépcső felé.
Nem szóltam, csak követtem fel a szobámba. Egyből ágyamra dőltem, s szinte azonnal elnyomott az álom.

Pár órával később ébredtem meg, ottkint sötétedett. A naplemente gyönyörű volt, nem úgy, mint én. Tükörbe se mertem nézni. Bőröm falfehér volt, arcom sápadt, testem gyenge.
Mint egy élőhalott. - gondoltam.
Fürdőbe vettem az irányt, s gyorsan letusoltam, majd választottam másik ruhát. Szokásosan egy bő melegítőt és pulcsit vettem fel. Nem érzem már magam jól a szűk ruhákban.
Bill még békésen aludt, szóval megpróbáltam a lehető leghalkabban az ablakhoz sétálni, s onnan nézni a város fényeit. Ez volt a kedvenc tevékenységem. Csend, fények, naplemente, felhők, emberek, és én. Egyedül a gondolataimmal, amik felemésztenek. Túl sokat gondolkodok, nem tudom abbahagyni.

Sok idő telhetett el, mert már arra lettem figyelmes, hogy Bill ül mellettem.

-Te mikor kerültél ide? - kérdeztem.

-Az nem fontos. - húzott magához. Megnyugtatott az érintése, erre volt most szükségem. Fejemet vállára döntöttem. Szívem elkezdett hevesen dobogni. Az utóbbi időben eltaszítottam őt magamtól, pedig legbelül tudom jól, hogy szükségem van rá, a vigasztaló szavaira, az ölelésére.
Eltávolodtam, hogy a szemébe nézhessek. Percekig bámultam, majd elfordítottam a tekintetemet. Éreztem, hogy kipirultam. Gyűlöltem, amiért ezt okozza velem.
Nem bírtam, hogy ne nézzek vissza rá. Olyan gyönyörű... Szoros ölelésbe vont újra, s én is úgy szorítottam, mintha el akarna szökni. Sós könnyek fojtak le az arcomon, pulcsim ujjával letöröltem őket. De hiába, a sírást nem tudtam abbahagyni. Ahogy rám nézett, láttam rajta a sajnálatot. Tudja, hogy ő is fájdalmat okozott nekem, nem is egyszer. Nem bocsájtom meg neki soha, talán.

-Gyere, csinálok neked ennivalót. - mondta halkan, szinte suttogva.
Bólintottam, s megindultam a lépcső felé.

-Mit kérsz? - kérdezte, miközben a hűtőben keresgélt.

-Nem tudom. - feleltem. - De talán legyen palacsinta. - mondtam, majd lefeküdtem a kanapéra.
Kizártam a külvilágot egy percre, s csak bámultam kifelé az ablakon. Ahogyan esik az eső..  Szeretem ezt az időjárást. Olyan, mint én. Sötét, borús, csendes. Addig-addig nézelődtem, míg ajtócsapódást hallottam. Bill sietősen ment a bejárathoz. Nem láttam elég jól, hogy ki áll ott, mert sötét volt. De egy magas alak lehetett, amint megszólalt felismertem.
Ilyedtemben majdnem leestem a földre, feltápászkodtam, és odasiettem hozzájuk.

-Te mégis mi a francot keresel itt? - kiabáltam Tom arcába.

-Hé, nyugi, nem fog bántani! - fogott le Bill, mert még a végén rátámadtam volna Tomra. Annyira dühös voltam erre az emberre. Leírhatatlanul. Miért van itt megint? Bill mondta el neki a címünket?

-Miből higyjem, hogy tényleg nem fog? Eddig mindig azt csinálta! - löktem el magamtól Billt. - Tűnj el most, vagy...

-Vagy? Semmit sem tudsz tenni ellenem, kislány! - szólt közbe Tom. Hangja olyan ilyesztő volt, mint régen, mikor bántott.

-Számtalanszor kértelek, hogy ne hívj így! - indultam volna meg felé, ha Bill ismét le nem fog. Erőlködtem, de szorítása erős volt. Tom odalépett elém, s a tenyere csattant az arcomon. Földre estem, mivel Bill elengedett. Könnyeim patakként fojtak ismét. De nem adtam fel. Felkeltem, majd hátráltam, féltem, mi van, ha megtámad? Nem láttam nála kést vagy ilyesmit, de ki tudja.

-Tom ideköltözik. - szólalt meg Bill. Én csak mégjobban sírni kezdtem. - Kérlek Mila, ne sírj! - jött oda hozzám. Gyengéden megfogta csuklómat, s az emelet felé kezdett el húzni. Tom követett minket. Szobámba érve becsukták maguk mögött az ajtót. Tom tekintete mintha ellágyult volna. Várj, mi?

-Megígérem, soha többé nem bántalak, hidd el! - ült le mellém az ágyra, s jobb kezével gyengéden megsimította arcomat.

-Az előbb még sem sikerült... - feleltem flegmán. Nem válaszolt. Bill eközben a másik oldalamon ült, meg sem szólalt.

-Ideges voltam, nem rád, magamra. Valahogy le kellett vezetnem a dühömet. Rád sosem haragudnék. - közelebb jött, s ajkait az enyém ellen nyomta. Hátrálni akartam, de Bill ott volt mögöttem. Nem csókoltam vissza, megvártam mire abbahagyja. Elhúzódott tőlem, és kérdően nézett rám. Távolabb mentem, menekülni akartam. Furcsa volt. Tom felállt, majd elhagyta a szobát.
Bill kezét éreztem meg derekamon.

-Nem engedem, hogy bárki is bántson, Mila. - suttogta fülembe. Hirtelen a hideg is kirázott. Nem fordultam vele szembe, nem tudnék a szemébe nézni. Szinte már erősen szorította oldalamat, nem engedett el.

-Kérlek, hagyj békén! - suttogtam magam elé, de pont olyan halkan, hogy meghallja.

-Te pedig kérlek engedd, hogy szeressenek. - ölelt át. Mondtam már, hogy gyűlölöm? Ja, igen, sokszor. Utálom, de igaza van. Hagynom kéne, hogy szeressenek, nem pedig mindenkit eltaszítani mellőlem.

~861 word~
Na hát sziasztok! Próbáltam hosszabb részt írni, de csak ez sült ki belőle. Azért nem volt rész, mert mostanában se lelkileg, se fizikailag nem vagyok jól. És az egészségem is romlik.
De köszönöm nektek a lassan 10K olvasót, újabb mérföldkő!❤

2024.02.27.