Fogvatartva

23.rész

Szóval a feltételezésem beigazolódott, ettől tartottam.

~ December 4. ~

Az eső hangosan zuhogott odakint, miközben én a bőröndömbe pakoltam ruháimat. Bill is órák óta készülődik, rohangál fel, s alá. Tom elment valahova, ezért amíg nincs itthon, mi elhúzunk innen, ki a reptérre. Miután mindketten késznek nyilvánítottuk magunkat, hívtunk taxit, s elindultunk a reptérre.

Idegesen kopogtattam csizmám talpát a talajnak, miközben az reptér váró részlegén bámultam kifelé az ablakon. Kicsit elkalandoztam gondolataimban, csak néztem, és agyaltam. Néztem a nagy repülőket, a siető embereket, a fákat odakint, ahogy a szél fújja ágaikat. Gondolatmenetemből Bill rángatott ki, amikor kezét combomra helyezte, tudatva engem, hogy fejezzem be lábam remegtetését, mivel elég idegesítő lehet hallgatni, ahogy a csizmám kemény talpa a padlóhoz ütődik.

Alig 15 perc múlva indul a járatunk. Kapkodva adtuk le bőröndjeinket, majd szinte futottunk fel a repülőre, megkeresni helyünket. Én az ablaknál kaptam ülőhelyet, Bill pedig közvetlen mellettem, mivel kettes ülés volt. Bemondták, hogy mindenki üljön le, mivel mindjárt száll fel a gép. Kicsit sem féltem, pedig még sosem ültem repülőn. És most sem kirándulni megyek, hanem munka miatt. Bevalljam az őszintét, nincs sok kedvem ehhez az egészhez, de ez a munkám és kész. Ez van, ezt kell szeretni.

~ Time skip ~

Nemrég érkeztünk meg a szállodába, ahol az elkövetkezendő hetet fogjuk tölteni. Amint beértünk, egyből az ágyba zuhantam, mert eléggé lefárasztott a repülés. Mellesleg mire megérkeztünk beesteledett.

~ December 5. ~

Szép jó reggelt! Viszonylag jól aludtam, de mire felkeltem a fejem borzasztóan fájni kezdett, és a gyógyszer sem hatott. Így vágtam neki a napnak. Ne szóljon ma hozzám senki, azt ajánlom!
Reggelinek vettem a közeli pékségbe finomságokat.

-Reggelt! - dobtam le az asztalra az újonnan vett ételeket. Bill zavarodottan nézett rám, nem értette, mi bajom.

-Neked is! - jött oda hozzám, majd elvett egy bagettet. - Ezeket mikor vetted? - mutatott a zacskókra.

-Míg te aludtál, én elugrottam a pékségbe! - feleltem kicsit flegmán. Mire ő vette a lapot, s inkább nem szólt hozzám. Elfogyasztotta reggelijét, és egy "mindjárt jövök" mondat után elment. Fogalmam sincs, mit csinál egyedül Londonban, de mindegy.

Délután 4 óra van, Bill sehol. A nap már lemenőben, kezd besötétedni. Aggodalmasan járkáltam a szobában, miközben hívogattam, de nem vette fel.
Később úgy döntöttem, utána megyek, megkeresem hol lehet.
Felvettem kabátom, mivel hideg van kint.
Ahogy sétáltam a forgalmas utcákon, szinte már teljesen sötét lett az ég, de Billt még mindig nem találtam. Az üzenetekre sem válaszol, se a hívásokra.
Mi a fene történhetett? Baja esett?

Végül egy nagy parkhoz értem, gondoltam megpihenek egy padon, mivel sokat jöttem már a hoteltől. Remélem azért visszatalálok majd.
Továbbra is hívogattam, de semmi. Aggódtam, mert tegnap jöttünk ide, és máris baj történik? Fura, szokatlan. De nem adtam fel, átkutattam az egész parkot, hátha. 1 órával később visszatértem ugyanahhoz a padhoz, ahova
elsőnek leültem. Éjszaka volt, a városnak ezen részén kevesebb volt az ember, nyugodtabbnak éreztem magam, hogy nincs tömeg, de egyben ilyesztő is volt.
Reszketni kezdtem, hiába vettem fel a télikabátom, a hőmérséklet egyre lejjebb ment. A hotel túl messze van innen, muszáj taxit hívnom. De mi lesz Billel? Mi van ha itt van a közelben? Nem hagyhatom abba keresését! Így hát folytattam a kutatást, kimentem a parkból, s a bevásárlóközpont felé vettem az irányt, ami még meglepő módon nyitva volt. Éhes lettem a sok sétálás közbe, ezért vettem gyorsan egy csirkés salátát, amivel kibírom még egy ideig.

