Fogvatartva

22.rész

Pedig olyan valóságosnak tűnt ez az egész, durva.

~ November 30. ~

-Mila! Ébredj! - hallottam meg Bill hangját.

-Mi történt? - kérdeztem értetlenül. - Itthon vagyok? Még élek? - nem értettem mi történik.

-Miről beszélsz? Persze, hogy itthon vagy. Miért kérdezted, hogy még élsz-e? - nézett furcsán.

-Akkor csak egy rossz álom volt... - bámultam magam elé tűnődve.

-Mit álmodtál? - vágott szavamba.
Bár pontosan tudtam, mi volt az álomban, mégsem akartam elmondani.

-Nem emlékszem, valami rémálom lehetett. - feleltem, de hazudtam. Szóval nem haltam meg, nem lettem megkéselve, nem szállítottak kórházba, és Billnek sem lett baja. Pedig olyan valóságosnak tűnt ez az egész, durva.

-Na én megyek összedobok egy reggelit. - indult meg ki a szobából.
Válasz nélkül siettem utána, hisz aggódtam, hogy biztos nem történt-e meg semmi az álmomból. Úgy látszik, nem.
Mire leértünk a nappaliba, Tom készített mindannyiunknak ennivalót.

-Feleslegesen jöttem le, hogy kaját csináljak? - mondta Bill testvérének.

-Nem feleslegesen, mert elmosogatni nem én fogok! - felelte az idősebb Kaulitz.

-Szuper. - ült le Bill idegesen az asztalhoz. Én csak csendben fogyasztottam reggelimet, nem törődve az ikrek csevejével. Miután mindketten felmentek szobáikba, rámhárult a rendrakás. Duzzogva ugyan, de elpakoltam mindent utánuk. Ezután én is felsiettem saját helységembe, hogy keressek valami ruhát a mai napra, mivel be kéne mennem az ügynökséghez megbeszélni egyet, s mást. Ha nem engednek ki, majd megszökök, ez a tervem. De mikor ezt elmondtam Billnek, még fel is ajánlotta, hogy elvisz.

-Siess, mert mire Tom hazaér, nekünk már rég otthon kell lennünk! - mondta, s elhajtott.
Gyors léptekkel tipegtem be a nagy irodába, ahol a többiek már vártak.
Igazából nem történt semmi izgalmas, átbeszéltünk azt, hogy kinek hova kell majd mennie az elkövetkezendő hetekben. S mint kiderült, nekem Londonban lesz jelenésem, mivel az egyik luxusmárka, akihez le vagyok szerződve, bemutatót tart ott.
A repülőjegy, amit a kezembe nyomtak, december 4.-ére szól. Szóval van 4 napom összekészülni. Fantasztikus.

-Na végre! - mondta Bill, mikor beszálltam mellé.

-Bocs. - forgattam meg szemem. -Egyébként 4 nap múlva Londonba kéne utaznom, mert lesz ott egy... - kezdtem bele, de közbeszólt.

-Biztos, hogy nem! Mi lesz, ha Tom ezt megtudja? - indította be az autót.

-De ez a munkám! Nincs olyan, hogy nem! - vágtam vissza.
Kínos csend, amit percekkel később én törtem meg.

-Nem jössz velem? - néztem ki az ablakon.

-És hagyjam itt Tomot? Nem tudom. - fordult felém egy pillanatra.

-Akkor szó nélkül lelépünk, oké. - mosolyogtam önelégülten.

-Tetszik az ötlet. - mosolygott vissza. - Hány napig is kell ott lenned?

-Szerintem egy hét, de még nem tudom biztosan. - válaszoltam.

-Oké. Megérkeztünk. - nyitotta ki a kocsiajtót. - Viselkedj úgy, mintha mi sem történt volna! - kacsintott rám. Vettem a lapot.

Beléptünk a lakásba, Tom a kanapén ült, nem szólt, csak nézett minket.
Én, - mint aki ártatlan - felsettenkedtem szobámba, amíg a két iker valamiről beszélgetett.

~ Time skip ~

A naplementét csodáltam ablakomban, mikor valaki halkan kopogott. Mire odaértem volna, kérdés nélkül benyitott.

-Tom nem sejt semmit? - kérdeztem Bill-től, miközben visszacsuktam utánunk az ajtót.

-Nem. - felelte. - Biztos jó ötlet ez? - ült le az ágyra. Kicsit idegesnek látszott, de megértem, hiszen azt tervezgetjük, hogy megszökünk.

-Nem, nagyon nem. - foglaltam helyet mellette. - De muszáj. - néztem fel rá, majd hirtelen megölelt. Annyira kiszámíthatatlan embernek tartom, mégis jól esik néha egy ölelés. Ezt úgy mondom, mintha én tökéletes lennék. Pedig rohadtul nem vagyok az.

-Ezt miért kaptam? - engedtem el.

~535 word~

Téli szüneeet! Úgyhogy megpróbálom minél előbb hozni a kövi részt!
Köszönöm a sok vote-ot, és megtekintést!❤

2023.12.21