~ Time skip ~

Hajnali 2 óra, és semmi hír. Az aggodalom annyira elhatalmasodott rajtam, hogy hezitáltam, Bill keresése, és a hotelbe való visszatérés között. Legszívesebben egész éjjel a várost jártam volna, de muszáj volt aludnom is.
Kabátomat szinte lehajítottam a földre, s zokogásban törtem ki. A túlgondolásomnak köszönhetően, mindenféle opció megfogalmazódott fejemben.
Mi van ha Tom rájött, és itt van?
Mi van ha elrabolta Billt?
Mi van ha engem is keres?
Mi van ha...
Rengeteg kérdés kavargott bennem, amikre választ akartam, rohadtul. Kibaszottul! Ideges, fáradt és aggodalmas voltam e pillanatban. E érzelmek járták át egész testemet, ami úgy végződött, hogy bár megpróbáltam, de képtelen voltam elaludni. Választ akartam, azonnal, minden kérdésemre.

*Hajnali 5 óra*

30 üzenet, és hívás után feladtam. Reménytelen. De miért is aggódok egy olyan ember miatt, aki meg is ölhetett volna? Aki bántalmazott, aki kést szorított a nyakamhoz, aki tönkretette az életemet. Egy szóval, nem tudom. Nem tudom, miért csinálom ezt.
Reggel 6-kor letusoltam, reggeliztem, majd újra útnak indultam. Ezúttal zsebemben a pillangókésemmel. Biztos, ami biztos tudjátok. Ma jobban felkészültem, mint tegnap. Egy percet sem aludtam ugyan, de azt most kit érdekel? Engem nem, az tuti.

A nap már teljesen felkelt, vele együtt a város is. Az emberek dolgozni mentek, rengeteg autó tolongott az utcákon. Én figyelmen kívül hagyva mindenkit, rohantam a célom felé. Célom egy volt, megtalálni Billt, és alaposan kifaggatni. Ha élve rábukkanok ugye...
Van rá esély, hogy már rég halott. Mondjuk annak jobban örülnék, ha Tom távozna az élők sorából. Jézusom! Milyen gyilkos gondolataim vannak..

~ Time skip ~

Képszakadás, majd megébredek egy idegen helyen. Kezeimmel alig tudom megtartani testemet attól, hogy visszaessen a földre. Sötétség borít mindent, hány óra lehet, nem tudom. Halkan tápászkodok fel, mivel nem biztos, hogy egyedül vagyok, és félek, hogy valaki észrevesz. De mintha négy fal venne körül, nem tudok szabadulni. Nincs ajtó, amin kimehetnék.
Tovább tapogatózok a fény nélküli helységben, hátha van itt valami.
Percek múltán halk nyöszörgést veszek észre, ami valószínűleg a szoba másik feléből jön. Átsétálok oda, s egy embert vélek felfedezni. Van egy ablak, amin halvány napsugarak sütnek be, a szemem kezd hozzászokni e kevés fényforráshoz, ezért közelebb megyek e emberhez.
Nem akárki, Bill. Itt van, én is itt vagyok. Bezártak minket? Miért? Ki tette? Tom? Ugy nem? A sok kérdés fél perc alatt suhant át fejemben.
Miután visszatértem a szörnyű valóságba, leguggoltam, hogy Billt jobban szemügyre vegyem. Kezeit hegek borították, amik még frissek voltak. Gyengének tűnt, és fáradtnak. Nem szóltam hozzá egy ideig, csak figyeltem. Ő nem vett még észre, mivel háttal volt nekem. Végül erőt vettem magamon, s megszólítottam.

-Bill, mit keresel itt? - e kérdésemre felém fordult, azonnal meglepettség ült ki arcára, ezzel együtt könnyei is utat törtek maguknak. - Ki hozott ide? - kérdeztem.

-Tom. - felelte. Szívem hevesen kezdett dobogni, a félelem miatt. Szóval a feltételezésem beigazolódott, ettől tartottam. Már én is könnyek közt öleltem őt szorosam magamhoz, úgy, mintha fontos személy lenne az életemben.
S mintha szeretném őt. Ugyanolyan szorosan ölelt vissza. Később elengedtem, aggódva néztem rá, tudva, hogy nagy bajban vagyunk. Ki tudja, hogy Tom mikor nyír ki mindkettőnket. Oly szívesen állítanék kést a torkába, hogy ne kelljen tovább szenvednem. De elbasztam ezt az egészet, mivel nem voltam elég óvatos, s most megtörtént a baj. Inkább én szenvedjek, minthogy más. Úgy sincs értelme élnem, már nincs. Az én életem el lett rontva már gyerekkoromban, mivel a szüleim sem voltak a legjobb szülők. Apámat meg eszemben sincs belekeverni ebbe az egészbe, mert lehet, hogy Tom őt is megöli hidegvérrel.

~1122 word~

Boldog karácsonyt!🎄 Ennek alkalmából itt egy hosszabb rész. Tudom, ezt most szomorú lett, de tőlem mit vártok?😅
Viccelek na, imádok mindenkit, aki olvassa a storymat❤️‍🩹🙏

2023.12.25